Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 128.

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ezért a rovat változatlan formában megy tovább, hiszen rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

Malphino: Visit Malphino (CD)

 

Cumbiából sosem elég – ezt egyfajta mantraként ismételgetem, kivált, amikor valami latinos könnyedségre vágyom, letisztultságra, életörömre, és némi logikai bukfenccel kiegészítve a mondatot, ilyenkor még az sem elsődleges szempont, hogy cumbiát kapjak, csak latin zene legyen. Érthető módon felvidultam, amikor a lejátszóban megszólalt a Malphino együttes idei lemeze, mivel ezen a cumbián kívül számos latin-amerikai stílusban írt szám található (rumba, chicha, stb.) – tőlem már ezért is kijár nekik dicséret, pedig az igazi meglepetést az okozta, amikor kiderült, hogy a tagok között maláj, filippínó, japán, kolumbiai, angol és francia származású egyaránt található, és Londonban élnek. A nevük eredete is ide vezethető vissza (Mal+ Phino, ez utóbbi az angol filippínó szó elejét takarja), mert eredetileg csak ketten voltak, aztán szépen sorban jöttek a többiek. Oké, a Kachimba után már nem kéne ilyesmin csodálkoznom, de ennek ellenére alaposan meglepődtem.

 

Abba bele sem merek gondolni, hogy mekkora elszántság vagy rajongás szükségeltetik egy másik kultúrkör zenéjének ilyen fokú elsajátításhoz, mi több, saját dalok írásához. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy ezeknek a muzsikusoknak (Alex Maglalang, El Dauphin, Bruce Beach, David Aird, Graham Mushnik, Julian Varencia és Yu Sat) sikerül a megfelelő jártasságra szert tenniük, és úgy játsszák a modern cumbiát, ahogyan azt elvárom. Mondjuk idejük volt bőven a gyakorláshoz, összecsiszolódáshoz, hiszen az együttest még a 2010-ben alapították Londonban, és ugyan az évek során már megjelent egy kislemezük, de csak most került sor az első nagylemezre.

 

Ahogyan az album címe ígéri, képzeletbeli utazást teszünk Malphino szigetére, és meghallgatjuk mindazon muzsikákat, amelyeket a szigetlakók szeretnek, magukénak éreznek. Az elektronikának, a mintavételezésnek, a visszhangoknak, az ismétléseknek köszönhetően pár pillanatig a Budapesten már kétszer fellépett Meridian Brothers jutott az eszembe róluk. Persze annál sokkal egyénibb zenét tartalmaz a lemez, mintsem szimpla másolatnak tituláljam, ezért most nem emelek ki a Visit Malphino albumról számokat, mert ezt egyben érdemes meghallgatni, így érvényesül legjobban a változatosságon kívül az a plusz, amit hozzátesznek a hagyományos stílusokhoz, no meg az a lazaság, ami csak úgy árad a zenéből. A modernizáláson kívül egyesek szerint érezhető Ázsia hatása, erre nem tudok mit mondani, én csak remek latin muzsikát hallok, amit jó lenne élőben is megnézni.

 

Kinek ajánlom: elsősorban a latin zenéket kedvelőknek ajánlom.

2018-ban megjelent album (Lex Records).

A kiadó weboldala: http://malphino.com/

 

 

 

Szabó Balázs Bandája: Rajtad felejtett szavaim (CD)

 

Elismerem, ez a lemez picit kilóg a rovatban szereplő világzenék közül, mert ha szigorúan veszem, akkor sokkal több benne a pop, a rock és talán az alter, mint az a rész, amit világzenének nevezhetek. De Kossuth Lajoshoz hasonlóan én is szeretném támogatni a honi ipart, akarom mondani a hazai előadókat, így került végül ez a lemez a lejátszómba.

 

Szabó Balázs Bandája különleges formáció, az öt muzsikus érzésem szerint nem a zene, hanem a szövegek felől közelít meg mindent. Másként fogalmazva Szabó Balázs olyan költő, aki nem könyvekben publikál, hanem dalokban, lemezekben, színházban. Abba most nem megyek bele, hogy ezek a zenével társított versek rendelkeznek vagy sem mögöttes, többrétegű mondanivalóval, ezt mindenki döntse el maga. Aki erre a lépésre elszánja magát, az biztosan talál köztük olyat, ami saját élete, tapasztalata alapján ismerős lesz, megszólítja, hangulatával beborítja, és akkor még nem szóltam a metaforákról. Viszont ettől kezdve már csak jószerencse, no meg sűrű koncertezés szükségeltetik, hogy Szabó Balázs Bandája megkapja azt az ismertséget, népszerűséget, amit megérdemel. Tudom túlzás, elsőre mégis Cseh Tamás jutott az eszembe a lemez hallatán (a szövegek miatt), no meg a Quimby.

