Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

2017 legmaradandóbb zenei élményei

Zenét hallgatni mindenkit szeret – még az ekultura.hu szerkesztősége is. Rádióban, lemezről, élőben, videókat nézegetve, szinte mindegy is: csupán a fülbemászó dallam, az emlékezetes hangzás, a különleges zenei élmény a fontos. Idén év elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy összeszedjük, melyek voltak a 2017-es év legmaradandóbb zenei élményei – legyen szó új vagy régebbi lemezről, esetleg különálló dalról, koncertélményről.

 

Természetesen most sem azt kerestük, amit mindenféle indokoknál fogva a legjobbnak hívhatunk, hanem azt, ami igazán megfogott minket, aminél úgy érezzük, hogy még sokáig fogunk rá emlékezni. Az „eredményre” tekintve úgy tűnik, elég széles palettáról válogatott mindenki; magyar és külföldi előadó egyaránt minden megtalálható a „győztesek” között. Reméljük, 2018 legalább ilyen jó lesz zeneileg.

 

 

 

 

 

    

 

Galamb Zoltán

 

Exit Eden: Rhapsodies In Black (CD)

 

Annak ellenére, hogy idén elképesztő színvonalú koncerteket láthattam (Almanac, Morgan James, hogy csak kettőt említsek) és sok régi kedvencem (például Lindsey Stirling és a már említett Morgan James is) kitűnő, karrierjükben előre mutató új albumot adott ki, számomra a legemlékezetesebb felfedezés az Exit Eden volt. A négy lány és kísérőzenekaruk egészen új szintre emelte a csajos metált, és újra megtapasztaltatta velem, milyen az, amikor valaki újért tudunk rajongani. Eltérő orgánumuknak köszönhetően ezer színben szólal meg a csupa feldolgozásból álló bemutatkozó nagylemezük, a Rhapsodies In Black, a hangszeresek pedig tökéletesen nyomják a háttérben. És nekik köszönhető az is, hogy immár ismerem Shontelle fantasztikus „Impossible” című számát is, amely nemcsak a stúdióban készült felvételről, de élőben megszólaltatva is elsöprő lendületű, hihetetlen arányérzékkel felépített számnak bizonyult. Aki pedig nem hiszi, járjon utána a YouTube-on.

 

Galgóczi Móni

 

Shireen: Matriarch (CD)

 

Egészen véletlenül botlottam az „Umai” klipjébe, ami a különleges képi világával, zenei megoldásaival és hangulatával azonnal be is szippantott. És ha már így alakult, gondoltam megismerkedem a holland witchpop zenekar munkásságával. Nos, a folk, pop, akusztikus rock és elektronikus effektek elegyéből egészen érdekes végeredmény állt össze, ami számomra is megfoghatatlan és érthetetlen módon tetszik. Úgy érzem, van benne valami elemi-ősi erő, ami újra és újra magával ragad, olyannyira, hogy néha azon kapom magam, ringatózom a zenével, és nem érdekel a külvilág, csak a hangok, amik körülvesznek és az érzések, amiket generál bennem – így már régen éreztem magam zenétől. Szóval maradjunk annyiban, hogy számomra ez a lemez az év zenei felfedezése.

 

Galgóczi Tamás

 

Kries: Selo Na Okuke (CD)

 

A horvát együttes harmadik lemeze érdekes keveréke a rocknak és a hagyományos népzenének. Gyakorlatilag egyszerre használják az elektromos gitárokat az olyan népi hangszerekkel, mint a duda és a lijerica. A legjobb azonban egyértelműen Mojmir Novaković hangja, mély, erőteljes, és mégis van benne szelídség. Ilyennek képzelem a hegyi pásztorok énekét, amely férfiasan visszhangzik a bércek között, vagy a hajósok dalát a tengerparti sziklák felett. Nem véletlenül említem a természetet, ebben a hangban van valami ősi, valami elemi erő. Ehhez vegyük hozzá a kórusokat, melyek hol kísérik vagy csak feleselnek vele, azonban ez így együtt lenyűgöző. Mindezek után talán mondanom sem kell, a Selo Na Okuke című album az első, címadó szám után kedvencemmé vált. Ez énekkel/kórussal kezdődik, amihez később csatlakoznak a hangszerek. Végh Andor dudájának köszönhetően olyan érzésem van, mintha egy hagyományos balkáni dalt hallanék, azonban ez már a kezdeteknél megdől, hiszen Erol Zejnilović elektromos gitárja egy teljesen más közegbe helyezi a muzsikát. A ritmusszekció és a gitár ismétlődő játéka éles ellentétben van a dudával és az énekkel, viszont ettől egyfajta himnikus, hipnotikus hatást érnek el. De az egész album gyönyörűséges, nem elég egyszer meghallgatni.

