Főkép

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ezért a rovat változatlan formában megy tovább, még mindig rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

Bixiga 70: Quebra Cabeça (CD)

 

Miközben a lehetőségeimhez mérten, igyekszem minél több világzenei lemezt meghallgatni, és nem elveszni a gazdag kínálatban, mindig örömmel veszem kézbe – vagy ha digitális verzióról van szó, akkor indítom el a lejátszóban azoknak az előadóknak az új produktumait, akikről korábban már szó esett a rovatban. Ezt ugyan rajongásnak nem nevezném, de mindenesetre jelent valamit, ha mást nem, akkor csupán annyit, hogy ismét olyan zenéről van szó, amit érdemes meghallgatni.

 

A brazil Bixiga 70 együttes harmadik albumáról még 2016 tavaszán írtam (bővebben errefelé), szóval pont itt volt az ideje, hogy kiderüljön, mennyit változtak, fejlődtek ez idő alatt. Nagy változásról nincs szó, ez még mindig instrumentális muzsika, amit különféle stílusokból gyúr, formál kerek egésszé ez a kilenc zenész. Brazíliában élnek, de akik brazil fiestára számítanak, azok csalódni fognak, mert ez a zene egyszerre több és kevesebb annál. Kevesebb, mert az a kirobbanó életigenlés, ami mondjuk a riói karnevált jellemzi, náluk visszafogottabb formában van jelen. Több, mert ez a zene nem csupán a szambahívők számára rejt érdekességeket, annál változatosabb, gazdagabb.

 

A Quebec Cabeça – ez magyarra kirakós játékként (puzzle) fordítható – album nevéhez méltóan rengeteg apró darabból, alkotóelemből épül fel. A mai napig csodálom őket, tanítani kéne azt a kiegyensúlyozottságot, ami például jól tetten érhető a címadó szám második felében, amikor elkalandoznak a káosz felé, a sokféle hangszer (kilencen muzsikálnak a zenekarban) mintha céltalanul futkározna a hangok mezején – a végén azonban minden a helyére kerül. Jazz, funk, soul, afrobeat, egy kevés reggae, hamarjában ezek jutnak eszembe az album kapcsán. Valamint rock (Primeiramente), ez emlékeim szerint korábban nem volt ilyen hangsúlyos, de itt helyenként olyan vastag torzított gitárhang hallható, amely simán elférne bármely kortárs rocklemezen. Ez persze csupán egy réteg a kompozícióban, mellette nem kevés elektronika, fúvós található, és a némileg hátrakevert ütőhangszereken meg ott lüktet Afrika. Igen, ha jobban belegondolok, akkor ez a változatosság, a részek jól kitalált helye, súlya az a titok, aminek a birtokában csak kevesek vannak. Gyakorlatilag az egész album nem más, mint a stúdióba visszatért muzsikusok beszámolója arról a sokszínűségről, amit a nagyvilágban láttak a koncertturnék során, és persze ebben a zenében már az is benne van, amit az útközben megismert muzsikusoktól ellestek. Az ilyen instrumentális zene valóban órákig hallgatható – ezért remélem egyszer saját szememmel is láthatom majd, mire képesek élőben.

 

Kinek ajánlom: latin zenét kedvelőknek kötelező hallgatnivaló.

2018-ban megjelent album (Glitterbeat)

Az együttes weboldala: https://www.bixiga70.com.br/english

 

 

 

Cinkuši: Krava na Orehu (CD)

 

Ez a horvát együttes a zenéjükben meglévő hihetetlen nyugalommal, lazasággal fogott meg. Másodjára pedig a hangszereléssel vettek le a lábamról, hiszen a többnyire hagyományos népdalokat úgy formálták a saját képükre, hogy azokon még érződik az évszázados használat alatt tökéletesre csiszolt népzene, miközben nyilvánvalóak a kortárs zenei lenyomatok, legyen szó jazzról vagy rockzenéről.

 

A Krava na Orehu már az ötödik lemezük, és nyilvánvalóan mára kiforrott stílussal rendelkeznek, határozottan tudják mit és hogyan akarnak. Az albumot keretbe foglaló vokális szerzemény („U gori raste zelen bor - Part I” és „Part II”, amit kaj nyelvjárásban hallunk azonnal visszarepít bennünket az időben, oda, ahol a földművelés a népesség nagyobbik részének jelentett mindennapi elfoglaltságot.  A kettő között hallható kilenc számot nyugodtan felfoghatjuk kortárs népzenének, vagy olyan világzenének, amelyben a népi és a városi muzsikák békésen keverednek egymással.

