Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 69.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Amine & Hamza, The Band Beyond Borders: Fertile Paradoxes (CD)

 

Éjfél van, ülök a főváros egyik legszebb negyedének közepén lévő lakásunkban, és a világ zenéit hallgatom. Nincs jelentősége honnan származnak, Afrika, Ázsia, Európa békésen elfér egymás mellett, miként az is lényegtelen, hogy tradicionális vagy modern, duó vagy nagyzenekar, csupán az érdekel, mennyire tudnak elvarázsolni a muzsikusok, vajon megérint az ének, a ritmus, a virtuozitás – vagy tőlem eltérő hullámhosszon rezonálnak, és különösebb hatás nélkül suhannak tova a hangok. Számomra ez az egyik előnye a globalizációnak, mert így a zene egyetemessége valóban betölti szerepét, minden album lehetőség az ismerkedésre, itt nem feltétel a nyelvismeret, a zenei képzettség – csak nyitottság és kíváncsiság szükségeltetik hozzá.

 

A tunéziai testvérpár új lemeze gyönyörű muzsikát rejt, hat év élményeit, érzéseit fogalmazzák meg nyolc szerzeményben, mindezt olyan zavarba ejtő gazdagsággal, hogy elsőre fel sem fogtam teljes mélységében, mit is hallok. Ez részben a megszokottnál hosszabb számoknak köszönhető, 7-10 percben annyi minden történik az alaptémákkal, megannyi díszítés, variálás esik meg velük, hogy óhatatlanul a kelet, az arab építészet jut az eszembe, az Alhambra mesés épülete. Az arab zenei témák mellett jazz, indiai és afrikai hatások, és persze Európa is jelen van (svájci, lengyel, francia), és az a legszebb az egészben, hogy nincs se versengés, se feleselés, a részek nem várt természetességgel simulnak egymásba, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a közös muzsikálás. Mondjuk a Fertile Paradoxes albumot hallgatva tényleg ez az érzés a meghatározó, szerintük ilyen a világ zenéje.

 

Végezetül három kedvenc, csak a hagyomány kedvéért. A „Café Tunis” Indiával kacérkodik, Kaushiki Chakraborty éneke egyszerűen fantasztikus. A mellékelt videó (Brahim’s Dream) azt példázza, mennyire komplex, sűrű ez a muzsika, mennyi mindent raktak bele, és ettől mégsem a zsúfoltság jut az eszembe, hanem a szépség. Harmadikként a „Lullaby for Leo” című számot említem, ami bizonyos értelemben az egyik véglet a lemezen, hiszen többek között egy komplett kamarazenekar játszik benne, miközben az úd (oud) megteremti az átmenetet a különféle kultúrák között.

 

Kinek ajánlom: minden világzenét szeretőnek kötelező hallgatnivaló.

2017-ben megjelent album (ARC Music).

Az együttes weboldala: http://aminehamza.com/

 

 

 

The Beast of Finisterre (CD)

 

A címben említett fenevad az 1987-ben alapított olasz Finisterre kiadó logójában látható oroszlán, amely nem csupán Herkules oszlopaira (az ókorban ezek jelentették az ismert világ nyugati határát) vigyáz, hanem a hagyományok felett is őrködik. Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az általa felügyelt határokon túl új, megismerésre váró területek vannak, ami alatt esetünkben új zenéket, zenei utakat kell értenünk. Ezen munkálkodik a cég, amely nem egyszerű lemezkiadó, hiszen zenei fesztiválokat is rendeznek, nem beszélve arról, hogy a hozzájuk tartozó előadók és zenészek számára szerveznek fellépéseket (így például a Fonó májusi olasz estjén fellép a hozzájuk tartozó Acquaragia Drom).

 

Úgy sejtem, hozzám hasonlóan a többségnek semmit sem mond a tavaly megjelent válogatásalbumon hallható tizenegy előadó/együttes neve, így figyelembe véve rovat terjedelmét, ismeretterjesztés helyett csak a nekem tetsző számokkal foglalkozom. Általánosságban mindegyik társulatra igaz, hogy vérbő olasz világzenét játszanak, így például az első fellépő, a Tammuriata di Scafati rögtön tarantellával indít, és ez megadja azt az életigenlő, táncra, énekre késztető hangulatot, ami aztán egy-két kivételtől eltekintve végig megmarad. A másodikként fellépő Piccola Banda Ikona balkáni elemekből építkező zenéje lendületes, változatos – nagyon tetszik. A Malicanti pizzicája a velünk élő hagyományt példázza, a letisztult, minimalista hangszerelés csak fokozza a szám erejét.

