Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 66.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Inna de Yard: The Soul of Jamaica (CD)

 

Jamaica és reggae – ezzel a két szóval gyakorlatilag minden fontosat elmondtam erről az idén márciusban megjelent albumról. Ezekben a számokban tényleg ott van a napsütés, a tenger, a szél, a mosoly, az esti tábortűz körül táncoló rastafrizurás emberek, a szabadság (meg a politikus szövegek). A válogatás (merthogy a tizenhárom számot tizenegy előadó/együttes adja elő) egyébként nem előzmény nélküli, az ezredforduló környékén a Makasound kiadó ilyen címmel nyolc albumot jelentett meg, amelyek gyakorlatilag úgy készültek, hogy mikrofonnal felkeresték a sziget legjobb énekeseit/gitárosait, és rögzítették a dalokat.

 

Ezt a hagyományt folytatja a Chapter Two Records, hiszen mai léptékkel nézve hihetetlenül rövid idő, csupán négy nap alatt rögzítették – ráadásul nem hangszigetelt stúdiókban – ezt a lemezt (időnként nem tudtam eldönteni, hogy tényleg madárhangot hallok a háttérben, vagy a zene részét képező valamit). Ez a spontaneitás véleményem szerint maximálisan érvényesül, mert olyan energia/érzés árad a számokból, amilyennel már régen találkoztam. Bizonyos értelemben a stáb biztosra ment, máshonnan nézve viszont örömteli, hogy nemcsak a nagy öregek kaptak lehetőséget (The Viceroys, Lloyd Parks, Cedric Myton, Ken Boothe), hanem a fiatal, kevésbé ismert arcok is.

 

Az egyik albumfelvezető trailerben, Ken Boothe azt mondja: „I don’t just sing for money, you know. […] I have to sing for the love of singing.” Ami az olvasatomban azt jelenti: „Nem csak a pénzért énekelek. Azért énekelek, mert szeretek énekelni.”

 

Ez a hozzáállás, a zene szeretete olyan plusz, amitől az egyébként nagyszerű slágerek még többé, hitelesebbé – vagy nem tudom minek nevezzem – válnak. Ettől persze nem lett könnyebb három kedvencem megneveznem, de azért megpróbálom. A klasszikus „Youth Man”, Cedric Myton előadásában alapvetés, mind előadásmódját, mind hangszerelését tekintve. Ken Boothe olyan érzéssel énekli az „Artibella” szövegét, a szerelmes férfi könyörgését kedveséhez, amire csak kevesen képesek. A következő nemzedék közül legjobban Kush McAnuff száma, a „Black to I roots” tetszett (az mondjuk érdekes kérdés, hogy miért nincs női énekes a közreműködők között). A muzsika egyébként teljesen elvarázsolt, napok óta ezt hallgatom, kár, hogy az idei turné során nagy valószínűséggel hozzánk nem jutnak el – szívesen megnézném őket élőben.

 

Kinek ajánlom: mindenféle reggae, csodálatos ritmus és dallamkavalkád – ezt minden világzenét kedvelőnek hallania kell.

2017-ben megjelent album (Chapter Two Records).

A projekt weboldala: http://innadeyardmusic.com/

 

 

 

ZampogneriA: Fiumerapido (CD)

 

Valamikor régen, az iparosodás és a globalizáció előtt, a pásztorkodás megszokott és elismert foglalkozás volt földrészünkön. A nyájakat terelő férfiak saját használatra számos hangszert készítettek, a furulyától kezdve a különféle dudákig, és szabadidejükben ezeken játszottak. A hagyományos paraszti közösségek felbomlásának egyik következménye, hogy az a zenei hagyomány, amelyik a dudához köthető, az 1900-as évek második félében lassan kikopott a hétköznapokból. A hetvenes években aztán különféle kezdeményezések eredményeként egyre többen kezdtek el ezeken a hangszereken játszani, és bár a régi népszerűségét már sosem nyeri vissza, legalább attól nem kell tartanunk, hogy nyom nélkül eltűnik kultúránkból.

