Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Kendrick Lamar: DAMN. (CD)

Persze innen, Európának ebből a furcsa szegletéből legtöbbször nehéz megítélni, mennyire élesen és őszintén tapint rá bizonyos társadalmi problémákra a hip hop, különösen az olyan conscious rap, mint ami Kendrick Lamarnak is a sajátja. Épp ezért, bár már korábbi lemezei felé is a nekik kijáró tisztelettel és elismeréssel közelítettem, igazán egyik sem tudott olyan közel kerülni hozzám, mivel a problémái csak tágra tárt nézőpontból voltak az én problémáim: emiatt úgy éreztem magam, mint egy idegen vallás templomában, ahol fejemet lehajtva, de megérintetlenül járom végig a padsorokat. A legújabb, DAMN. című album azonban olyan általános, sokszor introspektívan szubjektív, sokszor viszont univerzális témákkal foglalkozik, amikkel bárki tud azonosulni, országtól, bőrszíntől függetlenül. Ez már rögtön a dalcímekből is kiderülhet, hiszen Kung Fu Kenny ezek alapján is olyan témákat feszeget, mint a szeretet, a szerénység, a büszkeség, a félelem, a vágy, és így tovább.

A bibliai áthallás nem véletlen, szinte minden dalban ott van Isten, átvitt vagy közvetlen módon, és a szövegek is gyakran értelmezhetők prédikációként, vagy még inkább kinyilatkoztatásként, mert soha nem válnak demagóggá, beszéljenek bármilyen közérthetően is ezekről a mindenki életében előkerülő, de csak elsőre egyszerűnek tűnő dolgokról. Természetesen a fennálló poltikai rendszer és a társadalmi egyenlőtlenségek is előkerülnek, sőt, Lamar Geraldo Riverát közvetlenül is megszólítja (és sample-ként is hallható sok vitát kiváltott nyilatkozata, mely szerint a hip hop több kárt okozott az elmúlt években a fekete fiataloknak, mint a rasszizmus), de Trump hatalomra kerülését és Obama leköszönését is megemlíti. Igazi, mélyről jövő dühöt azonban talán egyedül csak a DNA.-ben érezni a lemezen, ami K-Dot sokszínű örökségét próbálja feltérképezni, de mintha öröksége nem csak a sajátja, hanem az egész fekete közösség öröksége lenne, amit olyan sokszor próbáltak elvenni, meggyalázni, letörni, megmásítani, de ami végül mindig felülkerekedett. A düh helyét azonban hamar átveszi a csendes szemlélődés a YAH.-on, ami Lamar szorongásairól és félelmeiről szól.  

 

 

Különösebben nem akarom szétszedni a dalokat szövegileg, mert az sokszor az okoskodás szintjére hozná le ezeket a valóban nagyon okos, sokszínű (a mindennapi politikai történések mellett Dantét és persze a Bibliát is többször idézi Lamar) dalszövegeket, amik tökéletes ritmussal és technikával kerülnek elővezetésre. Mert Kendrick Lamar tényleg generációjának legjobb rappere, tökéletes ritmizálása és szokatlan megoldásai (az ELEMENT. végén az a kiállás, meg úgy az egész FEEL.” ilyen szempontból is egyszerűen zseniális) miatt akár a szövegek nélkül, pusztán a mesterségbeli tudás okán is lehet élvezni a dalokat.

 

És akkor az új zenei elemekről és a vendégzenészekről még nem is beszéltünk. A Lamarra korábban jellemző blues és jazz alapok persze még mindig rengeteg helyen jelen vannak, de egyes dalokban EDM-es és trap (!) ritmusok is előfordulnak, de ezek sem lógnak ki egyáltalán, nem tűnnek erőltetettnek, tökéletesen és organikusan illeszkednek a lemez szövetébe. Rihannát mindig jó rappelni hallani, de vokáljai is a csúcspontját jelentik a LOYALTY.-nak. Rajta kívül mindenképp meg kell még említeni a LOVE.-on vendégszereplő Zacarit, aki érzékeny hangjával törékennyé és meghitté varázsolja az amúgy is meglehetősen érzelmes, Kendrick barátnőjének szóló őszintén szép dalt. 

 

 

 

Az amerikai erőszakhullám ellen kikelő XXX.-ben pedig az U2 tűnik fel, vagyis Bono, aki ugyanúgy vendégeskedik a dalban, mint Johnny Cash tette az ő Wanderer című tételükben még a `90-es években. Zeneileg is rendkívül széles tehát a paletta, de, ahogy már említettem, semmi nem tűnik természetellenesnek vagy művinek, a komplett album egy tudatfolyam-szerű betekintés 2017 valóságába, a régi, univerzálisnak hitt értékek pusztulásába (és emiatt megerősítésük szükségességébe), a közömbösségbe, erőszakba és elidegenedésbe. Ugyanakkor a DAMN. mégsem csak kárhozatot ígér, hanem feloldozást is, mégpedig az utolsó, letaglózó DUCKWORTH.-ben, amiben Lamar elmeséli, hogy egyetlen jó cselekedet, vagy méginkább az odafigyelés miként változtatta meg az édesapja és ez által az ő sorsát is, és hogy az átkokat egyenként visszafejtve miként lehet újra tisztán visszalépni a karmikus körforgásba. Fellengzősnek tűnhet ez így, de a benne lévő hétköznapisággal elmesélve egyszerűen csak megindító. És végül az album az utolsó dallal visszatér saját magába, és az első tétel első mondatával ér véget, ezzel is jelezve a körforgást, de ekkor már lehetőséget adva egy másfajta, reménytelibb értelmezésre is.

 

A lemezen elhangzó dalok listája:

1. BLOOD.
2. DNA.
3. YAH.
4. ELEMENT.
5. FEEL.
6. LOYALTY.
7. PRIDE.
8. HUMBLE.
9. LUST.
10. LOVE.
11. XXX.
12. FEAR.
13. GOD.
14. DUCKWORTH.

 

Diszkográfia:

Section.80 (2011)
Good Kid, M.A.A.D City (2012)
To Pimp a Butterfly (2015)
Damn (2017) 


Kökény Pali - 2017. június 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!