Főkép

Kis túlzással szinte bármely oldalról nézve keresve se lehetne aktuálisabb albumot találni manapság, mint Kendrick Lamar & co. Fekete Párduc OST-je (ami nem is valódi OST, hiszen a hivatalos aláfestő zene Ludwig Göranssontól érkezett, és – SPOILER – szintén kiváló, de ez egy másik történet), és nem is elsősorban a Marvel mozis univerzum elképesztő sikerei miatt.

 

Mert persze, a Black Panther az egyik legnépszerűbb és legtöbb bevételt hozó szuperhősös film lett, ha nem is feltétlenül elvitathatatlan filmes erényei miatt (bár vannak neki, de azért ez a mozi se fogja megváltani képregényfilmeket a kifáradás átkától), hanem azért, mert egy olyan csoportot szólított meg és hozott rivaldafénybe, akik ritkán vagy csak nagyon marginalizált vagy sztereotíp módon kerültek ábrázolásra korábban filmes környezetben. És ehhez a fekete kultúrát és örökséget ünneplő filmhez ki más készíthetett volna zenei albumot, mint Kendrick Lamar, a jelenleg élő talán legfontosabb hip-hop előadó és szövegíró. Egy interjúban épp ma hallottam, hogy eredetileg csak egy dalt akartak volna íratni Kendrickkel a filmhez, de végülis Lamart annyira érdekelte a projekt, hogy az egésznek egy 14-számos album lett a vége.

 

 

Nyilván lehetett volna ezt is félszívvel csinálni, összehajigálni pár számot, esetleg megfűszerezve néhány feldolgozással és remix-szel, de úgy tűnik, hogy az összes közreműködőnek fontosabb volt, hogy ehhez a kulturális szerepét illetően jelentős filmhez méltó soundtrack készüljön, mint egy kis gyors cashgrab. És hát valóban minden dalról süt, hogy nagyon értő kezek pakolták össze őket: az összes jelentős afrikai gyökerű (pop)zenei irányzat képviselteti magát, egyaránt megtalálunk itt hagyományosabb hip-hop tételeket, R&B balladákat, popslágereket, de experimentálisabb jellegű dalokat és trap suttyóságokat. Olyan csipkedős beateket és pakoltatós basszusokat kapunk, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket.

 

És persze a nagy cél végig ott lebeg mindenkinek a szeme előtt: hogy olyan maradandó zenét hozzanak össze, amit összefog ugyan a Fekete Párduc, az afrikai gyökerű kultúra sokszínűségének szelleme, de amúgy semmiben nem köti meg. Így lehet, hogy megférnek egymás mellett olyan dalok, mint az SZA-vel megszólaló valódi guilty pleasure pop-rap dal, az All the Stars”, ami pont annyira klisés, amennyire annak kell lennie, és pont úgy simul a fülekbe, ahogy azt kell, meg az olyan borultságok, mint a Future és James Blake közreműködésével készült King’s Dead” (ami amúgy a második single volt a lemezről).

 

 

De tényleg bármeyik tételt ki lehetne kb. emelni. Ott van például a trap alapú hátradőlős R&B, a The Ways”, ami után rögtön egy szigorúbb (a filmben is szereplő) szögelés következik az Opps” képében. Aztán nagy kedvenc még az I Am” Jorja Smith-szel (szintén nagyon húzós, hagyományosabb R&B), a Redemption”, ami egy elképesztő diszkó sláger afrikai énekes betétekkel, meg a záró Pray for Me” is, a The Weeknddel. Ez az a dal, ami jellegében nagyon hasonló, mint az All the Stars”, de valahogy sikerül túlnőnie rajta, és elkerülni annak a finom banalitását.

 

Nem nagyon tudom és akarom titkolni, hogy a lemez tényleg szimplán zseniálisra sikerült. Érződik a befektetett munka, és a szív meg a küldetéstudat benne, vagyis hogy valóban nem mellékesként készült csak el, hanem például a DAMN.-nek is teljes értékű, bár jóval populárisabb párja is lehetne. Azt pedig már csak remélni lehet, hogy Lamar első magyarországi koncertjén (innen a másik nagy aktualitás) is elhangzik róla majd egy pár dal, bár ott felőlem Lamar akár a telefonkönyvet is felolvashatja, akkor is sírni fogok.

 

A lemezen elhangzó dalok listája:

1. Black Panther

2. All The Stars - Kendrick Lamar and SZA
3. X - Schoolboy Q, 2 Chainz and Saudi
4. The Ways - Khalid and Swae Lee
5. Opps - Vince Staples and Yugen Blakrok
6. I Am - Jorja Smith
7. Paramedic! - SOB X RBE
8. Bloody Waters - Ab-Soul, Anderson .Paak and James Blake
9. King`s Dead - Jay Rock, Kendrick Lamar, Future and James Blake
10. Redemption Interlude
11. Redemption - Zacari and Babes Wodumo
12. Seasons - Mozzy, Sjava and Reason
13. Big Shot - Kendrick Lamar and Travis Scott
14. Pray For Me - Kendrick Lamar and The Weeknd

 

Diszkográfia:

Section.80 (2011)

Good Kid, M.A.A.D City (2012)
To Pimp a Butterfly (2015)
Damn (2017)