Főkép

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan lakott kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Bard Drom Orkestar: Genau! (CD)

 

Ez a lemez, ha jól értem, a 2014-es kiadás némileg felturbózott (plusz számokat tettek rá), Európában idén márciusban megjelent verziója, amivel semmi baj nincs, lévén a három évvel korábbit nem ismertem, szóval nekem ez az első találkozásom az olasz együttessel. Persze ha tavaly (2016) kimegyek a Szigetre, akkor már más lenne a helyzet, de mivel nem így történt, marad a CD.

 

Ami első hallásra nyilvánvaló, a Bard Drom Orkestar zenekar a táncolhatóságra helyezi a hangsúlyt – nem véletlenül használják muzsikájukra a „Power, Gypsy and Dance” meghatározást –, hamarjában szinte csak olyan dal jut eszembe a Genau! című albumról, amire remekül lehet táncolni (kivétel az utolsó és egyben merengő „Erzurum Shoror" tételt). Az már csak hab a tortán, hogy a négy muzsikus (Vieri Bugli, Modestino Musico, Michele Staino, Gabriele Pozzolini) nem csupán olasz (toszkán?), hanem klezmer, cigány és Balkánról származó zenéket dolgoznak fel, alakítanak át, illetve illesztenek be saját szerzeményeikbe.

 

A kedvenceim közé tartozik a „Dance” (ebben Goran Kovačević vendégeskedik), mert fokozatosan gyorsuló tempója Hellaszt idézi, miközben a harmonika szaggatott ritmust tesz alá, itt éreztem elsőként úgy, hogy ezekben a zenészekben rengeteg lehetőség van, mert aki ezt így el tudja játszani, az kis túlzással mindenre képes. A következő favorit, a szintén görög hangulatú dal (Mantilatos) hajdanvolt táncházak emlékét idézi fel bennem, csak ugye a hangszerek, főként a hegedű, azért egészen más dimenzióba helyezik az egészet, tényleg van némi roma beütése a zenének. Számomra az album zenei csúcspontja az „Ederlezi”, ez a jól ismert (Boban Marković és még sokan mások által gyakran játszott) dal, amibe nem csak virtuóz szólókat, hanem olasz táncdallamokat csempésztek. Teljes élményt persze csak az egész album meghallgatása nyújt, amire ezúton buzdítok mindenkit, egyébként meglepő, mennyire vissza tudja adni ez a négy zenész fúvósok és ének nélkül a balkáni rezesbandák hangulatát.

 

 

Kinek ajánlom: minden világzenét szeretőnek ajánlott hallgatnivaló.

2017-ben megjelent album (Agualoca Records, Musicastrada Records)

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/barodromorkestarofficial/

 

 

 

Dobranotch: Maxopka (CD)

 

Azt hiszem, mindazoknak, akik a rendszerváltás előtt már kikerültek az iskolapadból, nem kell elmagyarázni, mi a mahorka. Igen, az erős orosz kapadohánynak volt ez a neve, amit mindenki magának sodort, és igazából senki nem akarta tudni, valójában milyen alkotórészekből áll. Azt nem tudom, miért pont ezt a címet adományozta hetedik nagylemezének (plusz egy koncertalbum) az orosz Dobranotch együttes, az egyik tippem szerint jellegzetes, világszerte ismert elnevezést kerestek, amelyről mindenki tudja, bolygónk melyik részéből származik. A másik verzió szerint az elnevezéssel arra utalnak, hogy a muzsika, amit majd húsz éve játszanak, többkomponensű és mentes bármiféle mesterséges beavatkozástól, erős, direkt, azonnal ható, mint a cigarettatöltelék.

 

Egy biztos, az eredetileg Párizsban alapított társulat főhadiszállása ma már Szentpéterváron van, és klezmeren kívül balkán és orosz hatások is érvényesülnek a szerzeményeikben. Nekem főként ez utóbbi, a szláv hatás okozott igazán meglepetést, már-már azt vártam, hogy visszafelé az időben eljussunk az esztrádig. Elsőre egyébként azt hittem, balalajkát hallok, aztán kiderült, Roman Shinder bendzsón játszik – ebbe a muzsikába még ez is simán belefér.

