Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Hír: Depeche Mode: február 3-án új dal, márciusban új lemez

A legendás, többszörös platina eladásokkal rendelkező Depeche Mode február 3-án bemutatta rég várt új kislemezét, Where’s The Revolution címmel. A dallal négy év hallgatást tör meg a zenekar, és egyben ez lesz az első előfutára a Spirit albumnak, amely március 17-én jelenik meg a Columbia Records gondozásában.

 

A Spirit munkálatai során Dave Gahanék először dolgoztak együtt a Simian Mobile Disco révén ismert James Ford producerrel, aki már olyan csapatok lemezeinél közreműködött, mint az Arctic Monkeys, a Foals és a Florence & The Machine. A Depeche Mode utoljára 2013-ban jelentkezett új anyaggal: a Delta Machine korong tucatnyi ország slágerlistáján nyitott az első helyen. A Spirit megjelenését természetesen nagy várakozás előzte meg, a Q Magazine, amelynek már volt szerencséje előzetesen hallani az új anyagot, egyenesen úgy írt róla, hogy „hosszú évek óta ez a legenergikusabb Depeche Mode album”.

 

A lemez kiadását természetesen egy grandiózus világkörüli turnéval is megkoronázza az együttes, melynek keretén belül május 22-én a budapesti Groupama Arénában lépnek fel.

 

 

Forrás: Sony Music


ekultura.hu - 2017. február 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!