 

Hallgatóként nincs más dolgunk, mint élvezni a produkciót, amire röpke hat évet kellet várni. De megérte, mert ugyan azt nem tudom, mennyit foglalkoztak egy-egy nótával, de sejtésem szerint nagyon sokat. Talán hangról-hangra építkeztek, talán nem, de az biztos, hogy a „Zenidba udaja” reggae lüktetésének és a hagyományokkal kacérkodó ének összehangolása nem lehetett egyszerű, és akkor a visszafogott hangszerelést nem említettem. Legalább ennyire izgalmas zeneileg az „Oj, mladosti moja”, amelyben a lassú kezdést félidőben punkos vágtázásra cserélik, bizonyítva az aranyigazságot, miszerint az ifjúságot nem feltétlenül az évek csekély száma jelenti, ha lélekben megtartunk valamit a gyermek kíváncsiságából és az alkotó ember tenni akarásból, akkor még ötvenévesen is tudunk lelkesedni, kitárt karokkal, ifjúként élvezni az életet. Harmadik kedvencként a Carmina Burana kórusaira emlékeztető „Die Kuh im Nussbaum” dalt nevezem meg, mert ebben a hegedű, a fúvósok és a ritmusszekció valami bámulatos módon egészíti ki egymást. Egyébként ez is olyan lemez, amit érdemes egymás után több alkalommal meghallgatni, mert szemérmes leányzó módjára, csak apránként fedi fel bájait.

 

Kinek ajánlom: népzenébe oltott különlegesség, mindenkinek ajánlott hallgatnivaló.

2017-ben megjelent album (Croatia Records)

Az együttes weboldala: http://www.cinkusi.hr/ENG/home.html

 

 

 

 

Dobranotch: 20 (CD)

 

Időnként furcsa, már-már megmagyarázhatatlan események történnek a rovat környékén. Más oka nem lehet annak, hogy véletlenszerűen olyan lemezek kerülnek egymás mellé, amelyek bizonyos mintát nézve összetartoznak, viszont semmi szándékosság nincs abban, hogy mikor kerülnek sorra – mivel erről a beérkezési sorrend dönt, és ez legfeljebb a posta gyorsaságán múlik. Most ugye két olyan együttes idei korongjáról írok, akik korábban már bemutatkoztak az ekultura.hu oldalain.

 

A visszatérőknek azért örülök, mert így nem kell mindent újra elmondanom róluk, így aki kíváncsi az előzményekre, az 1998-ban Franciaországban alakult, jelenleg Szentpéterváron működő együttes kapcsán, az olvassa el a korábbi cikket. 2018-ban egy évfordulós kiadvánnyal lepték meg a rajongókat, a minden túlzástól mentes nevű (20) korong az eddig megjelent dalaik közül válogat. A folytonosság jegyében ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, hiszen az első szám megegyezik a Maxopka album utolsó előttijével (Milyonochek). Remek indítás, hiszen ez az akusztikus technoverzió szépen bemutatja, milyen hangszereket használnak a zenekarban, és persze azt is, hogy milyen elképesztő energia árad a zenéből.

 

A válogatás visszafelé halad az időben, egészen az 1999-es Musique Russe & Yiddish lemezig. Érdekes módon mégsem érzem a mostaniakhoz képest gyengébbnek a korai szerzeményeket, legfeljebb abban van eltérés, hogy mennyit gazdagodott zenéjük az évek során. Orosz, ukrán, bolgár, moldvai, török és persze zsidó dallamok váltakoznak, akár egy szerzeményen belül. A megszólalás helyenként a balkáni rezesbandákat idézi, akárcsak a kompozíciókra jellemző féktelenség és életöröm. Abban biztos vagyok, hogy nem a múltkori panaszkodásom miatt, de most végre a maga teljességében élvezhetem a Rammstein átiratot (Du Host). Ez a klezmerként előadott, szólókkal dúsított verzió egyszerűen fenomenális, ráadásul nem kapkodják el, megadják a módját. Nagyon tetszenek a vendégénekesekkel előadott számok („Limonchiki” – Psoy Korolenko, „Kolomyjki” – Natasa Szmirnovszkaja), mert tényleg hozzá tudnak tenni valami pluszt a Dobronotch muzsikájához. Azt pedig elvárom, hogy a booklet utolsó oldalán tett ígéretüket betartsák. Miszerint folytatják… nagyon helyes, csak most már azt szeretném, hogy errefelé is koncertezzenek.

 

Kinek ajánlom: a klezmer, orosz/szláv, cigány/balkán zenéket kedvelőknek kimondottan csemege ez az válogatás.

2018-ban megjelent album (CPL-Music)

Az együttes weboldala: http://dobranotch.ru/english.html