 

    

 

Németh Beatrix

 

Green Day: Revolution Radio (CD)

 

A Revolution Radio technikailag ugyan tavaly jelent meg, és 2016-os karácsonyi ajándék volt, de úgy alakult, hogy maga a CD csak év elején került a birtokomba, és valahogyan az idei tavasz és nyár lemeze lett. Nyilván azért is, mert június 18-án elérkeztek hozzánk is, én pedig bármennyire imádom a fiúkat, élőben még sosem láttam őket. Addig a pillanatig legalábbis, merthogy születésnapi ajándékként megörvendeztettek koncertjeggyel is – ha így nézzük, szuper évem volt –, és bár nem mindenki élvezte egyformán, jómagam újra tizenöt éves lettem, végig „táncoltam”, azaz döcögtem. A „Still Breathing” pedig ezen az őszön többször szolt folyamatosan, mint bármi, amit eddigi életem során hallgattam. Az egész albumra igaz, egy igazi hazatérés. Többé-kevésbé visszatértek a gyökereikhez, én pedig megtaláltam benne önmagam, akkor is, amikor nagyon mélyen voltam, s akkor is, amikor éppen nem.

 

Hipszki László / Profundus Librum

 

2017 igazából nem nagyon kápráztatott el, jöttek ki kedvenceimtől sorban a rosszabbnál rosszabb útkereső albumok, szóval igencsak sok energiát fektettem abba, hogy olyan zenékre bukkanjak, amik nem 2017-esek ugyan, de nekem újak és hallgatnám is őket – jellemzően olvasás közben a vonaton. Véletlenül bukkantam rá egy olasz – teljesen multikulturális leszek lassan, tavaly a görög(!) CygnosiC, idén meg egy olasz zenekar... OMG! – aggrotech/dark-techno formáció, a Synapsyche albumaira – ráadásul tőlük idén is jelent meg hallgatható album –, amik azóta is ráragadtak a telefonomra. Nagyszerűek. Rajtuk kívül sikerült még kitúrnom az internet aljáról a lassan húsz éves Imperative Reactiont, akiknek az azonos című, 2011-es albumuk szintén fent maradhatott a telefonomon. Ehhez a kettőshöz csatlakozott még idén az Oroszországból kivándorló Dismantled szintén 2011-es albuma, a The War Inside Me.

 

Kökény Pali

 

Idén elképesztő mennyiségű minőségi, vagyis inkább az ízlésemnek megfelelő zene érkezett, viszont egyetlen albumot nagyon nehezemre esne választani, még akkor is, ha a Brand New Science Fictionje vagy Lorde Melodramája olyan közel van a tökéletességhez, amennyire csak lehet. Mégis bennem idén azok a pillanatok maradtak meg leginkább, amikor a The National Sleep Well Beastjének dalaira biciklizem hazafelé a pesti hajnalokban, vagy amikor már harmincadszorra hallgattam egymás után az új QotSA záródalát, a „Villains of Circumstance”-t („close your eyes, and dream me home, forever mine, i`ll be forever yours..”), vagy a „Put Your Money on Me”-t a sokak által gyűlölt idei Arcade Fire lemezről. Ilyen volt hát 2017 zenében (is) számomra: kicsit szétforgácsolt, széttartó, de sokszínű, valamint tartalommal és reményekkel teli. Ja, és Chester, nyugodj békében, kösz mindent, jó volt látni még egyszer utoljára a Volton.

 

    

 

Lipka Bori

 

Hans Zimmer (Budapest Aréna, 2017. június 1.)

 

Idén választanom kellett Hans Zimmer és a The Piano Guys között. Nem volt egyszerű, de mivel utóbbiakat már hallottam élőben, végül Hans Zimmerre esett a választásom. Azt nem tudom, hogy jól döntöttem-e, de az biztos, hogy erre a koncertre még nagyon sokáig emlékezni fogok. Végig a székhez szögezve ültem, lenyűgöző volt élőben hallani a jól ismert filmzenéket. Az Oroszlánkirály bevezetőjétől pedig konkrétan libabőrös lett a hátam, csodálatos volt. Utána még hetekig egy Zimmer-válogatást raktam be a munkában háttérzenének...

 

Németh Attila

 

Rengeteg minden történt élőben és felvételeken: előbbi tekintetében a legintenzívebb és magával ragadó koncert kétségtelenül a Children of the Light triója volt, utóbbi tekintetében pedig Chris Thile és Brad Mehldau együttműködése, a maga elegáns és lehengerlő, minimalista és folytonosan kísérletező stílusában.

