Főkép

Második alkalommal rendezték meg szeptember 13-án a Magyar Dal Napját, ahol számos hazai előadó, együttes képviselte a magyar zenét. Az országos szintű rendezvényről Czutor Zoltánnal beszélgettünk.
 
ekultura.hu Milyen céllal jött létre a rendezvény?
 
Czutor Zoli A Magyar Dal Napja című országos rendezvény apja Presser Pici bácsi, tavaly ő konzultált a Sziget fesztivál szervezőivel erről.
 
Először azt mondták, hogy ne országos rendezvényt csináljunk, ezért tavaly a Sziget mínusz egyedik napja volt a magyar dal napja. Idén viszont, időben és helyszínben is, a Szigettől teljesen függetlenül sikerült ebből egy országos rendezvényt csinálni.
 
Engem közvetlenül azért is érint közelebbről ez a dolog, mert annak a szerzői egyesületnek vagyok az elnöke, - Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete -, ami az elsők között volt azon szervezetek sorában, akiket a Magyar dal napja Kft. felkért arra, hogy állítson ki egy fővárosi és egy vidéki színpadi műsort.
 
ekultura.hu Ennyire nincs igény a magyar zenére, hogy külön napot kell csinálni?
 
Czutor Zoli Szerintem az érdeklődés is azt mutatja, hogy van. Délután is elég sokan voltak, és pont a közönség igénye az, ami konstansnak tűnik még akkor is, ha a médiában ez nem tükröződik.
 
Azt látjuk, hogy az a közönség igény, ami akkor nyilvánul meg, mikor az ember bemegy a boltba, előveszi a pénztárcáját és fizet, valami miatt nem mutatkozik meg a kereskedelmi rádiók, de a legtöbb rádió kínálatában sem, sajnos.
 
Arról van szó, hogy az utóbbi tíz évben közel 50 százalékos volt az eladott magyar hanghordozók aránya. A koncert látogatottság nyilván sokkal nagyobb a magyar zenekarok javára.
Az internetes legális és illegális letöltésekben is jól állnak a magyarok, és valamiért ilyenkor is a magyar közönség fele arányban hazai zenét választ.
 
Kérdem én, hogy akkor a kereskedelmi rádiók többségében miért 15-20 százalék a magyar zene? Mert, hogy még abban a rádióban is, ami azt mondja, hogy 30 százalék, ott is csak éjszaka játszanak magyar zenét.
 
ekultura.hu Hogyan, mi alapján választottátok ki a mai rendezvény helyszíneit?
 
Czutor Zoli Ilyen szinten nem voltam benne a szervezésben. Nem vagyok a Magyar dal napja Kft. tagja, csak együtt dolgoztunk velük, de úgy tudom, hogy voltak felkért szervezetek, ilyen volt a szerzői egyesület.
 
Mi magunknak kerestük azokat a helyszíneket, ahol ma végül megrendezték a magyar dal napját. De tudomásom szerint voltak olyan szervezetek is, akik jelentkeztek, hogy szívesen részt vennének ebben.
 
ekultura.hu A zenekarok is jelentkeztek?
 
Czutor Zoli Mi, a szerzők egyesülete kiajánlottunk egy listát a helyszíneknek, de mivel ez egy nonprofit egyesület, ezért aztán nyilván a fellépők sorrendjébe, listájába volt beleszólása a helyszíneknek is.
Talán reális, ha azt mondom, hogy fele arányban a szerzők által ajánlott, fele arányban pedig a helyszínek által kért előadók játszottak.