Főkép

Most egy olyan lemezről lesz szó, ami tudomásom szerint kereskedelmi csatornákon keresztül beszerezhetetlen, viszont ennek dacára fontosnak és dicséretesnek tartom a megjelenését. Létrejöttét a Halmos Béla program tette lehetővé, aminek célja a honlap szerint:

„…a népzenei utánpótlás támogatása, színvonalas nép- és világzenei produkciók fellépési lehetőségeinek bel- és külföldi népszerűsítésének elősegítése, táncházak programjainak támogatása. Az NKA Halmos Béla Program egyik kiemelt célkitűzése a magyar népzene jelenlétének erősítése a nemzetközi zenei piacon. Magas szakmai színvonalú, nyitott és nyilvános működésű, átlátható, hatékony, integratív és barátságos támogatója a magyarországi és határon túli népzenének, elkötelezett támogatója a hagyományőrzésnek és az élő kulturális tradíciók továbbvitelének. Célja megmutatni, hogy Magyarország izgalmas, dinamikusan változó, érdekes és piacképes folk- és világzenei produkciókat felvonultató ország, amelyre érdemes odafigyelni.”

 

Ennek látom értelmét, és nem sajnálom rá az adóforintjaimat, mert más országok már sokkal előrébb járnak ezen a téren, és nagyon komolyan veszik az ilyen irányú tevékenységet. Tessék csak megnézni a https://musicfinland.com/, vagy a nem csak zenével foglalkozó https://www.creativescotland.com/ oldalt. Szóval bőven van tennivaló, csak legyen rá megfelelő akarat, pénzügyi fedezet, és hozzáértő, hiteles szakembergárda.

 

Azt eddig is sejtettem, de most megerősítést nyert, hogy idehaza a Fonó a legmeghatározóbb kiadó a piacon, a lemezre felkerült tizennyolc dal közül hét korábban az ő gondozásukban jelent meg, míg a következő Gryllus Kiadó neve mellett már csak kettő szerepel. Annak meg külön örülök, hogy külföldi cégek kiadványairól is válogattak (pl. World Music Network).

 

De hogy ne kalandozzak el teljesen, az idei Womexre jelent meg ez a kiadvány, amire a pályázók közül háromtagú kuratórium (Berán István, Balogh Kálmán és Weyer Balázs) választotta ki a legjobbakat. Az album címét – Magyar Music Selection ’18 (vajon miért lett kétnyelvű) – leszámítva teljesen elégedett vagyok a számlistával, mert valóban bemutatja, mennyire sokszínű a magyar nép- és világzene.

 

Örömmel láttam a nyertesek között azokat, akikről már írtam a rovatban (Söndörgő, Csángálló, Kerekes Band, Dalinda), vagy csak koncerten láttam (Parno Graszt, Szirtes Edina Mókus). Velük most nem foglalkozom, helyette pár rácsodálkozásomat említem. A Pengetős Trió citerája gyerekkoromat idézte fel, de a zenéjük is tetszik, ahogyan összedolgozzák a különféle pengetős hangszereket. Az Aurevoir rockos-popos világzenéje szintén ígéretes, friss, fiatalos és modern – a lehető legjobb értelemben. Mindkét esetben kíváncsi vagyok, hogy mire képesek albumterjedelemben.

 

 

Szokás szerint a többi nóta sem rossz, csak az én befogadóképességem korlátozott, a színvonalat vitatkozás nélkül elismerem, csak ezek nem érintenek meg úgy, mint a többi. Remélem egy szép hagyomány első darabját tartom a kezemben, és minden évben érkezik a folytatás. Mert egyébként hogyan ismeri meg az érdeklődő, hogy mennyire sokszínű, a hagyományokat őrző, és egyben azokat megújító a kortárs nép- és világzene Magyarországon? Biztos vagyok benne, hogy aki meghallgatja a 18-as válogatást, az legalább egy vagy két együttes munkásságára alaposabban kíváncsi lesz – én is így teszek.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Hunor Khan, Madaras dal, Pakulár, Hopsza, Marice, Eleven taktus

2018-ban megjelent album (A38 Nonprofit Kft.)

A Halmos Béla program weboldala: https://halmosbelaprogram.hu/

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Szirtes Edina Mókus: Madaras dal / Birdy Song

2. Pengetős Trió: Gergelyes

3. Nana Vortex: A toronyban

4. Romano Drom: Luludyi Ande Bar

5. Magos: Verbunkos

6. Kerekes Band: Hunor Khan

7. The Mabon Dawud Republic: Gyae Abrabi

8. Dalinda: Pakulár

9. Guessous Majda Mária: Átváltozás

10. Eszterlánc: Nagykeszű

11. Aurevoir: Hopsza

12. Ethnorom: Krecsuneszki Szunto Rátyi

13. Söndörgő: Marice

14. Török Tilla és zenekara: Kispacsirta

15. Parno Graszt: Romano Bijo

16. Csángálló: Eleven taktus

17. Kalász Banda: Csárdás és ugrós

18. Nigun: Visszatérés