 

A zene többnyire pop és rock, egyszerre rádió- és hallgatóbarát, érződik a komponálásra, a tökéletes forma hajszolására fordított idő – no meg amit rászántak a hangszerelésre. Nem csak a szövegek miatt érdemes több ízben meghallgatni az albumot: a meghívott vendégeknek köszönhetően, helyenként kifejezetten érdekes, ahogyan a különféle hangszerek terelgetik a dallamot, jó példa erre az „Egyperces” című dal. A világzenét azok a számok képviselik, amelyekben a magyar népzenét keverik más stílusokkal. Egyfajta keretes szerkezetként az első (Kézfogó) és az utolsó (Fércelt álom szárazfának húrjáról) szám ilyen. Vagy ott van a török eredetiből átdolgozott „Elcsavargott altató”, a maga keleties alapdallamával, a hozzá igazított énekkel, érdekes ritmusával. A különféle stílusok keveredése legnyilvánvalóbban szerintem a „Fércelt álom” tételben érhető tetten, ahol a kántálásra hajazó éneket alterszagú zene kíséri, de a felvezetést népzenére emlékeztető hegedűszó prezentálja, és ez később is felbukkan.

 

Teljesen biztos vagyok abban, hogy Szabó Balázs hisz a szavak erejében, ebben az esetben a „Rajtad felejtett szavaim” erejében. Jó lenne az együttest élőben megnézni, hagyni hogy a koncert a hangulata és a költemények tegyék a dolgukat, és határozottan arra taszigáljanak, ahová Kodály szerint minden embernek el kell jutnia, hiszen zene nélkül lehet élni, csak nem érdemes.

 

Kinek ajánlom: igazából az lenne a legjobb, ha mindenki meghallgatná, és ez alapján alkotna véleményt.

2018-ban megjelent album (szerzői)

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/szabobalazsbandaja

 

 

 

Brigan: Rua San Giacomo (CD)

 

Mindig meglepődöm, amikor olyan együttessel találkozom (nem szó szerint, csak a lemezeik révén), akik nem szülőföldjük muzsikáját viszik tovább, hanem valamely távoli ország zenéje iránt rajonganak, és erre építik fel repertoárjukat. A Brigan a kelta dallamok szeretete miatt jött létre, de mivel mindez Campaniában történt, ami Olaszország déli felében található, mégsem tekinthető mindennapos eseménynek. Aztán ahogy az évek során egymás után jelentek meg lemezeik, apránként módosult az érdeklődésük.

 

Idén már a negyedik album jelent meg a nevük alatt, és ezen bizony már alaposan eltávolodtak a kelta hagyományoktól, köszönhetően az Ibériai-félszigeten történt fellépéseknek, mert ekkor fedezték fel a dél-olasz és az észak-ibér zene közötti hasonlóságot. Erre utal az album címe, a Rua San Giacomo, amely ennek a rokonságkutató „zarándoklatnak” állít emléket hangjegyekből álló útinapló formájában, és amelyben jól megfér egymás mellett ez a sokféle élmény. Az utazás során a Brigan négy tagja a tarantellától eljut Galíciáig, Portugália északi részéig. Bármennyire is képzettek, mindenhez azért ők sem értenek, így rengeteg segítőt hívtak a stúdióba, akik segítettek hitelesen életre kelteni ezeket a dalokat.

 

Mondanom sem kell, nagyon változatos lett az album, különféle hangulatok, tempók, instrumentális és kóruskísérettel előadott számok jönnek szépen egymás után, pont ahogyan utazás közben látjuk a különféle felszíni formákat. Egyáltalán nem érzem túlzásnak az állítást, miszerint minden dalnak saját karaktere van, elég ha egymás után meghallgatjuk a „Muiñeira” női kórusát (olasz) és az „E Quatte notte” (spanyol) számot. Megjegyzem, nekem nagyon tetszik Francesco Di Cristofaro hangja, férfias, erőt sugároz, de közben van benne valami bársonyosság is. Harmadik kedvencként említem a galíciai „Alalá de Muxía”-t szomorkás éneke (Davide Salvado), és a dudaszó miatt. A legszebb az egészben, hogy a különféle tájak és hangulatok dacára ez a tizenhárom szerzemény harmonikus egészet alkot, valóban összeillenek – pontosan úgy, ahogyan azt a Brigan tagjai észrevették.

 

Kinek ajánlom: szépséges olasz, galíciai és asztúriai muzsika, amit nyugodt szívvel ajánlok mindenkinek.

A 2018-ban megjelent album (Marocco Music).

Az együttes weboldala: http://briganmusic.com/

 

 


Galgóczi Tamás - 2018. június 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Malphino)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Brigan)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!