Főkép

Végtelen forgás ez, a részek sosem állhatnak össze – talán kevesen vannak, akiknek mindez nem jutott még eszébe a bennünket körülvevő világot szemlélve. Olykor úgy tűnik, hogy kint és bent, közel s távol csak a rendezetlenség és a zűrzavar uralkodik, az apró „részek”, amelyekből összeáll az életnek nevezett valami, mintha nem akarnának a helyükre kerülni. De ahogy a hazai underground színtér ismert csapatainak (az egykori Dawncore, Penalty Kick és Blood Is Fire, illetve Nadir, Sepoq és Elektrik Wale; utóbbi három banda a jövőben is töretlenül, változatlan felállásban működik majd) tagjaiból verbuválódott Enter The Void az elejétől fogva vallja: az élet mindig, minden körülmények között utat talál magának. Erről szól a zenekar második kislemezének, az Inner Strugglesnak a három szerzeménye (a bevezető mondat egy, a Dried Out szövegéből kiragadott részlet). Az Inner Struggles érettebb, összetettebb anyag az elődjénél, a tavaly megjelent Cure For Ulcerated Woundsnál. A zenekar mélyebbre ásott, és az eredmény egy súlyosabb, sötétebb „dalcsokor” lett, amely még alaposabb betekintést enged a formáció zenei világába. Az anyag – az előzőhöz hasonló módon – letölthető az Enter The Void Bandcamp oldaláról – https://enterthevoid1.bandcamp.com – és hamarosan valamennyi ismert zenemegosztó oldalon elérhető lesz.

 

A zenekar alapításának ötlete már 2011-ben megszületett, a tagság teljessé válása és a debütáló anyag megszületése azonban lassú folyamat volt. A 2016 tavaszán "Cure For Ulcerated Wounds" címmel kiadott bemutatkozó EP a még 2013-ban a Revolver Stúdióban - Ferencz Zsolt dobos "főhadiszállása - megkezdett felvételek óta is folyamatosan csiszolódott, mire elnyerte végleges formáját.

 

A megalakulás óta tehát sok víz lefolyt a Dunán, ám az alapvető célok nem változtak: az emberben egyszerre jelen lévő tehetetlenség és élni akarás érzését hangokban megjeleníteni, megélhetővé tenni azt. Még akkor is, ha az fájdalommal jár. Hiszünk az őszinteségben, az embertársaink iránti empátia fontosságában, s abban is, hogy az élet minden körülmények között utat talál magának. Ha valakinek olykor például Neurosis vagy Dawncore-„érzése” támadna, akkor már csak a tagok előélete – olyan zenekarokra gondoljunk a Dawncore mellett, mint Blood Is Fire, Nadir, Sepoq, Elektrik Wale (ezek közül az aktív formációk a jövőben is töretlenül, változatlan felállásban működnek majd) – kapcsán sem tévedhet nagyot.

 

Második anyagunk, az „Inner Struggles” 2017. április 13-án (csütörtök) délután debütált a Lángoló Gitárok internetes portál oldalán. Az EP három dala egy érettebb, dalírás és szövegi koncepció szempontjából egyaránt érettebb, jobban egybe kovácsolódott formációt mutat. Terveink között 2017-től kezdve az intenzívebb koncertezés is szerepel!..

 

Forrás és további infó: https://www.facebook.com/Enter-The-Void-Band-1646943845580448