FőképA zenészek énekelnek, zenélnek, dalokat írnak, koncerteznek, CD-ket készítenek, s mindezt a közönségnek teszik. A cél örömet, jó hangulatot, élvezetet okozni. De ne feledjük: ez egyben a munkájuk, hivatásuk is, ebből élnek.

A zenei alkotókat - azok közös jogkezelő szervezetein keresztül - képviselő ProArt - Szövetség a Szerzői jogokért a Volt Fesztivál szervezőivel közösen tartott szerda délelőtti sajtótájékoztatón ismertette most induló, új kampányát.

A VOLTfolió Kulturális Médiadíj támogatásával a ProArt egyrészt azon újságírók, médiaszereplők elismerésében működik közre, akik fontos szerepet vállalnak a kultúra, a zene területén, és akik a szellemi alkotásokkal kapcsolatos kérdésekben korrekt, valós tájékoztatást adnak a közönségnek.
Másrészt azok is elismerésben részesülnek a ProArt jóvoltából, akik tisztelik a zenei alkotókat: ezt az elismerést a KÖZÖNSÉG kapja. Az alkotók köszönik, hogy megtiszteljük a munkájukat, köszönik, hogy megtiszteljük őket - azzal is, hogy fizetünk a munkájukért.

Hol kaphatunk egy KÖSZ!-t?

Kedvenc előadóinkat erkölcsileg és anyagilag is elismerjük, amikor fizetünk a zenéért. Ezt számos különböző formában tehetjük.
- Ha megvásároljuk a lemezüket.
- Ha legális online zeneáruházból töltjük le a dalaikat számítógépre vagy mobiltelefonra.
- Ha jogdíjat is tartalmazó írható lemezt, pendrive-ot, stb. vásárolunk.
- Ha olyan szórakozóhelyen bulizunk a zenéjükre, ahol megfelelően fizetik a jogdíjakat.

Számos forma, régi vagy új értékesítési csatorna létezik, akár a fentieken kívül is. A lényeg, hogy fizessünk a zenéért, ha szívesen hallgatjuk. Amennyiben így teszünk, lehetővé tesszük a művészek számára, hogy tovább alkossanak.

Nyeremények
A legális zenefelhasználással, vásárlással nem csak a művész, a közönség is nyer! Aki megtisztelte kedvenc előadóit azzal, hogy megvette a CD-jüket, a vásárlást regisztrálva fesztiváljegyeket, bérleteket nyerhet - akár egész nyárra!

Forrás és további információ: www.kösz.hu