 

A BandAdriatica sem ma kezdte, ők főként a Mediterráneum keleti feléből építenek be hatásokat zenéjükbe, amelyből nem hiányoznak a rezesek. A következő Actores Alidos elég különös társaság, öt hölgy, akik nem csinálnak mást, csak dobolnak és énekelnek – nagyon fura, de nagyon tetszik. Az utolsó kedvenc együttesem (Acquaragia Drom) szintén érdekes, ők gátlástalanul gyúrnak egybe különböző ismert vagy kevésbé ismert dalokat, és ez nem vicc, fél percig az orosz „Katyusa” volt terítéken. Mindezt sikerült egyedi hangzással előadniuk, kíváncsian várom a pesti koncertjüket.

 

Kinek ajánlom: kortárs olasz világzene, minden Itália kedvelőnek javallott hallgatnivaló.

2017-ben megjelent album (Finisterre)

A kiadó weboldala: http://www.finisterre.it/

 

 

 

Vocal Sampling: Así de Sampling! (CD)

 

Kicsit sokat kellett várni erre a lemezre, hiszen eredetileg arról volt szó, hogy 2016 elején megjelenik, de végre ezt is megértük. A zene nem okoz csalódást, azt kaptam, amit az előzetes alapján vártam, hiszen róluk még az első(!) szubjektíven cikkben írtam, szóval ez egyfajta jubileumnak is felfogható, bár tény, nem ők az első együttes, akik második alkalommal szerepelnek a rovatban.

 

René Baños Pascual zenei vezető azt mondta erről az albumról, hogy a nagyszüleik előtt tisztelegnek vele. Ezek után nem meglepő, hogy olyan, számomra megunhatatlan kubai dalokat dolgoztak fel, mint a szerelmes „Dos gardenias”. Azonban nemcsak hazai szerzeményeket énekelnek, hanem három angolszászt és abszolút kakukktojásként egy kínait. Igen kínait (Tian mi mi) – mit mondjak, különös élmény tőlük effélét hallani, a végeredmény valahol a két kultúra közé került, mégis elnyerte tetszésemet, és csak bizonyság arra, amit korábban írtam róluk, miszerint bármit képesek elénekelni. Attól pedig minden alkalommal meglepődőm, milyen élethűen tudják visszaadni a különböző hangszerek (gitár, ütőhangszerek, nagybőgő, rézfúvósok) hangját. Erre jó példa a „Five Minutes More” nóta (ez látható az első videón), amivel eredetileg Frank Sinatra került a slágerlisták élére (még 1946-ban), számomra a Vocal Sampling verziója legalább annyira meggyőző, mint az eredeti.

 

A gardéniákon kívül lenyűgözött az „El Carretero” című feldolgozás, egyszerűen bámulatos, hogy énekkel mennyire vissza tudják adni az eredeti Buena Vista Social Club-féle előadás lüktetését, hangulatát. Apropó hangulat – érdemes meghallgatni a Bob Dylan klasszikus, a „Blowing in the Wind” a capella verzióját. Itt megcsinálják azt a varázslatot, hogy a protest songot megfűszerezik némi latin lüktetéssel, aminek következtében a végeredmény számomra sokkal tetszetősebb, mint az 1962-es verzió. A feldolgozásokban nemcsak az a csodálatos, ahogyan pótolják a hangszereket, hanem picit modernizálják is az eredeti szerzeményeket. Ez talán legjobban a Beny Moré dalnál érezhető a legjobban, hiszen az ő előadásukban a „Dolor y perdon” hangzása teltebb, és kicsit mintha a tempón is gyorsítottak volna.

 

Az Asi de Sampling! bámulatos lemez, tele elfeledett slágerekkel, melyekbe a kubai sextet új életet lehelt.

 

Kinek ajánlom: az a capella, valamint a kubai ritmusok és stílusok kedvelőinek.

A 2017-ben megjelent album (Zig Zag World).

Az együttes weboldala: http://www.vocal-sampling.com

 

 


Galgóczi Tamás - 2017. április 16.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Amine & Hamza, The Band Beyond Borders)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!