Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Made in Japan

Úgy vélem, valamit nagyon tudnak a Felkelő Nap országában.

 

Nincs abban semmi meglepő, ha egy zenekar tudásának, tehetségének, tehetségkutató műsornak, médiakampányának, a véletlenek szerencsés egybeesésének köszönhetően hazai színtéren ismert és sikeres lesz. Ahhoz viszont, hogy az országhatáron túl, a nemzetközi porondon is talpon maradjon, illetve olyan sikereket érjen el, amelyek már említésre méltóak – úgy vélem, ehhez a szerencsénél már sokkal többre van szükség. Márpedig akárhogy nézem, az utóbbi két-három évben legalább két olyan japán zenekar bukkant fel, amelyek ezt a kihívást (nevet szerezni maguknak nyugaton) sikeresen teljesítették.

 

Elsőként a Babymetal nevű együttest említeném, akikkel kapcsolatban szerkesztőségünkön belül is voltak viták, néhányan ugyanis úgy gondolták, hogy ez egyszerű marketingfogás, amely mögött nincs valós tartalom, csak kiraktak a színpadra három bájos leányzót, mögéjük pár messziről muzsikusnak kinéző figurát – és az emberek egyszer megeszik ezt a trükköt. A másik, ezzel szöges ellentétben lévő vélemény szerint ez nem így van, valódi zenekarról van szó, valódi számokkal, semmi playback, és nem egy kampányra terveznek, hanem hosszú távra. Mára kiderült, a második csoport tippelt helyesen.

 

Ha kisebbíteni szeretném érdemeiket, akkor biztosan az újdonság varázsára hivatkoznék, meg hogy igazából nem csinálnak semmi különlegeset, és náluk sokkal tehetségesebb metal bandák vannak Európában. Ezekkel az állításokkal egyébként nem vitatkozom, de a Babymetal elérte azt, hogy az első nagylemezük, amely jónak bizonyult, Európában nem importként került forgalomba, hanem egy közepes méretű itteni lemezkiadó terjesztésében. Aztán ott vannak a videoklipek (kivált a csokis), amelyeket szerintem majd mindenki megnézett, akinek bármi csekély köze van a japán zenéhez vagy a metalhoz. Ennek a két tényezőnek köszönhetően kontinensünkön is népszerűek lettek ebben a műfajban, és így cseppet sem csodálkozom a szép nézőszámokat produkáló, kontinensünk nyugati felét érintő turnéjukon.

 

 

Mert azzal szerintem senki nem vitatkozik, hogy színpadi megjelenésük van annyira egzotikus/újszerű – kivált a manapság elterjedt és a nyugati metal bandák által talán picit elkoptatott látványverziókhoz képest –, amit senki nem fog egyhamar elfelejteni, ha lehetősége nyílik élőben megnézni bármelyik koncertjüket. Pedig a Babymetal igazán nagy újdonságot ezen a téren sem produkál (mondjuk más japán társulathoz képest), viszont jó érzékkel használják fel a J-pop fiú- és lánybandák koreográfiáit, és helyezik a három énekes leányzóra a hangsúlyt. Mielőtt teljesen elvesznék a vizuális elemekben megjegyzem, hogy azért a zenére sem lehet panasz, mert ahogyan azt egy zenélni tudó kollégám mondta, „az is nagyon ott van”. Nem annyira idegen, hogy élvezhetetlen legyen, de nem is annyira ismerős, hogy nyom nélkül eltűnjön a havonta megjelenő lemezek között. De fogalmazhatok úgy is, hogy egy üdítően friss, üdítően más produkciót kapunk.

