Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 65.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Aurelio: Darandi (CD)

 

Az Afrikából Amerikába szállított rabszolgák egy része hajótörés következtében megszökött, így szabad lett, majd keveredett a Kis-Antillákon élő arawak (akik korábban a karibokkal keveredtek) lakossággal: ma az ő utódaikat hívják garifunáknak. Deportálás és egyebek miatt ma főként Honduras, Guatemala, Nicaragua és Belize az otthonuk. Zenéjük két csoportra osztható (punta és paranda), és jelenleg Aurelio Martinezt tartják a legnagyobb élő garifuna muzsikusnak. A most megjelent lemeze egyfajta best of válogatás, hiszen az utolsó 30 évből válogatta össze kedvenc dalait, kiegészítve három új nótával. A felvétel a Real World kiadó stúdiójában történt, ahol a muzsikusok nem külön-külön, hanem közösen, élőben zenéltek.

 

Ez érződik az elkészült albumon, tényleg olyan, mintha ott ülnénk a klubban vagy a szabadtéri koncertszínpad előtt, és hallgatnánk a nyári melegben áradó dallamokat, ritmusokat. A paranda stílusra az akusztikus gitár dominanciája jellemző, valamint az előtérbe helyezett ének. Egyébként a zene legalább akkora mix, mint maga a garifuna nép: van benne több más egyéb mellett cumbia, afropop, egy kevés szomorúság, és persze az életöröm sem hiányzik belőle. Mindehhez tegyük hozzá, hogy az énekes-gitáros Aurelio a fiataloknak készítette a lemezt, mert szeretné, ha megismernék és őriznék tovább a hagyományokat, a szüleik, nagyszüleik muzsikáját.

 

Nehéz dolgom van, amikor kedvenc számot kell megneveznem, mert első hallásra mindegyik tetszik, a gitár és az ének annyira ural mindent, hogy nehéz felfedezni az apró eltéréseket, az egyéni ízeket. Pedig ott vannak azok, csak nekem tényleg többszöri lejátszásra volt szükségem a teljes felfedezéshez. „Funa Tugudirugu – ebben például tetszett az ének és a gitár feleselése, és itt jobban érvényesül a latin (kubai) vonal. A következő tétel (Narigolu) gyakorlatilag a karibi tengerpartot idézi meg, napsütéssel és minden, a turistáknak szánt kellékkel (pálmafák, homokos tengerpart, mosolygó emberek). Harmadikként pedig az utolsó szerzeményt említem (Naguya Nei) a gitárszóló miatt, és mert ebben érezem legjobban Afrikát, a végtelenbe tartó, ismétlődő, de unalmassá sosem váló dalszerkezetnek köszönhetően.

 

A Darandi című album különleges karibi muzsikát tartalmaz, tehetséges zenészektől, olyat, amiben megvan a múlt és jelen, a gondok és az ünnepek, a hagyomány és a megújulás.

 

Kinek ajánlom: afro-latin zene, gitárra és énekre kihegyezve – minőségi darab, mindenkinek ajánlott.

2017-ben megjelent album (Real World).

Az együttes weboldala: http://www.aureliomusic.net/

 

 

 

Trad.Attack!: AH! (CD)

 

Ősszel lesz két éve, hogy megjelent ez a lemez, és bár tudom, hamarosan (idén tavasszal) érkezik a következő, de egyszerűen kihagyhatatlannak éreztem ezt a zenét, egyszerűen muszáj megosztanom mindenkivel az élményt – újfent egy roppant különleges, egyedi találkozásban volt részem, köszönhetően az észt triónak. Akik – cseppet sem meglepő módon nem találták fel a spanyolviaszt – fogják a népzenét, és vegyítik a modern irányzatokkal. A végeredmény azonban egy kilométerekről felismerhető, rájuk jellemző hangzás és stílus lett, ami legalább annyira ütős, mint amit mondjuk a Tuuletar produkál.

 

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a zenei archívumokból előbányásznak nagyon régi felvételeket, főként azokat, amelyekben vagy duda szerepel, vagy énekelnek. Ezeket aztán kétféle módon átdolgozzák. A számomra tetszetősebb verzióban meghagyják az eredeti éneket – ezek többnyire a mi regölésünkhöz hasonló citátumok – és keverik rockos hangzással, amit egy modern dobfelszerelés, egy akusztikus gitár, és duda szolgáltat. A másik változatban az ének nem felvételről megy, hanem a trió mutatja meg, hogy erre is képesek. Esetenként doromb, szaxofon, furulya gazdagítja a hangzást, néha pedig az autentikus dallamot használják fel. Tudom, hasonló koktéllal mások is próbálkoztak, de azokat korántsem éreztem ennyire átütő erejűnek, illetve amikor a hangszerek elkezdenek szólózni, jobbra-balra elkolbászolni, akkor eltűnik a zenéből az a fajta egyszerűség, ami az eredeti népzenét jellemezte. Na a Trad.Attack! esetében ez nem így van, még amikor jazzes betétekkel egészítik ki az alapdallamot, akkor sem enyészik el a lendület belőle, friss és üde marad.

