Főkép

José James, a kortárs R&B művészek egyik meghatározó hangja a csendes szerelem jegyeiben vibrál új albumán. Az elektronikus pop, a modoros soul, az időnként megjelenő afrikai népzene, az amerikai gospel és a Minneapolitan funk között hullámzó, érzelemgazdag hang mintha időnként a nagy merítés tengerének a csapdáiban végezné, hogy időnként azért felbukjon és megmártózzon saját fényében. Ez az eklekticizmus mégsem formateremtő, és a The New York Times kritikusa nem is jellemezhette volna jobban az albumot:

Úgy szól, mint egy kis tűzön ötven évig együtt főzött fekete-pop folyam, jazz és soul és hip-hop és R&B keveréke.

 

Ez lenne hát a kortárs, holisztikus zene? Yes & No. Kétségtelen, hogy José James spirituálisan tiszta hangjának lefojtásai időnként különlegesen szólnak, de úgy gondolom, hogy messze nem olyan kreatívan használja, mint a 2015-ös Billie Holiday emléklemezén – Yesterday I Had the Blues –, amelyen persze nem kisebb jazz muzsikusok kísérték mint a nagyszerű zongorista Jason MoranLogan Richardson lemezén (is) fantasztikus –; John Patitucci bőgőn, aki mind saját formációiban, mind pedig a Wayne Shorter kvartett tagjaként állandóan megújul; és Eric Harland, akinek magyar vonatkozású projektje egyszerűen szédületes. De James remekelt a Müpában adott estén is, igazi szupersztárként csillogott és szárnyalt és némileg arra számítottunk, hogy átmenti ezt a formát a következő lemezére is, akármit és akárkivel is játsszon fel.

 

Eredetileg dupla albumot tervezett, az első csak a szerelemről, a második pedig a társadalmi feszültségekről és a mai amerikai világban még mindig jelenlévő, a feketék elleni agresszióról szólt volna. Hogy mennyire súlyosan jelenvaló még mindig a rasszizmus az Egyesült Államokban arra rendkívül érzékeny rálátást kínál a közelmúlt egyik legnagyobb port kavart gyilkosságáról és annak tárgyalásáról szóló dokumentumsorozat, az O. J.: Made In America. A közel nyolc órás, öt részre osztott dokumentumfilm minden percét érdemes megnézni, annyira finoman vázolja fel mennyire irracionálisan működik egy társadalom, mint önálló entitás, jelen esetben az amerikai; hogyan képes egy tudatosan színét vesztett szupersztár egy teljesen egyértelmű kettős gyilkosságot megúszni azáltal, hogy újra feketévé válik; hogyan képes egy fekete társadalom a tények ellenére is magához ölelni egy „megtért bárányt” csak azért, hogy egyszer az ő „igazságát” szolgáltassák, és aztán valamilyen nyakatekert és igazságtalan módon hogyan működik mégis az „igazságszolgáltatás”.

 

Bár kétlem, hogy James ezt mind megénekelte volna nekünk az eredetileg tervezett dupla album második korongján, azért én örülök, hogy végül egy olyan lemez mellett döntött, amelyen a románc nem mindig romantikus, a szerelem nem mindig rózsás, de azért lüktet, pulzál és James időnként maga is szárnyal. Egy nagyszerű énekes, de sajnos egy inkább felejthető albumon, ezért már nagyon várjuk a következőt.

 

Előadók:

José James – ének

Antario Holmes – vokál, dob programok, szintetizátor, elektromos gitár

Scott Jacoby – szintetizátor programozás, billentyűs hangszerek

Ian Bakerman – gitár

Mali Music – dob és ütőhangszerek, zongora, elektromos zongora Wurlitzer

Gisella Hilliman – vokál

Oleta Adams – vokál

Zach Wilson – vokál

Solomon Dorsey – vokál

 

Elhangzó szerzemények:

1) Always There

2) What Good Is Love

3) Let It Fall, feat. Mali Music

4) Last Night

5) Remember Our Love

6) Live Your Fantasy

7) Ladies Man

8) To Be With You

9) You Know I Know

10) Breakthrough

11) Closer

12) I`m Yours, feat. Oleta Adams