Főkép

A korábbi évekhez képest jelentősen megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik Magyarország legnagyobb, legrangosabb zenei eseménye, a Fonogram - Magyar Zenei Díj!

 

A gálaestet a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége idén a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért által koordinált Fair Play hétvége keretében rendezi, együttműködésben a Voltfolióval és a Budai Gourmet Fesztivállal, 2013. június 2-án, vasárnap este 8 órakor.

 

Tévében másnap felvételről, az interneten, a Fonogram YouTube csatornáján pedig élőben lesz látható a műsor, ami sokkal több lesz egy hagyományos díjátadónál: az egyszerre komoly és vicces show keretében kifejezetten erre az alkalomra összeállt zenekar élén számos ismert hazai sztárral találkozhatunk vendégénekesként... és bizonyára felejthetetlen perceket okoz majd nekünk az est két házigazdája is: Fábry Sándor és Hajós András.

 

És hogy kik nyerik a díjakat?

A 15 különböző műfaji kategóriában a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai, valamint az előző évben realizált eladási darabszámok alapján alakul ki a jelöltek névsora.

 

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma

Ákos - 2084 (Fehér Sólyom)

Ismerős Arcok - Kerítést bontok (GrundRecords)

Odett - Hanyatt, homlok, egyenes (1G Records)

Rúzsa Magdolna - Tizenegy (Magneoton)

Takács Nikolas és a Fool Moon - Music & Soul (Sony Music)

Zséda - Ötödik érzék (Magneoton)

 

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma

Aerosmith - Music From Another Dimension! (Sony Music)

Bruce Springsteen - Wrecking Ball (Sony Music)

Coldplay - Live 2012 (EMI)

Led Zeppelin - Celebration Day (Magneoton/Warner Music)

Leonard Cohen - Old Ideas (Sony Music)

 

Az év hazai modern pop-rock albuma

Anna and the Barbies - Ánem! (CLS Music)

Anti Fitness Club - Metamorphosis (Schubert Music Publishing)

Intim Torna Illegál - Kísérlet (Tom-Tom Records)

Majka, Curtis, BLR - Belehalok (Magneoton)

Radics Gigi - Vadonatúj érzés (Magneoton)

We Are Rockstars - Let It Beat (Szerzői kiadás)

 

Az év külföldi modern pop-rock albuma

Adam Lambert - Trespassing (Sony Music)

Bruno Mars - Unorthodox Jukebox (Magneoton/Warner Music)

Linkin Park - Living Things (Magneoton/Warner Music)

Maroon 5 - Overexposed (Universal Music)

P!nk - The Truth About Love (Sony Music)

 

Az év hazai alternatív albuma

30Y - Szentimentálé (Drum & Monkey Records)

Emil.RuleZ - Gyere át! (Universal Music)

Heaven Street Seven - Felkeltem a reggelt (Megadó)

Manoya - Hundred Arms (Chameleon Records)

Péterfy Bori & Love Band - Fehér éjszakák (Megadó)

Quimby - Két koncert (Tom-Tom Records)

 

Az év külföldi alternatív albuma

Gossip - A Joyful Noise (Sony Music)

Gotye - Making Mirrors (Universal Music)

Lana Del Rey - Born To Die (Universal Music)

Muse - The 2nd Law (Magneoton/Warner Music)

Of Monsters And Men - My Head Is An Animal (Universal Music)

 

Az év hazai elektronikus zenei produkciója

Chris Lawyer (Groovemate/Dancemix Records)

Colorstar (1G Records)

Stereo Palma feat. Craig David (DanceMania Recording/Oxigen Music)

The Carbonfools (1G Records)

Zoohacker (CLS Music)

 

Az év külföldi elektronikus zenei produkciója

Calvin Harris (Sony Music)

Example (Universal Music)

Pet Shop Boys (Parlophone)

Skrillex (Magneoton/Warner Music)

Swedish House Mafia (EMI)

 

Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma

Dalriada - Napisten hava (Nail Records)

Insane - Concord The World (Edge Records)

Junkies - Mi van veled? Semmi? (1G Records)

Leander Rising - SzívIdomár (Sony Music)

Tankcsapda - Rockmafia Debrecen (Tankcsapda Music)

 

Az év külföldi hard rock vagy heavy metal albuma

AC/DC - Live At River Plate (Sony Music)

Deftones - Koi No Yokan (Magneoton/Warner Music)

Slash - Apocalyptic Love (Magneoton/Warner Music)

Soundgarden - King Animal (Universal Music)

Van Halen - A Different Kind Of Truth (Universal Music)

 

Az év hazai szórakoztató zenei albuma

Arany János-Szarka Gyula - Toldi-Zenés költemény (Magneoton)

Csondor Kata - Hóban ébred... az ünnep dalai (Hangart Produkció)

Group`N`Swing - Botrány (Episwing)

Horgas Eszter - Szeretni bolondulásig (NarRator Records)

Rakonczai Imre - Elszáll a gondom (Schubert Music Publishing)

St. Martin - Megint, húsz (Tom-Tom Records)

 

Az év hazai gyermek albuma

Bizek Emi - Álomszép 4. (EMI Zenei Kft.)

Gyereklemez - Bogár Muzsika (NarRator Records)

Korpás Éva-Malek Andrea - Az ördögfióka és a tündér (Gryllus)

Kovácsovics Fruzsina - Elfeledett mézescsók (Kovácsovics Art Kft.)

Palya Bea - Altatók-Dalok, versek Álomország kapujában és azon túl (Kolibri Gyerekkönyvkiadó)

 

Az év hazai felfedezettje

ByeAlex (CLS Music)

Heincz Gábor "Biga" (Magneoton)

Indygo (Magneoton)

Ivan & The Parazol (Music Fashion/Drum & Monkey Records)

Radics Gigi (Magneoton)

 

Az év hazai jazz albuma

Budapest Jazz Orchestra - A Noiseful Joy (Szerzői kiadás)

Djabe - Down And Up (Gramy Records)

Mrs. Columbo - [re]make up (Magneoton)

Nagy János - Janos Nagy in London (Cool Tour Bt.)

The Paid Holiday feat. Szirtes Edina Mókus - The Paid Holiday (Tom-Tom Records)

Urbán Orsi - Mindig játék (L.V. Records)

 

Az év hazai nép- vagy világzenei albuma

Firkin - Igyunk pálinkát! (Pump Jump Records)

Holdviola - Vándorfecske koncert (EMI Zenei Kft.)

Kaláka - Szabó Lőrinc (Gryllus)

Nikola Parov - Minden, amit tudni akartál a világzenéről, de... (Tom-Tom Records)

Palya Bea - Ezeregy szefárd éjszaka (Sony Music)

Szirtes Edina Mókus - Mókus és a Tao (Gryllus)

 

Ezúttal fokozott mértékben bekapcsolódhat a nagyérdemű is: a rendezvény partnere, a Ballantine`s jóvoltából több közönségszavazás is zajlik a Balliface (www.facebook.com/balliface) oldalon, ahol első körben az év énekesére, énekesnőjére és együttesére lehet már most szavazni.

 

Forrás: Fonogram (www.fonogram.hu)