FőképKét idős hölgy tengerparti házuk teraszából egy partra sodort alaktalan foltra lesznek figyelmesek. Egy embert, egy fiatal férfit vetett ki a dagály. Hamarosan kiderül, hogy idegen, nem érti a helyiek nyelvét, de még csak őt sem érteni.
Az egyetlen közös nyelv, amin bármit is közölni tudnak egymással, a német, és mivel 1936-ot írunk, a helyszín pedig a délnyugat-angliai Cornwall vidéke, a gyanús jövevényt akár német kémnek is tarthatnák.

A kedvesen melankolikus történet azonban nem a nemzeti sorskérdések törésvonalai mentén bontakozik ki, hanem az érző egyének közötti kapcsolatok, a szerelem, a rajongás és a féltékenység drámája.

Az események mozgatórugóira a nemzedéki határokat áthágó vonzalmakban, és a belőlük, vagyis ésszerűtlenségükből és kivitelezhetetlenségükből természetszerűen fakadó féltékenységben lelhetünk rá. A fiatalemberről hamar kiderül, hogy Andreának hívják, lengyel, és nem csupán jóképű, hanem hegedűsként is ritka tehetséggel bír.

A két idős nővér egyike, aki elsőként látta meg őt, fokozatosan belehabarodik a fiúba, és amikor Andrea muzsikájával magára vonja az orosz Olga Daniloff figyelmét, aki viszont vonzalmat ébreszt a fiatal férfiban, Ursula képtelen elviselni a drága gondozott elvesztésének gondolatát.
A szép Olgának viszont az idős orvos próbálná csapni a szelet, így nem csoda, hogy igyekszik eltávolítani a betolakodót.

Andreára mégsem a kitoloncolás vár, hiszen Cornwall a közelgő világégés előszelétől érintetlenül a béke és nyugalom idilli szigete maradt. A helybéliek ma is vendégszeretetükről híresek, az időtlen és gyönyörű táj ugyanakkor egymagában is képes lecsillapítani a felkorbácsolt érzelmeket, idegengyűlöletnek így nincs helye e vidéken, melynek hangulatát tökéletesen visszaadja a nagyszerű fényképezés és rendezői munka együttese.

A film legkiemelkedőbb, egyenesen szenzációsnak is nevezhető alakítását két veterán színésznő nyújtja. A kamaszos rajongástól kis híján józan ítélőképességét is elveszítő Ursulát az a Judi Dench játssza, akit a Szerelmes Shakespeare Erzsébet királynőjeként, a Csokoládé Armande Voizinjeként, az Iris címszereplőjeként, vagy akár a mostanában készült James Bond filmek M-jeként is ismerhetünk.

A másik idős hölgyet, Janetet alakító Dame Maggie Smith neve elsőre talán idegenebbül cseng, pedig a Miss Brodie virágzása (The Prime of Miss Jean Brodie) című Muriel Spark regényadaptáció címszerepéért 1970-ben Oscar-díjjal jutalmazták, az ifjabb generáció viszont a Harry Potter filmek McGonagall professzorára ismerhet rá személyében, Charles Dance rendezővel ugyanakkor a Gosford Parkban játszottak már együtt.

Külön említést érdemel még Nigel Hess klasszicizáló, késő romantikusokat idéző kísérőzenéje, amely Michael Nyman kompozícióihoz hasonlóan önálló alkotásként is megállja a helyét - szemben a Hollywoodra jellemző filmhez kötöttséggel -, a műveket megszólaltató Joshua Bell játéka pedig a tőle megszokott érzelemgazdagsággal és virtuozitással gazdagítja az eleve szívbemarkoló muzsikát.

Csodálatos, humorral elegy romantika, gyönyörű tájakkal és kedves, bensőséges, tipikusan angol otthonokkal. Aki járt már Cornwall-Devon környékén, abban maga a vidék, a sirályoktól zajos, festői tengerpart, a kissé bumfordi, ám annál kedvesebb emberek keltenek nosztalgiát; aki ellenben nem ismeri Délnyugat-Angliát, annak a szeretetteljesség, a feltétlen befogadás puszta ténye jelent majd némi megnyugvást, megnyugtatást a pénz utáni hajszától túlpörgetett, gyűlölködő világban.

A film hivatalos angol nyelvű honlapja:Ladies in Lavender - Official Site

A film kísérőzenéje, letölthető részletekkel:Amazon.com - Ladies in Lavender [Soundtrack]