 

Szabó Dominik

 

Sufjan Stevens – Nico Muhly – Bryce Dessner – James McAlister: Planetarium (CD)

 

Beleszerettem ebbe a lemezbe, a töredezett, ismétlődő, sokszor fülsértően zajos, máskor egyenesen fülbemászó elektronikai kavalkádjába, ami végül varázslatos líraisággal párosul. Az általános emberi érzések keverednek a mitológiával, létrehozva egy komplex, de mégis átélhető, grandiózus, de mégis megérthető hálót: a csillagközi háttér minden számnak kozmikus méreteket kölcsönöz, amit aztán a zenével csak még tovább fokoznak. Minden idegállapotra tökéletes, mindig mond valami újat, mindig elvarázsol, mindig lenyűgöz. Annyira jó lenne egyszer élőben végighallgatni!

 

  

 

Szabó Sarolta

 

Imádok zenét hallgatni, de a botfül generációkon át öröklődik a családunkban, ezért nem szoktam az első sorban állni, amikor erről a művészeti ágról kell hirdetni az igét. Mégis, januárban akkora hatást tett rám egy koncert a Budapest Jazz Clubban, hogy az az egész évemet meghatározta. 2017 zenei élménye számomra ezért nem is ez az egy est, hanem maga Barabás Lőrinc, a trombitaművész-zeneszerző, legyen szó a szólóestjeiről (Live Act), a Barabás Lőrinc Quartet előadásairól, vagy az improvizációs Random Szerda estekről. Talán kései ez a felfedezésem, de mivel idén legalább annyit költöttem koncertjegyekre, mint könyvekre (!), azt hiszem, jó úton járok, hogy ezt a lemaradást behozzam. Annyi biztos, amikor felvetem egy újabb Barabás Lőrinc koncert lehetőségét, a barátaim szinte kinevetnek: „már megint?!” De az is biztos, hogy egyáltalán nem bánom, és különben is, mindig akad, aki eljön velem.

 

Takács Gábor

 

Anachronist: RGB (CD)

 

Mindig nehéz helyzetben vagyok, ha zenét kell ajánlanom, mert nem beszélek jól „zeneiül”. De most megpróbálkozom ajánlani ezt az albumot, mert már hetek óta hallgatom, és még mindig nagyon tetszik. Szóval, adva van egy nyolcvanas évek szintizenéjére épülő, Daft Punkos hangzás, ami bennem filmjeleneteket idéz fel – de nem konkrét filmeket, hanem elképzelt, mégis mindenki által ismerős jeleneteket. Autós üldözések, fülledt éjszakai bárok színes koktélokkal és menő öltözékbe bújtatott emberekkel a tánctéren, napfényes tengerpart csillogó víztükörrel. Némelyik szám az önfeledt bulizásra hív, másoktól legszívesebben végighajtanánk egy tengerparti szerpentinen a neonfényes éjszakában. Én inkább érezni szeretem a zenét, nem pedig értem, az RGB pedig remekül megidézi a bennem is élő retro-őrültet, aki ezzel szeret kiszakadni a hétköznapokból.

 

  

 

Uzseka Norbert

 

Aebsence: 3 (CD)

 

Az Aebsence már akkor rockkal keverte a népzenét, amikor az még ciki volt. De ilyet manapság, a folk metal reneszánsza idején sem csinál senki, ők ugyanis grunge, progresszív rock/metal és noise rock témákhoz kevernek a magyar népzene legkeserűbb, leginkább bánatverte vonalából táplálkozó vagy ahhoz hasonlító elemeket. Tömegeket ilyesmivel nem lehet meghódítani, hiába, hogy nagyon sok daluk szól mindenki közös élményéről, úgyis mint gyász és elmúlás... De nem csak ettől maga az underground esszenciája ez a zenekar. Totális ismeretlenségben léteznek már két évtizede, koncertet alig adnak, lemezből is még csak 3-nál tartanak. A 3 c. album három évvel dobosuk halála után született meg, és az eddigi legérettebb, legkomolyabb anyaguk, bár lényegi változást nem hoz a korábbiakhoz képest. És azt gondolom, a magyar rock történetének egyik legmegrázóbb dala itt hallható, „Az Úristen egyszer...” címmel.

 

Vörös Eszter

 

Lóci játszik (Sziget Fesztivál, 2017. augusztus 9.)

 

Kissé ellentmondásos, vagy legalábbis furcsa számomra is, hogy zene témakörben mi lett egyértelműen a legemlékezetesebb élményem: a Lóci játszik koncertje a Szigeten. Furcsa, hogy miközben azért ért bőven más élmény is, ami nem a Szigethez kapcsolódik, mégsem tudok elszakadni a Szigettől, pedig nem az idei volt a legizgalmasabb lineup, de még a kellemesebb élmények közül is kiugró volt Lóci – mindent vitt. Hihetetlen energia és lendület árad a bandából, még a zenéjük is remek, nem véletlen, hogy még egy viszonylag korainak számító délutáni napfényes koncerten is remek hangulatot tudtak varázsolni a hőségben. Azóta is sűrűn újra és újra eszembe jut, és a 2018-as terveim egyike, hogy mindenképpen eljussak legalább még egy Lóci játszik koncertre.


ekultura.hu - 2018. január 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!