 

Erre jó példa az albumnyitó, valamint a mellékelt videón látható szerzemény (Kooreke / Precious cream), ami női „regöléssel” indít, majd beszáll a dob, érkezik a gitár és a dudaszó(ló), aztán csak a ritmus hallatszik, újra ének, duda, miközben a dob és a gitár rockosra veszi a figurát – táncra, mozgásra ingerlő darab. A dorombbal indító „Must madu / Black snake” némi elektronikus effektet, illetve ritmust is felhasznál, ami a gitárral kiegészítve valami felszabadító, szívet megdobbantó hatást eredményez. A rockos vonalat erősíti a „Jaan’kene / Jaan’kene” tétel, amiben az 1959-es felvétel és furulya (később duda) nagyon éles kontrasztot képvisel a dob-gitár rockjával szemben, az egész azonban harmonikus egységet képez.

 

Az együttes honlapja szerint egyik céljuk, hogy a világ minden országában fellépjenek. Amennyire láttam, hazánkban még nem jártak, de remélem erre is sor kerül egyszer, mi több, szeretnék ott állni az első sorban és élvezni a muzsikájukat. Addig meg kíváncsian várom az új lemezt, vajon merre, hogyan mennek tovább, miféle kincsekkel gazdagítják zenéjüket.

 

Kinek ajánlom: észt tradicionális ének rockzenével társítva, különleges párosítás, főként az újdonságokra kíváncsiaknak.

2015-ben megjelent album (Nordic Notes)

Az együttes weboldala: http://tradattack.ee/

 

 

 

Kefaya: Radio International (CD)

 

Elég – ezt jelenti az együttes neve arabul, ami egyfajta utalás arra, hogy az arab tavasz szellemisége nem idegen tőlük. Önmagukat internacionalista zenének, gerilla jazznak, globális tiltakozó zenének titulálják, ami arra elegendő, hogy összezavarja az egyszeri hallgatót, de hamarjában nem segít az eligazodásban. Ez most olyan Bob Dylan/Joan Baez stílus akar lenni, esetleg a magyar pol-beat korszakhoz hasonló? A válasz részben igen, mert a szövegek és az üzenet az valóban politikus, a zene azonban egészen más, jóval komplexebb, legalább hatféle alapanyagból gyúrták össze valami újszerűvé. A másik korszakos ötlet, a „moduláris” együttes megalkotása volt, aminek eredményeként az eredetileg négytagú zenekar bármekkora méretűvé bővíthető, az adott dalhoz igazítva a hangszeres és vokális létszámot. Ennek eredményként nagyjából húsz muzsikus vett részt a felvételekben, ami egy sokszínű, hangulatában változatos korongot eredményezett.

 

Az első élményem velük kapcsolatban az olasz antifasiszta dal, a „Bella Ciao” meghallgatása volt – és azonnal megnyertek maguknak. Az a lazaság, ahogyan saját képükre formálták az eredetit, egy kis dub, némi jazz, valami pazar hangzást/előadást eredményezett. Innen már tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor hallgatom meg a Radio International című bemutatkozó albumukat.

 

Ami egyébként tényleg tele van váratlan találkozásokkal, mert például a „Symphony” indiai énekére és dallamaira egyáltalán nem számítottam, a picit elszállós hangulat (ambient), a lebegő gitár, az ennek alájátszó Al MacSween billentyűs simán elvarázsolt. Teljesen más hangulatú a flamenco gitárt és éneket tartalmazó „Protesta Flamenca” – álmomban sem gondoltam, hogy flamenco tiltakozásra is alkalmas. Az arab tavaszt idézi az „Intifada”, amibe bevágtak egy tiltakozó egyiptomi éneket, valamint kiegészítették gyönyörű úd játékkal és markáns elektronikus effektekkel. Legjobban a „New Routes” tetszett, dub reggae és teljesen stílust képviselő női ének párosítása telitalálat. De nem folytatom – nekem az egész album nagyon tetszik.

 

Kinek ajánlom: remek muzsikusok emlékezetes bemutatkozása, változatos stílusokkal – az újdonságokat keresőknek mindenképpen ajánlott.

A 2016-ban megjelent album (Radio International Record).

Az együttes weboldala: https://www.kefaya.co.uk/

 


Galgóczi Tamás - 2017. március 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Aurelio)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Trad.Attack!)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Kefaya)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!