Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú: Zalai Antal hegedűművésszel – 2016. október 26.

Zalai Antal a 20. századi tradíciók folytatójaként ismert fiatal hegedűművész, akinek neve talán jobban cseng Szentpétervárott vagy Dél-Amerikában, mint idehaza. Első MÜPA-beli szólóestjén, 2016. november másodikán Paganini és Sarasate virtuóz műveit adja elő. Ennek kapcsán kérdeztük őt ifjúkora ellenére több mint negyedszázados pályájának kevésbé ismert aspektusairól.

 

Azt általában tudják az emberek, hogy édesapád is híres hegedűs, az viszont kevésbé közismert, hogy a nővéred, Nóri, az 5perc Angol kiötlője is hozzád hasonlóan sikeres a saját szakmájában, mint te.

 

Sőt, az unokatestvéreim, Király Viktor és Linda is sikeres popénekesek.

 

Hogy érzed, a családi háttér mennyire számított abban, hogy elérjed ezeket az eredményeket, amiket elértél?

 

Nagyon sokat. Kezdve azzal, hogy zenész család, ezért nyilvánvaló, hogy egy zenész szülő a saját tapasztalatából jobban tudja talán segíteni a zenét tanuló gyermekét, mint az olyan szülők, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogy ez mivel jár, mit kell csinálni. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik értékesebb, mint a másik, de zenész családból könnyebb zenésszé válni, és megértőbbek is talán a szülők. Mondjuk, egy zenész szülő tudja, hogy a gyereknek gyakorolnia kell, és ha komolyan veszi a tanulmányait, akkor nem fog focizni menni. Lehet, hogy sok nem zenész szülő számára furcsának tűnik, hogy miért nem csinálja ezt meg azt, és miért foglalkozik ennyit a hangszerével, egy zenész szülő viszont tudja ezt.

 

Nemcsak a családoddal volt szerencséd, hanem abban is, hogy Balog Józseffel nagyon hamar megismerkedtél. Mi az oka annak, hogy ennyire jól egymásra hangolódtatok?

 

Amikor az ember már egészen pici gyerekkorától ismer valakit, és összebarátkozik valakivel, annak van valami különlegessége. Szinte úgy lehet érezni, mintha rokonok lennénk, vagy akár testvérek, mert a nyolcéves nagyon kicsi még, és ahogy múlnak az évek, az az első időszak, nullától nyolcig, annyira kevés a nyolc és harmincöt között eltelthez képest, hogy lényegében úgy veszem, mintha mindig is az életem része lett volna, mintha a bátyám lenne, tulajdonképpen.

 

És zenei ízlésben és felfogásban is azonos platformon vagytok?

 

Igen. Ebben egyébként nyilván az is benne van, hogy mivel tényleg nagyon sok időt töltöttünk nyolcéves koromtól fogva együtt, egymásra is hatottunk zenei gondolkodás terén, szóval szerintem nem két párhuzamosan futó egyenesről van szó, amelyek véletlenül nagyon hasonlítanak egymásra, hanem egy kapcsolatról, amiben kölcsönhatással vagyunk egymásra. Szerintem igazából ez az oka: hogy együtt nőttünk bele a szakmába, a hegedű–zongora repertoár nagyon sok darabját együtt tanultuk meg. Úgyhogy ez egy olyan kapcsolat, hogy talán nem is lehetnek nagy különbségek ilyen háttérrel.

 

Mennyire van beleszólásod vagy beleszólásotok abba, hogy mi kerüljön fel egy koncertprogramra vagy lemezre? A szervező vagy a kiadó határozza meg ezt, vagy te, ti ketten?

 

Általában mindig van egyfajta igény a koncertszevező részéről, és ez gyakran meghatározza a mi repertoárunkat is, mert számtalan olyan eset volt már, hogy fölkértek minket vagy engem egy darabra, aztán megtartottam a repertoáromon, mert pont úgy hozta a sors, hogy akkor kellett megtanulnom, egyébként lehet, hogy megtanultam volna utána két évvel. De akkor kellett játszanom, ezért megtanultam, és azóta a repertoáromon van. Ez a véletleneken is múlik.

 

Például a legelső Brilliant Classics-os lemezünk, a három Enescu-szonáta felvétele úgy történt, hogy valaki hallotta a harmadik szonátát az én előadásomban, és nem is a Józsival, hanem egy belga zongoristával, és annyira tetszett neki ez az előadás, hogy ő ajánlott be engem ezzel a projekttel a Brilliant Classicshoz, és ezt az anyagot már mindenképp a Józsival szerettem volna felvenni, ezért összehoztam vele is ezt az Enescu-szonátát, plusz még az első és a második szonátát is.