 

Azt se felejtsük el, hogy nemcsak egy lemezt készítettek, hanem most jött ki a második (április elsején), és nem csak egy turnét „nyomtak végig”, hanem jóval többet, ráadásul a jelek szerint minden esélyük megvan arra, hogy még ismertebbek legyenek. Velük is megtörtént az, ami annak idején a Beatles együttessel, és ami Amerikában véleményem szerint nagyon fontos – meghívták őket egy showműsorban történő élő fellépésre (erről a videó lentebb, és igen, a hangzás pocsék). Amerikaiak milliói első ízben láthatták őket, és ugyan attól nem félek, hogy olyan őrjöngés fogadja őket az áprilisban induló világkörüli turnéjukon, mint ami annak idején a négy gombafejűt, azért ez nem semmi. Arra módfelett kíváncsi vagyok, miként sikerült ezt a kultúrsokkot feldolgozniuk a gyanútlan és felkészületlen nézőknek, elvégre metal, japán szöveg, kislányok – mindez együtt talán túl sok nekik a jóból.

 

 

 


WagakkiBand

 

A Babymetal nincs egyedül teljesítményével, hiszen következő példának személyes kedvenceimet, a WagakkiBand együttest említem, akik a japán népzenét ötvözik metalos elemekkel, az elektromos hangszereket vegyítik hagyományos instrumentumokkal. Gyakorlatilag három év alatt helyi hősökből nemzetközileg ismert együttessé váltak. Ehhez csupán két lemezre, egy idén áprilisban megjelenő koncert DVD-re, no meg számos klipre volt szükségük. Ha csak Japánban lennének sikeresek, akkor is azt mondanám, hogy teljesen rendben van a történet, mert vannak annyira tehetséges muzsikusok, ráadásul a színpadi megjelenésük is lenyűgöző. Teljes mértékben kiérdemelték a nagykiadós szerződést – de nem elégedtek meg ezzel, és a jelek szerint ők is meghódítják nyugatot, képességeiknek és annak köszönhetően, hogy újszerű zenét csinálnak.

 

Ez utóbbi mindenképpen kihangsúlyozandó momentum, mert ennek hiányában nem hiszem, hogy bárkit meghívnának az SXSW fesztiválra, ahol azért elég nagy a tolongás, és ide már tényleg csak azok jutnak el, akik többre képesek vetélytársaiknál. Úgy sejtem ez a fesztivál nem annyira ismert mifelénk, ezért pár szó ismertetőként. Több mint ezer zenekar lép fel pár nap alatt, a legváltozatosabb műfajokat képviselve, world music, alternatív, elektronikus, hip-hop, tejano, stb. Ezen kívül rengeteg zenei filmet vetítenek, vannak beszélgetések, konferenciák, és még számos kiegészítő program. Akit érdekel, az itt nézelődhet.

 

A Wagakki kiruccanásának ez még csak a kezdete volt, hiszen nemcsak Austinban léptek fel, hanem New York városában is. Ez utóbbi nem azt jelentette, hogy a helyi japán közösség elment a koncertre és megnézte őket, hanem új emberekhez is eljutott a zenéjük, új rajongókat szereztek. Sokkal többen megcsodálhatták azt a varázslatot, amire színpadon képesek – és remélem ez még csak a kezdet, lesz alkalmam őket élőben megnézni Európában, vagy non plus ultraként Magyarországon

 

WagakkiBand

 

Mindezzel nem azt mondom, hogy a jövőben fél szemmel Ázsiát kell néznünk, mert onnan jön a zenei megváltás, de úgy gondolom, van akkora potenciál a japán együttesekben, hogy bármikor képesek friss hangon megszólalni és ily módon inspirálni bennünket. Megtehetném, de nem szeretnék belinkelni különféle koncertszervezőket, bizonyságul arra, mennyi és milyen, japán vagy ázsiai érdekeltségű turnék zajlanak jelenleg Európában vagy Amerikában – de jóval több, mint amire gondolnánk.

 

Személy szerint ez a tény örömmel tölt el, mert úgy gondolom, hogy a globalizáció egyik előnye, hogy közelebb hozza a világ zenéit, és ennek köszönhetően olyan muzsikákat is hallhatunk, amelyek jók, illetve nagyon jók, és amelyek nemcsak lemezen, hanem élőben is szenzációsak – és amelyek megismerésére egyébként sosem lenne módunk.

 


Galgóczi Tamás - 2016. április 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!