Főkép

Feltételezem, kevesen vannak tisztában a humppa mibenlétével –, nincs ezzel semmi baj, egy héttel korábban még én sem tudtam róla sokat. A wikipedia szerint a humppa 2/2-es ütemű finn zene, amely a jazz és a gyors foxtrott rokona. Mindezeken túl egy finn táncstílust is így hívnak, de a legtöbb ember számára ez a szó egyenértékű a vidámsággal, az örömmel, a felszabadult mozgással, tánccal. Nekem hamarjában a Finntroll jut az eszembe, akik a metalt többek között humppával keverték. No meg a finn Eläkeläiset, akiknek legutolsó dupla albuma 2018. szeptember közepén jelent meg.

 

Akárcsak a pár héttel ezelőtti Dobranotch korong, a Humppamania! is évfordulós kiadvány, mivel az együttes 1993-ban alakult, és pár tagcserét leszámítva huszonöt éve ugyanazt a muzsikát játsszák, mint az induláskor. A világhír eddig elkerülte őket, jobbára odahaza és német nyelvterületen népszerűek, koncertjeik többségét arrafelé adják. A német kapcsolatot értem, mert van némi hasonlóság humppa és a sramli, illetve a sörfesztiválok zenéje között, azt meg kifejezetten sajnálom, hogy tudtom szerint hazánkban még nem jártak.

 

A Nyugdíjasok (magyarul ezt jelenti a nevük) együttes lendületes, első hallásra végtelenül egyszerű muzsikát játszik, amire egész este lehet ropni a táncot, kurjászni a szövegeket, ésatöbbi. Abban is van igazság, hogy a gyors tempó és a bonyolultságtól mentes számok miatt kézenfekvő a punk zenével való rokonság, de mivel a humppát már a múlt század harmincas éveitől játsszák, ez pusztán véletlen egybeesés, mivel itt szó sincs lázadásról, társadalomkritikáról, tagadásról.

 

A társulat másik jellemzője a humor, sem a zeneipart, sem saját magukat nem veszik komolyan – épp ettől lesz az egész ellenállhatatlan és hiteles. Ők tényleg szórakozni, szórakoztatni akarnak. A saját számokon kívül nagyon sok a feldolgozás található a repertoárban, ami alatt náluk nem csak a zene humppásítását értem, hanem a szövegek módosítását, hogy összhangban legyenek a finn kultúrával, és nem mellékesen igyekeznek minél több címben elhelyezni a humppa szót.

 

A dupla lemezen hallható negyvenhét szám közül legalább harminc feldolgozás, a többi saját szerzemény. Éppen ezért remek időtöltés, a bulizás mellett annak kitalálása, hogy honnan ismerős az adott nóta. Van itt minden: Lordi, Nightwish, Iron Maiden, 2 Unlimited, Kraftwerk, Europe, Elvis Presley – és még hosszasan sorolhatnám. Azonban mindegyiket tényleg sikerült alaposan átgyúrni, van pár, amiről szerintem elsőre legtöbben meg nem mondjuk, honnan származik.

 

Kívánok az Eläkeläiset tagjainak erőt a következő huszonöt év intenzív koncertjeihez, és persze remélem, hogy valamikor Budapestet is beiktatják a turnéállomások közé.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: mind a 47 dal ilyen

2018-ben megjelent album (Nordic Notes)

Az együttes weboldala: https://www.humppa.com/en

 

 

A zenekar tagjai:

Onni Waris – énke, billentyűs hangszerek, gitár, hegedű

Petteri Halonen – énke, gitár, billentyűs hangszerek

Lassi Kinnunen – harmonika, ének

Martti Waris – basszusgitár, ének

Tapio Santaharju – dob, ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

CD1

1. Humpparinkeli

2. Humppa Haisee

3. Humppahoitola

4. Humppasafari

5. Nuori Poika

6. Humppareseptihumppa

7. Humppaa Tai Kuole

8. Elanto

9. Humppaa Veressae

10. Kalma-Alma

11. Humppa Hallelujaa

12. Dementikon Keppihumppa

13. Kiitokset Humpasta

14. Humppalähätystoe

15. Nautiskelen Humpasta

16. Katkolla Humppa

17. Pöpi

18. Humpan Kuninkaan Hovissa

19. Puliukko

20. Humppakuski

21. Jukolan Humppa

22. Das Model

23. Jääkärihumppa

24. Viinaa Hanuristille

25. Humppamuoti

 

 

CD2

1. Humppasonni

2. Pultsariano Humpparotti

3. Vaivasenluut

4. Mummo

5. Ona Vaan

6. Humppaleka

7. Humppalaki

8. Kahvipakettihumppa

9. Tarakkihumppa

10. Ranttalihumppa

11. Vihaan Humppaa

12. Päivatanssit

13. 500 Humppaa

14. Humppapaini

15. Humppaperhonen

16. Halluna Humpasta

17. Ryhtivaliohumppa

18. Vanhan Ukon Humppa

19. Humppariivaaja

20. Humppa Ja Jenkka

21. Humpataan, Jamalauta

22. Päivätanssit - Humpfonia Live