 

Kedvenc számoknál akadnak gondjaim, lévén egységes a színvonal, de az egyszem élő felvétel (Milyonochek) alapján szeretném őket megnézni élőben. Ugyanis olyan energia van benne, a zenészek olyan húzással játszanak, ami nemcsak az önfeledt szórakozást garantálja, hanem egyben táncra késztet. Az orosz/szláv vonalat legjobban talán a „Krakowiak” képviseli, bár ezt azért nehéz egyértelműen eldönteni, mert hajlamosak a számokon belül keverni tempót és minden mást. Klezmerként a „Dina Viatsa” című tételt érdemes meghallgatni, ideális esküvői muzsika. Bár az egész album nincs negyven perc, egyáltalán nem tűnik rövidnek, mert annyira sűrű zeneileg, gazdag energiában, tele kikacsintásokkal, hogy elsőre mindezt képtelenség teljes mélységében felfogni. Egyedül azt sajnálom, hogy a Rammstein feldolgozás nem került fel teljes terjedelmében az albumra (videóként lentebb megtekinthető), mert ez újabb bizonyság arra, menyire befogadó szellemű a Dobranotch társulata.

 

Kinek ajánlom: a klezmer, orosz/szláv, cigány/balkán zenéket kedvelőknek kimondottan csemege ez az album.

2017-ben megjelent album (CPL-Music)

Az együttes weboldala: http://dobranotch.ru/abouteng.html

 

 

 

 

Asa-I-Viata: A[ch]a-i-Viat[s]a (CD)

 

2010-ben, amikor Antoine Marhem hegedűs és Cyrille Crépel harmonikás találkozott, még csak annyit tudtak, hogy mindketten szeretik Kelet-Európa hagyományos muzsikáját. Az Asa-I-Viata együttes 2012-ben jött létre, amikor csatlakozott hozzájuk még három zenész (Timothée Billet, Benjamin Delvalle és Maximilien Missiaen), és közösen megalkották ezt a balkáni dallamokra épülő, modernizált zenét.

 

Ez az élet – ezt jelenti a nevük románul, és úgy gondolom az ötösfogat mindent megtesz a vidám létezés érdekében. Valamint azt is jól példázzák, hogy nem csupán a lakóhelyünk zenei hagyományát lehet átültetni világzenébe, hanem bármely, általunk kedvelt, és alaposan megismert zene felhasználható erre (kapásból a japán Kachimba latin ritmusai jutnak hasonló elképzelésként az eszembe), csak rá kell szánni a szükséges időt a megismerésre.

 

Az újítás, ami kiemeli őket a balkáni muzsikában utazó zenekarok közül, hogy határozott kézzel adnak hozzá ezekhez a dallamokhoz elektromos gitárokat, rockzenét, reppelést, elektronikus effekteket, csipetnyi klezmert, és olyan énekeseket hívtak meg a stúdióba, akik további mélységet adnak a számoknak. A fura címűA[ch]a-i-Viat[s]a album remek bulizenét tartalmaz, táncra, mozgásra késztető számokkal, melyek közül legjobban a „Grita Justicia” (Sidi Wacho énekel, reppel benne), a „Propaganda” (MC Brother Culture mondja benne a magáét), valamint a „Haidu” tetszett. Ez utóbbiban egyszerre hallható az eredeti balkánról származó dallam, rockos gitár, burjánzó effekthalom – igazából élőben lenne jó megnézni őket, hogy vajon mire képesek a színpadon, mennyire tudják megbolondítani a közönséget.

 

Kinek ajánlom: főként azoknak, akik szeretik a világzenében felbukkanó elektronikát.

A 2017-ben megjelent album (Vlad).

Az együttes weboldala: www.asa-i-viata.com