Főkép

Ritkán sikerül ennyire jól a zenei világ két teljesen más területén alkotó muzsikus együttműködése, mint Chris Thile (mandolin, ének) és Brad Mehldau (zongora) találkozása. Persze egy fokozatosan beérő projektről van szó, nem pedig egy spontán találkozás dokumentumáról. Ugyanis mindketten olyan régóta lelkesedtek már egymás munkái és az együtt muzsikálás gondolata iránt, hogy 2013-ban egy turnét a közös korong gondolata is követte. Ezért 2015 végén, a New York-i Bowery Ballroomban adott két koncert után stúdióba vonultak, hogy rögzítsenek néhány saját kompozíciót és feldolgozást.

 

A felvételek annyira jól sikerültek, hogy egyből egy dupla albumnyi anyag összejött. A játékidő valójában nem indokolná a két lemezt, inkább feltehetően amolyan esztétikai megfontolásból került sor erre az elrendezésre – még árban sem magasabb egy normál CD áránál, legalábbis Amerikában. Ez utóbbit sajnos sokkal szofisztikáltabban oldotta meg a Nonesuch: amint rögtön tudható volt, a bakelit változat tartalmaz egy bonus tracket, ami miatt nem aggódtam, gondolván, hogy az úgyis felkerül a japán kiadásra. Viszont amikor ez utóbbi is megjelent végre, kiderült, hogy két különböző bonus trackről van szó, ami számomra azért szomorú, mert túl azon, hogy egy ideje nincs lemezjátszóm, az ilyen esetek már tényleg nem arról szólnak, hogy a művészek szeretnék megjelentetni a zenéjüket. Arról nem is beszélve, hogy ha már dupla korongként rendezzük el a felvételeket, akkor egy szimmetrikus, 6-6-os téma elrendezés lenne esztétikusabb (lásd mind a bakelitet, mind a japán verziót) a standard 6-5-nél. És hogy miért fáj ettől ennyire a szívem?

 

Mert remek és eredeti muzsikát hallhatunk, olyan ritka összhangot, amelyet Brad Mehldau nem is oly rég, éppen előző albumán produkált, szintén duóban, Joshua Redmannel. Ezeken az új korongokon viszont Mehldau zongorajátékát Chris Thile rendkívüli mandolin- és énekhangja egészíti ki, utóbbit a teljes összhang végett még maga Mehldau is tovább színezi saját vokálozásával (Scarlet Town).

 

 

Ha Mehldau operaénekesekkel készített korongjaira gondolnak (Renée Fleming; Anne Sofie Von Otter) vagy éppen felesége, Fleurine kíséretére, akkor egyáltalán nem újdonság, hogy egy énekessel dolgozik, bár férfi énekessel még nem hallottam korábban. De ez talán inkább azoknak lehet kezdetben szokatlan, akik nem ismerik Chris Thile szólómunkáit és első hallásra talán kicsit rideg, szálkás hangját. Thile nekem is inkább Bach szóló szonáta lemezével lopta magát a szívembe – a trió instaláció áprilisban fog megjelenni –, úgyhogy ha nem akarják, hogy Thile hangja miatt elmenjen a kedvük a lemeztől, két megközelítésmód ajánlott: figyeljenek elsősorban a zongora és a mandolin összhangjára – több tisztán instrumentális darab is szerepel az albumon –, és persze legyenek nyitottak. Ha ez sikerül, akkor minden hallgatás után csak arra fognak vágyni, hogy újra és újra meghallgathassák ezt a duót, mert nem ilyen vagy olyan zene történik, hanem csak a zene. És innen nézve legyen akármennyire pénzéhes is a marketing, már meg is rendeltem a japán kiadást, és talán egy lemezjátszót is beszerzek majd.

 

 

Előadók:

Chris Thile – mandolin, ének

Brad Mehldau – zongora

 

Elhangzó szerzemények:

CD 1

1) The Old Shade Tree (Brad Mehldau & Chris Thile)

2) Tallahasee Junction (Brad Mehldau)

3) Scarlet Town (David Rawlings & Gillian Welch)

4) I Cover the Waterfront (Johnny Green & Edward Heyman)

5) Indipendence Day (Elliot Smith)

6) Noise Machine (Chris Thile)

 

CD 2

1) The Watcher (Brad Mehldau)

2) Daugther of Eve (Chris Thile)

(3) Fast As You Can (Fiona Apple) – csak a bakeliten!

3) Marcie (Joni Mitchell)

4) Don`t Think Twice It`s Alright (Bob Dylan)

5) Tabhair dom doo Lámh (Ruaidri Dáll Ó Catháin)

Bonus track (Japanese version)

6) Dark Turn of Mind (Chris Thile)