Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Mastodon: Emperor of Sand (CD)

Elég sokáig csak háttérben, utazás vagy munka mellett hallgattam az új Mastodon-lemezt, ezért egy nagyon furcsa élményem volt vele kapcsolatban akkor, amikor elkezdtem tényleg odafigyelve, csak a zenére koncentrálva pörgetni: mégpedig az, hogy a dalok mindegyike baromira ismerősnek tűnt, de azt nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy azért, mert tudat alatt is beették magukat az emlékezetembe akkor, amikor a háttérben mentek, vagy pedig azért, mert ezeket a formulákat, valamint dallam- és témavezetéseket már mind hallhattuk a korábbi albumokon. Ezért kicsit sajnálom is, hogy nem a kezdetektől fogva szenteltem több figyelmet az Emperor of Sandnek, mert így már azelőtt egy kicsit megfáradtnak (vagy túl ismerősnek) tűnt, hogy a valódi értékei előkerültek volna. Amik persze amúgy nem is ennek a konkrét lemeznek, hanem magának a Mastodonnak az értékei: súlyos hangzás (bár már rég nem annyira, mint régebben), progresszív dalszerkezetek és témák, disszonáns de mégis megjegyezhető riffek, amik remek kontrasztot adnak a dallamos, sokszor szinte heroikus szólókkal, space rockos billentyű-színezések és karcos, ugyanakkor dallamos énektémák.

 

Persze lemezről lemezre ezeknek az összetevőknek az aránya némileg mindig kileng egyik vagy másik irányba. Míg az előző, Once More `Round The Sunon inkább a rockosabb, direktebb dalok és témák voltak túlsúlyban, addig az Emperor of Sanden megint visszatér egy kicsit a Crack the Skye (számomra messze a legjobb Mastodon lemez, sajnálom) progresszivitása és az egész albumon átívelő koncept-jellege. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a történet itt jóval lazábbra van fűzve, simán lehet a dalokat egymástól teljesen függetlenül is hallgatni, sőt, nekem nem is sikerült összerakni egy koherens sztorit a szövegekből (mondjuk nem is olvastam hozzá a bookletet a dalokhoz). Annak ellenére, hogy az album a banda saját bevallása szerint a közeli családtagjaik betegségeinek és halálának témájával (is) foglalkozik, egyáltalán nem tűnik sötétebbnek vagy depresszívebbnek, mint a diszkográfia többi tagja, bár az igaz, hogy a gitártémák sokszor jóval tüskésebbek, mint az előző lemezen, és az arra sokszor jellemző feelgood-felszabadultság sincs jelen egyik dalban sem.

 

 

Kivételt talán csak a „Show Yourself” jelent, ami tényleg egy nagyon egyszerű, szinte már vidám (Mastodon-mérce szerint) riffet bont ki, de el is fér ez a kicsit Queens of the Stone Age-es lazulás az A-oldal elején, főleg a későbbi súlyosabb tételek tükrében (amúgy a „Show Yourself” a Mastodon kereskedelmi szempontból valaha volt legsikeresebb dala, ami érthető is lesz bárki számára, aki legalább egyszer meghallgatja  ja, és a klip is zseni). A folytatás „Roots Remain” például egy hat és fél perces „dal-a-dalban” típusú, szépen építkező szám a súlyosabb fajtából  nagyon kemény a hangulata, de jutott azért bele az atmoszférikus részek mellé egy zseniális gitárszóló is a csúcsponton, mint ahogy az azt követő, nagyon nagy ívű „Word of the Wise”-ba is, ami mellesleg legalább akkora sláger, mint a „Show Yourself”, csak kevésbé egyértelmű, nem az az elsőre leesős fajta. Innentől eléggé megszaporodnak az epikus tételek, mint például az „Ancient Kingdom”, a személyes kedvencem a „Clandestiny” (az a szárnyaló refrén és az acidos szintiőrület a közepén, omg), meg persze az akusztikusan kezdődő, több váltással operáló, igazi progresszívlemez-záró „Jaguar God”.

 

Most, hogy így újra átmegyek a dalokon tényleg tudatosan, rájöttem, hogy valójában nem sok hibát lehet találni az Emperor of Sanden. Az egyetlen igazi kritikai észrevétel tényleg csak annyi lehet, hogy bármennyire is jó a lemez, sok újdonságot nem tartalmaz, mindezt, más arányokkal hallhattuk már korábban is a Mastodontól (meg némileg farnehéz a tracklist, nagyjából a „Roots Remain” környékén indul csak igazán be). Mindenesetre összességében nagyon örülök, hogy ennek az albumnak a turnéjával látogatnak el, immár headlinerként, Budapestre, mert az Emperor of Sand progresszívebb Mastodonja az én szívemhez sokkal közelebb áll, és remélem, hogy a setlistre is ezek a típusú dalok kerülnek majd fel főleg (bár a Crack the Skye-ról tuti nem lesz semmi). De mindentől függetlenül a koncert nyilván abszolút kötelező, és előtte azért az új album is pörögjön le szerintem párszor mindenkinél, mert nagyon megérdemli, csak, ha lehet, ne a háttérben.

 

A zenekar tagjai:

Brann Dailor – dobok, ütőhangszerek, ének és vokál

Brent Hinds – gitár, ének és vokál
Bill Kelliher – gitár
Troy Sanders – basszusgitár, ének és vokál

 

A lemezen elhangzó dalok listája:

1. Sultan`s Curse

2. Show Yourself
3. Precious Stones
4. Steambreather
5. Roots Remain
6. Word to the Wise
7. Ancient Kingdom
8. Clandestiny
9. Andromeda
10. Scorpion Breath
11. Jaguar God

 

Diszkográfia:

Remission (2002)

Leviathan (2004)
Blood Mountain (2006)
Crack the Skye (2009)
The Hunter (2011)
Once More `Round the Sun (2014)
Emperor of Sand (2017)


Kökény Pali - 2017. június 13.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!