Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Lorde: Melodrama (CD)

Nagy lemaradásomat és adósságomat pótlom, illetve törlesztem most, hogy az év vége felé (mire megjelenik, talán már az új évben) írok 2017 egyik legjobb albumáról, mea culpa, de jobb későn, mint soha, meg ha szeretnétek, akkor még pár hasonló közhely. A lényeg viszont, hogy az új-zélandi kislány (21 éves, sírjak) megírta a tökéletes anti-party albumot, úgy, hogy közben ezekre a dalokra lehet a legjobbat vonaglani sötét, neonfüstös pincékben és nagyszínpadok előtt egyaránt. Már a felvezető Green Light is előrevetítette azt a lefojtott, feszültséggel teli, kimondatlan és szinte már kimondhatatlan hangulatot, ami az egész Melodramát jellemzi.


Valahol tumblr-en olvastam, hogy valakinek az anyukája, amikor először hallotta Lorde új albumát, azt furcsállta, hogy hogyan lehetséges, hogy egy ennyire fiatal lány ilyen tisztánlátással és életbölcsességgel ír dalokat az emberi kapcsolatokról, fájdalomról és a 2017-ben élésről, mint olyanról. És valóban, a dalok sorai nagyon képesek lehetnek megütni, akár a legkülönbözőbb élethelyzetekben: néha csak egy-egy foszlányt kapunk el, máskor pedig egyben elolvasva egy dalszöveget sokáig csak pisloghatunk magunk elé. 

 

 

A Liability kiváló példa erre, mert annyira okosan van megírva, hogy már az első verse alatt is teljesen megfordul a dal értelme, és olyan szívbemarkolóan őszintén és egyszerűen ír le egy rettenetes emberi helyzetet, amivel biztos, hogy mindenki találkozott már az élete során.

 

De nemcsak lírai szempontból izgalmas a Melodrama, zeneileg is olyan dolgok történnek, amik sokszor csak későbbi hallgatások során esnek le és érnek be. Így a The Louvre legvégén az a Bruce Springsteenes visszhangos gitárrif mintha egy másik világból szólna, mintha a nosztalgia és az éjszakába nyúló bulik végének melankóliájának zenei megtestesülése lenne. Az ilyen finomságok teszik igazán mélyre hatóvá és zsigerekig érővé ezt a lemezt, és legitimizálják a tumblr-es anyuka kérdését, hogy mégis honnan jön ez az élettapasztalat és hangulati érzékenység.

 


A teljes albumot átlengi a melankólia és az az enyhén nihilista modernkori buliérzet, ami nagyjából hajnali háromig látja át az életet, és ami az után történik, az már nem a mi problémánk. Mondhatnám, hogy a milleniál zeitgeist zenei aláfestése is lehetne a Melodrama, de így túl széles ecsetvonásokkal írnám le az erényeit és a sokszínűségét. Mindenesetre nagyon aktuális és nagyon átélhető a cucc, a partyhimnuszokkal (Green Light, Supercut, Homemade Dynamite) és az atmoszférikusabb balladákkal (Liability, „Sober II (Melodrama), Writer in the Dark) együtt.

 

A reménytelen szerelmek, az egyestés örökkéatiéd-ek, a másnapos rádöbbenések és a rég kisiklott egymásba fonódások albuma a Melodrama. Fájdalmas és szép, euforikus és keserédes, mint olyan sok minden ebben az életben. És velem ellentétben egy cseppet sem közhelyes. Tehát akár év végén, akár jövő év elején akad a kezünkbe, mindenképp pörgessük meg egyszer-sokszor, hátha negyven perc után többel állunk fel mellőle, mint amennyivel leültünk hozzá.


Kökény Pali - 2018. január 2.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Lorde) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!