 

Legalábbis így van ez Olaszországban, ahol zampogna gyűjtőnéven ismerik ezeket a nádsípos, a levegőáramlást bőrtömlővel biztosító dudákat. Természetesen nagyon sok verziója ismert, tájegységtől és az elérni kívánt hangzástól függően, a ZampogneriA együttes például hozzávetőlegesen tízféle hangszert szólaltat meg (dudákon kívül mást is használnak) a tavaly decemberben megjelent albumán. A szigorúan instrumentális muzsika kisebbik része hagyományos, esetenként több évszázados szerzeményekből áll, míg a többit a trió tagjai írták. Akárcsak a pár hete bemutatott Ambrogio Sparagna, ők sem abban látják a feladatukat, hogy csak zenéljenek, számukra is fontos a kutatás, valamint a hangszerkészítés (ez utóbbi során egészen fantasztikus dolgokat alkotnak). Kutatásuk nem korlátozódott Itáliára, hanem kiterjedt a spanyol, a francia és az angol területekre – cseppet sem meglepő módon a vendégmuzsikusok is ezekből az országokból érkeztek.

 

A lemez első hallásra sokkoló, hiszen háromnegyed órányi dudaszó a felkészületlen fül számára túlzásnak tűnhet, ezért szerintem érdemes több részletben ismerkedni az albummal. Ez a zene már nyilvánvalóan messze nem az, amit annak idején a pásztorok játszottak, de egyértelműen abból származik. Aztán van itt nem kevés idegen hatás, de ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy az olasz vándordudások hatottak az ottani muzsikára, vagy fordítva (Rose of raby mazurka). Az „Audutorum Tarantulae” érdekes átmentet képvisel a populáris és a művészi zene között, de ettől a zenétől egyébként sem áll messze az egyházi/szertartási hangulat. Jó példa erre a mellékelt videón hallható „Serena notte”, ami egyáltalán nem lóg ki a templomi környezetből, holott nem feltétlenül vallásos a témája. A sort még folytathatnám, de feleslegesnek érzem, ez egy különleges, a szokásosnál több odafigyelést igénylő album.

 

Kinek ajánlom: elsősorban a duda- és tárogatókedvelők figyelmébe ajánlom.

2016-ban megjelent album (Finisterre)

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/Zampogneria

 

 

 

She`Koyokh: First Dance On Second Avenue (CD)

 

Amikor meghallgattam egy előzetes számot a lemezről (Kćeri Moja & Kızım Seni Ali Vereyim Mi) már tudtam, hogy muszáj lesz meghallgatnom a teljes anyagot, mert azonmód felidéződött bennem a nyolcvanas évek Jugoszláviájának hangulata, és úgy gondoltam, hogy akik erre a varázslásra képesek, azokban biztosan nem csalódom. Az meg már csak ráadásként könyveltem el, hogy a tavaly megkedvelt énekesnő, Çiğdem Aslan szintén tagja az együttesnek.

 

Az album gyönyörű, legjobban az tetszett benne, hogy a stúdióban sikerült megőrizni az élő fellépések dinamikájának erejét, és bár nem adja vissza egy az egyben a koncertélményt, de megvan benne az a plusz, amitől megpezsdül a hallgató vére, önkéntelenül topogni kezd a lábával, és érzi, amint minden porcikáját átjárja a nagybetűs ZENE. Ehhez nem elég a több éves/évtizedes muzsikus tapasztalat, ehhez szükség van az számok eredeti szülőhelyére jellemző életérzés, mentalitás átvételére, hogy ne csak eljátsszák azokat, hanem úgy adják elő, ahogyan azt eredetileg elképzelték, megálmodták.

 

A First Dance On Second Avenue című albumon hallható zene szabadon kezelt egyvelege a klezmernek, balkáni és török muzsikának, némi cigány illetve mediterrán beütéssel. Aminek eredményeként mindegyik saját karakterrel bír, határozottan eltér a többitől, az összkép azonban mégis egységes lesz – vagyis ez egy nagyon jól kitalált és megvalósított hangokból összeállított körutazás, amire bárki nyugodtan feliratkozhat, nem éri csalódás. Kedvenceim közé tartozik a korábban említett „Kćeri Moja & Kızım Seni Ali Vereyim Mi” (ez látható/hallható a videón), a tárogatót(!) idéző „Ghili Bengaili” és a szerb kóló (Romska Igra).

 

Ugyan a She`Koyokh már járt hazánkban, azt hiszem, ideje lenne újra errefelé venniük az irányt, mert szívesen megnézném miként hatnak élőben ezek a dalok.

 

Kinek ajánlom: vérbő klezmer/balkáni muzsika, amit nyugodt szívvel ajánlok minden világzene iránt érdeklődő figyelmébe.

A 2017-ben megjelent album (Riverboat Records).

Az együttes weboldala: http://www.shekoyokh.co.uk

 


Galgóczi Tamás - 2017. március 26.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Inna de Yard)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (ZampogneriA)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (She’Koyokh)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!