 

Aztán ennek a lemeznek volt bizonyosfajta sikere, úgyhogy ez vezetett a Bartók sorozathoz is, amit egyébként nem én javasoltam, mert őszintén szólva lehet, hogy vártam volna még ezzel pár évet. Biztos, hogy szerettem volna fölvenni ezt az anyagot, de nem biztos, hogy akkor, amikor felkértek rá, mert egy kicsit korainak éreztem. Aztán mivel ez a felkérés megtörtént – nyilván, mert magyar művészekről volt szó –, két évig szinte kizárólag Bartókkal foglalkoztam. Ennek a nagyon intenzív időszaknak az eredménye ez a háromlemezes Bartók sorozat. Szerintem jól sikerült, elégedett vagyok az eredménnyel, de el tudom képzelni, hogy tíz év múlva másképp játszanám, de ugyanez igaz akármelyik felvételemre, még a tegnapi felvételemre is.

 

Ezt sokáig nem tudtam elfogadni, mert úgy gondoltam, hogy egy lemezfelvétel amolyan kőbe vésett vélemény egy darabról, ami ott van „szentül” a korongon, de egyre inkább kezdek rájönni, hogy nem így van. És nem is szabad, hogy így legyen, mert akkor az megakadályozza a fejlődést az ember zenei gondolkodásmódjában. Most már igyekszem úgy venni egy lemezfelvételt, hogy az csak egy pillanatkép arról a napról, amikor azt fölvettük. De nem egyszerű, mert ott van, és egyedül azt tudom tenni, hogy nem hallgatom a saját lemezeimet.

 

A lemezfelvétel azért is érdekes, mert manapság ezek a hagyományos lemezek, legyen szó bakelitről vagy CD-ről, igazából kifutóban vannak, és egészen más következik. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag mindent rögzítettek már. Te merrefelé látod a jövőt?

 

Az elmúlt három évben már teljesen más irányban indultam el. A legutolsó lemezem, a Bartók sorozatnak az utolsó, a harmadik darabja már három-négy éves. Természetesen érzékelem, és rajtam kívül mindenki érzékeli, hogy a komolyzenei lemezkiadás problémái nem is most kezdődtek, hanem a lemezipar már az elmúlt tíz-húsz évben válságba került. Ennek szerintem az internet elterjedése az oka, mert bármit le lehet tölteni, és most már nem is kell nagyon keresgélni, hogy az ember ingyen hozzájusson egy-egy felvételhez. Nagyon sok CD-lemez teljes anyaga fönn van a YouTube-on, és ez azt eredményezi, hogy – nagyon egyszerűen kifejezve – nem veszik meg az emberek a CD-lemezt.

 

Egyébként szerintem maga a CD-korong, mint platform is kezd kimenni a divatból. Kezd kicsit olyan lenni, mint annak idején a bakelit. Sok laptopon, amit árulnak, már nincs is CD-meghajtó.

 

Emiatt felértékelődik a koncertek szerepe?

 

Nem, sajnos. Jó lenne, ha ez következne ebből, de szerintem nem. A tendencia az, hogy ma már nincs adathordozó. Én ezt így beláttam, úgyhogy abba az irányba indultam el, hogy létrehoztam egy YouTube-csatornát, és kifejezetten erre a csatornára készítek felvételeket, amelyek nem remegős kézzel, mobiltelefonnal készülnek, mert azt is fel lehet tölteni – nagyon sok ilyen van –, hanem profi felvételek: hangmérnök, zenei rendező, kameraman segítségével készült, professzionális videofelvételek, és ezeket töltöm fel a YouTube-csatornámra.

 

Ennek olyan sikere van, hogy már kétmillió felett jár a YouTube-on és a Facebookon a megtekintések száma, hiszen a Facebookra is fel lehet tölteni ezeket, és ott is sokan nézik a felvételeket. Az egyik Paganini-caprice videofelvétele már nyolcvanötezres nézettségnél jár csak a Facebookon, és valami ezer-kétezer megosztásnál.

 

Ez számomra azt mutatja, hogy igény van a felvételek készítésére, csak maga a lemezkiadás, a CD-lemez haldoklik. Pláne úgy, hogy nagyon sok CD-bolt is megszűnik. New Yorkban a Lincoln Center mellett volt a Tower Records. Ez egy többemeletes CD-bolt volt, ahova nagyon sokat jártam, és az is megszűnt. Már nincs. Így már vásárolni sem nagyon lehet, mert nincs hol.

