Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

György Kurtág: Complete Works for Ensemble and Choir (CD)

Kora gyerekkorom óta a nagy mestereken – Bach, Beethoven etc. – nőttem fel. Később, mint karmester lehetőségem nyílt korunk nagy zeneszerzőivel dolgoznom, néha még minden egyes kompozíciójukat is értelmezhettem, mint például Messiaen munkáit. Ezért egy ponton azt hittem, hogy egészen biztos képem van a huszadik századi kortárs zenéről. Aztán felbukkant Kurtág György. Hatalmas sokk volt, teljesen átformálta a zenéről alkotott képemet.” (Reinbert de Leeuw, karmester)

 

Kurtág György zenekarra és kórusra írt műveinek kiváló értelmezője, Reinbert de Leeuw karmester nem is jellemezhette volna találóbban azt az élményt, amit az ECM összkiadásában megjelent album első hallgatásra jelent. Csak úgy kapkodjuk a fejünket a számunkra teljesen ismeretlen muzsikától, de a szinte sokkos állapot egyáltalán nem lehangoló vagy kétségbeejtő. Rögtön érzékeljük, hogy valami teljesen páratlan csendül fel, valami olyan muzsika, amilyet korábban még sosem hallottunk – mégsem idegenkedünk, pedig első nekifutásra alig értünk belőle valamit. Ami miatt mégis érteni akarunk, az a hallottak zeneisége, az idő, a zenei terek, a dinamikák és a csenddel való játék; a zenének egyfajta természetes követelődzése, amely szinte felszólít arra, hogy ha nem vagy hajlandó koncentráltan csak rám figyelni, akkor inkább kapcsold is ki a lejátszódat. Ez a fajta kompromisszum-mentesség pedig egyenesen vonzza a hallgatót a jobb megértés felé, mert amit hall, az minden szokatlansága ellenére valahogy olyan otthonos, vagy ahogyan Reinbert de Leeuw fogalmaz:

 

Elmondhatnánk, hogy minden egyes hang, amit leírt már korábban, meg volt írva. De ezt az elképesztően széles örökséget egy felismerhető és egyedi hangzássá alakítani lehengerlő, rendkívül izgalmasnak találom.”

 

A kiadvány kronologikus sorrendben rendezi el a műveket, és rögtön az első korongon helyet kapó négy mű Kurtág zenéjének legmélyebb bugyraiba vet minket. A négy capriccio a női operaéneklés vokális kontextusaiba von be egy tripla kvartettet: a négy fúvós és négy vonós hangszer a Kurtágra jellemző zongora-hárfa-cimbalom-ütőhangszerek négyesével egészül ki, hogy egy egészen absztrakt muzsika elevenítse meg a festő, Bálint Endre fiának, Istvánnak a verseit.

 

Ezzel szemben a Pilinszky verseire komponált négy éneket egy férfihang recitálja, itt már ugyan kivehető az erős akcentussal ejtett szavak értelme, de a távol-keleti stílusú énekléssel keveredő hang voltaképpen azokat az ókori tragédiák historikus értelmezési kísérleteit is megidézi, amikor ógörögül szólaltatnak meg a színészek egy-egy drámát.

 

A rendkívül gazdag kiadvány második korongja egy Kocsis Zoltánnak és Eötvös Péternek dedikált darabbal nyit, a „...quasi una fantasia...” (Op. 27 No. 1) 1987-88-ban írt kompozícióval, amelyben a zongora a terekben szétszórt hangszerek között hullámzik, hogy a második tételben – amelynek dedikációja Perényi Miklóssal is kibővül – már két, a térben szétszórt kamarazenekarban kontextualizálja a zongora hangjait – izgalmas, a filmzenék feszültségét is időnként megidéző játékok. De minden bizonnyal a legismertebb a Samuel Beckett: What is the Word drámai kompozíció, amely egy kétségbeesett keresése a megfelelő szónak, a hang és szünetek játékának.

 

A harmadik korong izgalmai pedig tökéletes karácsonyi búvárkodást kínálnak mindenkinek, aki hajlandó elmerülni a zene jobb megértésében. Nem csak Kurtág, hanem úgy általában annak a kérdésnek a felfejtésében, hogy mi minden is a zene.

 

Előadók:

Natalia Zagorinskaya – soprano

Gerrie de Vries – mezzosoprano

Yves Saelens – tenor


Harry van der Kamp – bass

 

Jean-Guihen Queyras
, Elliott Simpson – gitár,

Tamara Stefanovich – zongora,

Csaba Király – pianínó, beszélt szavak

 

Asko|Schönberg

Netherlands Radio Choir

Reinbert de Leeuw – karmester

 

Elhangzó szerzemények:

CD1)

Four Capriccios Op. 9


Four Songs to Poems by János Pilinszky Op. 11

Grabstein für Stephan Op. 15 c


Messages of the late Miss R. Troussova Op. 17

 

CD2)

... quasi una fantasia ... Op. 27 No. 1


Op. 27 No. 2 Double Concerto


Samuel Beckett: What is the Word Op. 30b

 

CD3)

Songs of Despair and Sorrow Op. 18


Songs to Poems by Anna Akhmatova Op. 41

Colinda-Balada Op. 46


Brefs Messages Op. 47


Németh Attila - 2017. november 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!