Főkép

Már második alkalommal fogtok Budapesten koncertezni. Mi a legkedvesebb emléketek a magyar fővárosról?

 

Az építészet, az ételek, a víz, de leginkább az emberek, akik elképesztőek.

 

A legutóbbi koncerten itt Budapesten a „Vidéki Sanzon”-t játszottátok a Magna Cum Laude zenekartól, amivel alaposan megleptétek a közönséget. Mi alapján választottátok ezt a dalt?

 

Azért választottuk ezt a dalt, mert az unokatestvérem egy magyar lányt vett feleségül, aki az Egyesült Államokba emigrált és remek tanácsokkal, információkkal látott el engem a magyar emberekkel kapcsolatban. Olyan dalt akartunk játszani, ami igazán megszólítja a közönséget.

 

A YouTube-on kezdtétek és most itt vagytok számos albummal és teltházas koncerttel a hátatok mögött. Mik a jövőbeli terveitek? Mi a következő cél, amit el szeretnétek érni?

 

Az egyik célunk az, hogy a világ hét csodája közül mindegyiknél leforgassunk egy-egy videót. Ebből már négy meg is valósult, már csak három van hátra! A másik célunk, amit folyamatosan igyekszünk megvalósítani az, hogy mindig legyen elég inspirációnk, hogy valódi, autentikus zenét szerezzünk, ami megérinti a szívünket, és ezáltal mások szívét is.

 

Lenyűgöző, ugyanakkor van benne valamiféle természetes könnyedség, ahogy összepárosítjátok a komolyzenei darabokat napjaink slágereivel. Honnan merítetek ötletet, inspirációt egy-egy dal összerakásához?

 

Egyrészt a gyerekeinken keresztül a modern zenéből merítünk ihletet. Négyünknek összesen 16 gyereke van. Szeretjük figyelemmel kísérni az aktuális trendeket a zenében. Másrészt a klasszikus zenei hátterünkből. Steve és jómagam is tanultunk klasszikus zenét, és mély szerelem fűz minket hozzá. Szerintünk a klasszikus zene megfűszerezi a zenei alkotásainkat.

 

Hogy zajlik az alkotási folyamat? Mennyi ideig tart elkészíteni egy zeneszámot?

 

Nagyon szerencsésnek és áldottnak érezzük magunkat, hogy egy olyan stúdióban dolgozhatunk, ami az egyik Piano Guys-beli társunk, Al Van Der Beek tulajdonát képezi. Fontos eszközként használjuk a dalszerzési folyamat során. Igazán kellemes úgy zenét szerezni, hogy ebben a stúdióban rögtön nyakon tudjuk csípni a fejünkben felbukkanó ötleteket. Nagy szabadságot és nyugalmat ad nekünk, hogy a saját stúdiónkban dolgozhatunk. Ha úgy bérelnénk a helyet, akkor túl sokat foglalkoznánk a dolog pénzügyi hátterével, ami akadályozná a kreatív folyamatokat.

 

Azt, hogy meddig tart elkészíteni egy dalt, nehéz megmondani. Mindegyik dal más és más. Valamelyik egy nap alatt elkészült, míg más dalokon akár hónapokig is dolgoztunk. Próbáljuk felmérni, hogy van-e elég spiritusz a dalban. Mielőtt elkezdünk zenét szerezni, mindig imádkozunk azért, hogy jöjjön az ihlet. Úgy érezzük, ez sokat segít nekünk. Amikor valami problémával találjuk szembe magunkat, akkor pedig a megoldásért fohászkodunk.

 

Melyik a kedvenc zenekarotok, ki a kedvenc zenészetek, akit szívesen hallgattok szabadidőtökben?

 

Ahányan vagyunk, annyiféle kedvencünk van. Én személy szerint, mindent szeretek, ami inspirálóan hat rám. A név nem számít, egyszerűen szeretek inspiráló zenét hallgatni. Mindegy, hogy ez Coldplay vagy a The King Singers, esetleg kórusművek, vagy éppen a zene, amit a gyerekeim hallgatnak.

 

Rengeteg emberhez közelebb hoztátok a klasszikus zenét. Biztosan sok visszajelzést kaptok erről a rajongóitoktól. Van

számotokra kedves történet, vagy emlék, ami ehhez kapcsolódik?

 

Amikor klasszikus zenét is felhasználunk egy-egy zeneszámunkban, akkor szeretjük elhelyezni az eredeti mű linkjét a YouTube videónk alatt a kommentszekcióban. Rendkívül örömteli látni a linkre adott válaszokat, és hogy milyen sok ember leírja „A Piano Guys juttatott el ide” (Piano Guys brought me here). Ilyenkor tényleg úgy érezzük, hogy valami különleges dolgot osztottunk meg velük.

 

Mi a legjobb dolog abban, hogy a The Piano Guys-ban zenélhettek?

 

A visszacsatolás, amit a rajongóinktól kapunk. Mindegy hogy ezek koncertbeszámolók, kommentek egy videónk alatt, vagy e-mailek, amiket nekünk küldenek. Olyan sok van belőlük, hogy szinte elárasztanak, amikor azt olvassuk, hogy a zenénk jelentős hatást gyakorolt az életükre, vagy azért mert átsegítette őket egy nehezebb időszakon, vagy azért mert arra ösztönözte a gyerekeiket, hogy elkezdjenek hangszeren játszani, vagy épp hogy továbbfejlesszék a már meglévő adottságaikat. Néha csupán vigaszt jelentünk nekik. Nagyon sokan embert próbáló élethelyzeteken jutottak túl, és úgy érezzük vigasztaló dolog számukra a zenénkre támaszkodni. Nagyon örömteli érzés ez mindannyiunk számára.

 

Mit tanácsolnátok azoknak a fiataloknak, akik szintén ilyen komoly szinten akarnak foglalkozni a zenével?

 

Nagyjából meg tudod mondani, ha tehetséged van a zenéhez, és ennek nem kell hatalmas tehetségnek lennie, de azt mindenképp meg tudod ítélni, ha természetes adottságaid vannak. A tanácsunk az, hogy légy megszállott! Várható, hogy kezdetben nagyon nehéz lesz, és lesznek olyan idők, amikor egyszerűen csak végig kell csinálnod és túl kell jutnod a nehéz részeken. Néha ez eltarthat egy pár évig, de amint jó leszel benne, máris megéri mindez. El fogsz jutni arra a pontra, amikor a zenélés, szó szerint olyanná válik számodra, mintha repülnél.

 

Kép forrása: https://thepianoguys.com/