 

Nem vagyok jós, csak sejtem, hogy az internet a megfelelő platform most, legalábbis számomra ez jön át abból, hogy a videóimnak van ez a bizonyos nézettsége meg sikere. Úgyhogy ezt nem fogom abbahagyni, hanem megint csináltam egy új anyagot. Még nincs teljesen kész, de jövő hónapban felkerül tizenegy új darab a YouTube-ra meg a Facebookra. Sőt, élő felvételek is vannak, például a Szentpétervári Filharmónia Nagyteremben tartott márciusi koncert már fölkerült, de a múlt heti szentpétervári koncert is hamarosan fölkerül.

 

Gyártom a profi felvételeket, akár élő, akár stúdiófelvételeket, és számomra meggyőző a nézettség. Persze a bevétel ebből nagyon kevés, bár lehet YouTube partnernek lenni, és én is YouTube partner vagyok. Ez valamilyen üzleti partnerségszerűség a YouTube-bal: a videók mellé vagy alá reklámokat tesznek, és az ezekből származó bevételt lehet megosztani a YouTube-bal, azt hiszem ötven-ötven százalékban. Ebből végül is fillérenként, eurócentenként csordogál valamennyi bevétel. Ezeket a felvételeket, a hangmérnököt meg mindenkit természetesen teljes egészében a saját zsebemből fizetem, úgyhogy ez egy nagyon hosszútávú projekt, mert hosszú idő, mire ez a pénz, akárcsak a videó előállításának a költsége becsordogál, de az az érzésem, hogy pár év alatt ez meg fog térülni, közben pedig nagyon sokan nézik. Így értelme van, és talán még anyagi veszteséggel sem jár, de nagyon hosszú távon kell nézni, mert kevés bevételt jelent ez a reklám.

 

Vannak olyan művészek, akik a crossoverben, tehát valamilyen műfaji keverésben látják a kiutat – kiskorodban még téged is hallottalak jazzt játszani –, viszont a legtöbb nagy előadó purista, vagyis ragaszkodik a tisztán klasszikus zenéhez.

 

Igen, én is olyan vagyok. Most már nagyon nem szeretem a műfajok keveredését. Ennek ellenére a jazzt nagyon szeretem, de ha összekeverik valami mással, akkor már nem annyira. Csak magában szeretem.

 

Egyébként készítettem egy hegedű–zongora átiratot tavaly előtt: a kedvencem, Keith Jarrett improvizációit ültettem át egy az egyben hegedűre és zongorára. Két improvizációt, de ezt is csak azért, mert úgy éreztem, mintha a jobb kéz lenne a hegedű, a bal kéz meg a zongora. Valamiért kijött belőlem, hogy átírtam hegedűre és zongorára – egyébként ez két YouTube videó lett, de ennél tovább nem szeretnék menni a műfajok keverésében, mert kijöhet belőle jó, de nekem az a tapasztalatom, hogy általában a két műfaj nem megsokszorozódik, hanem inkább kioltja egymást. Nagyon ritkán hallottam olyan crossover produkciót, ami meggyőzött volna.

 

Tehát ezek nem fognak színpadra kerülni a repertoár részeként?

 

Dehogynem. Ráadásnak el lehet játszani őket egy könnyedebb műsor után, és YouTube-ra fel is kerültek. Az egyik tulajdonképpen klasszikusnak számít, a „Somewhere Over the Rainbow”, Harold Arlen szerzeménye, a másik pedig a „Don’t Worry About Me”, az is egy jazz-sztenderd. Ezeket így leírt módon, hegedű–zongora átiratként akár úgy is lehet értelmezni, hogy hegedű-darabok, csak nem Beethoven írta őket, vagy Paganini, vagy Sarasate, hanem filmzenék. De ez a maximum tőlem.

 

Mik a közeli terveid?

 

A MÜPA-koncert után lesz egy koncert, egy mesterkurzus abban az épületben, ahol én is tanultam: a Brüsszeli Konzervatóriumban. Aztán rögtön utána, december elején São Paulóban, Brazíliában játszom Dvořák hegedűversenyét, a Sala São Paulóban, ami Latin-Amerika legnagyobb koncertterme. Utána pedig Németországban, Nürnbergben lesz hat koncertem a Nürnbergi Városi Színház Zenekarával. Az Újév is ott fog érni, mivel a próbák miatt már január elseje előtt ott kell lennem, egyébként január másodikán kezdődik ez a hat koncert egymás után, és ezek ennek a zenekarnak az újévi koncertjei. Bartókot fogok játszani, és Sarasatét. Az év végéig ennyi a program.

 

Ezenkívül van még annak a bizonyos tizenegy darabnak a videofelvétele, ami novemberben fog felkerülni a YouTube-csatornámra.

 

Sok sikert hozzájuk!


Galamb Zoltán - 2016. november 2.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!