Főkép

Nagy Dáviddal beszélgettünk, többek között új zenekaráról, a Hellandről, a FEZEN Fesztiválról, a koncertszervezésről, de szóba került a Rómeó Vérzik és a Black-Out is.

 

Zeneileg hogy írnád le a Hellandet?

 

Nagyon sokáig nem tudtam leírni, és aztán nemrég a kiadó – hiszen lett kiadónk is – vezetője, Kristóf találta azt mondani, hogy „Dávid, a ti zenétek: felnőtt metál!”

 

Jelentsen ez bármit is…

 

Hasonlóan vélekedtem én is, aztán végigpörgettem magamban, hogy tulajdonképpen ez tök jó, hiszen van ez a rettenetesen New Age-vonal, ami nem tudom, hogy New Age-nek számít-e egyáltalán, de ugye jöttek ezek a fiatalok, akik rövidnadrágban ugrálnak, és ebből lett a System of a Down, meg mások. Biztos, hogy nem ez a mi zenénk. Aztán van ez a klasszik vonulat – többektől hallottam, hogy miért nem játszunk olyan zenét, mint a Moby Dick, Ossian vagy Pokolgép –, tehát ez a klasszik, ’80-as években elindult vagy kikerekedett metálvonal.

 

És van a kettő között ez az úgynevezett felnőtt metál. Ezek közé sorolható mondjuk külföldről az Adrenalin Mobe vagy a Nickelback – ezek a zenekarok például felnőtt metált (mondjuk a Nickelback pont nem metált) játszanak, ez a felnőtt rockzene-vonal. Ez ragadt ránk.

 

Ha már zenekarokat említettél, bármiféle skatulyától távol, de azért mégis: milyen zenére számítson az új hallgató?

 

Hallgassa meg – fenn van a Facebookon, a honlapunkon minden, hallgassa meg.

 

És ha mindenki azt mondja rá, hogy „Metallicás”?

 

Ezt speciel nekem még senki nem mondta – miért, amiben torzgitár és dob van, az már Metallicás?

 

Sajnos ez a magyar átlag hozzáállás.

 

Nem, Magyarországon inkább azt mondják, hogy Iron Maidenes. Sőt, Bruce Dickinsonos, meg ilyesmi. De csinálják nyugodtan, amíg nem a – és itt nem akarok nagyon rossz minőségű magyar vagy külföldi produkciókat mondani –, tehát amíg nem azokhoz hasonlítják, akik számomra elfogadhatatlanok, addig ez nekem tök jó. Ha valaki azt mondja, hogy „olyanok vagytok, mint a Metallica”, az nekem jó. Akkor én is 19 millió lemezt fogok eladni, illetve csinálok egy „Fekete Lemezt”, elfogy 20 millió példányban, és megveszem ezt a tömböt (nevet).

 

A teljes interjú az alábbi videóban tekinthető meg.