Főkép

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

9Bach: Anian (CD)

 

Arany János óta tudjuk, hogy a walesiek ugyanúgy megszenvedték az évszázadokat, mint mi, magyarok. Talán ennek, talán másnak köszönhető, hogy a népzenéjük egy része legalább annyira szomorkás hangulatú, mint a miénk. Véleményem szerint azonban a walesi még mindig izgalmasabb, érdekesebb, mint az angol folk, már csak a az eltérő nyelv végett is, amely olyan időtlenséget áraszt, amely a kelta hétköznapokig visszarepítheti az erre fogékonyakat.

 

Mivel nem ismerem az együttes előző, 2014-ben megjelent Tincian című lemezét, nincs módom az összehasonlításra, ezért maradok a tavalyi korongnál (Anian). Első hallásra ez egy lélekteli, nagyon letisztult hangzású zene, egyértelmű népzenei gyökerekkel, amelyet rock, pszichedelia és más népek zenéje „dúsít” fel a stúdióban, amitől szomorkásan elszállós, helyenként sötét hangulatú lesz. A produkció egyik alapja Lisa Jen tiszta, már-már éteri hangja, a másik pedig a hangszerelés, amelyre a minimalizmus, illetve a „kevesebb több” elv a jellemző. Többszöri meghallgatás után még egy jelzőt tennék hozzá a korábban leírtakhoz: töprengő – a szövegek miatt.

 

Most sem egyszerű kedvencet megneveznem, mert gyakorlatilag nincsenek töltelékszámok, az egész anyag egyben van, és ténylegesen elvarázsolja a hallgatót – a helyenként légies vagy hipnotikus zene ugyanis révülést, merengést eredményez. Martin Hoylan gitárjátéka csak erősíti ezt a hatást, gondolok például az albumzáró „Breuddwyd Y Bardd” tételre. Feldolgoztak, illetve saját képükre szabtak egy görög rémbetikot (Cyfaddefa) – egyébként véleményem szerint itt a legváltozatosabb/leggazdagabb a hangszerelés, és egyértelműen ez az egyik csúcspont a lemezen. Harmadik favoritnak a „Brain”-t választom, mert ebben is túllépnek Wales zenei határain, miközben a hárfa-ének kettős meghatározó marad.

 

Ráadásként kapunk egy angol nyelvű CD-t (Yn dy lais / In your voice), ami szerintem jó ötlet, mert segít a walesiül nem tudóknak a mondanivaló, a szövegek megértésében (mondjuk ezeket szívesen megnéztem volna eredeti nyelven is).

 

Kinek ajánlom: alternatív, vagy ha úgy jobban tetszik modern walesi világzene, gyönyörű énekkel, merengős-komor hangulattal – kihagyhatatlan lemez.

2016-ban megjelent album (Real World).

Az együttes weboldala: http://www.9bach.com

 

 

 

 

Bargou 08: Targ (CD)

 

Valamiért előzetesen azt gondoltam, hogy a kiadó újabb értékmentő válogatást adott ki, és ezúttal Tunézia népzenei kincseiből szemezgettek. Tévedtem, nem is kicsit, mert ezek a számok nem helyszíni gyűjtőmunka eredményei, és nem is a legújabb tuareg banda bemutatkozó lemezén sorjáznak egymás után. Bargou egy falu, pont annyira messze mindentől, hogy az elszigeteltségnek köszönhetően évszázadok alatt kialakult egyedi zenei kultúrával rendelkezik. Nidhal Yahyaoui itt nőtt fel, és elhatározta, hogy összegyűjti, megőrzi ezt a muzsikát, a helybéliek dalait. Tíz év után összeállt Sofyann Ben Youssef producerrel, és készítettek egy lemezt – Bargouban.

 

Na de milyet! Az első meghallgatás után kapásból a furcsaságok és különlegességek közé soroltam, mert ilyennel sem találkoztam még korábban. Rock/metal színtérről kölcsönvett dobfelszerelés és a producer által kezelt Moog sub37-nek köszönhetően a zene kettős jellemzővel bír. Egyrészt az elektronika jelenléte kortárs hangzást eredményez, a dob pedig csak ráerősít erre. Másrészt az ének (berber-arab nyelvjárás), a gasba (berber fúvóshangszer), valamint a bendir biztosítja autentikusságot – végig érződik, hogy az együttes nem haknibrigád, hanem olyan muzsikusokból áll, akik ebben a zenei közegben nőttek fel, számukra ez több egyszerű pénzkeresetnél. A zene esetükben egyszerre hagyomány és az élet természetes velejárója – arra persze kíváncsi lennék, miként dolgozzák fel a külföldi turnékat, hogyan hozzák összhangba a mindennapokkal.

 

Mint ahogyan azt korábban már mondtam, a zene nagyon különleges, erőteljes arab hatással, hangsúlyos basszussal, lüktető ritmusokkal, amelyet megkoronáz és összefog Nidhal Yahyaoui férfias, minden manírtól mentes hangja. Az albumon megcsinálják azt az egyáltalán nem egyszerű feladatot, hogy a régi és a modern elemek egyensúlyban legyenek, egymást erősítik. Sofyann Ben Youssef azt nyilatkozta, hogy olyan zenét akartak létrehozni, amely hídként összekapcsolja a fiatalokat az idősekkel. Azt nem tudom, ez mennyire működik odahaza, de az összeköttetést már létrehozták a régi és az új (zene) között.

 

Kedvencem a „Mamchout” – ez egy szerelmes dal és minden benne van, ami a Bargou 08 zenéjét jellemzi. „Dek biya” – a gasba mindent betöltő hangja, és az egyszerű, földbe döngölő ritmuszekció miatt szerettem bele (ennek a koncertverziója hallható a videón). Ez a szám érdekes módon sokkal hosszabbnak tűnik, mint amilyen a valóságban. Úgy sejtem, hogy a februárban megjelenő album nemcsak a világzenei listákra kerül fel (mint a Glitterbeat kiadványok általában), hanem arra is látok esélyt, hogy a vakmerőbb DJ-k játszanak pár számot tőlük, hiszen a „Roddih” bárkit táncra csábít.

 

Kinek ajánlom: hagyományos arab zene újszerű tálalásban, elektronikával kiegészítve – egyszerre régi és új, az arab és az elektronikus (világ)zenék kedvelőinek.

2017-ben megjelent album (Glitterbeat)

Az együttes weboldala: https://www.facebook.com/Bargou08/

 

 

 

Nana Vortex: Forduló (CD)

 

Biztosan velem van a baj, de amikor azt olvasom, hogy ez vagy az a magyar együttes zenéje a népzene és kortárs stílusok ötvözete, akkor némi fenntartással közelítek, mert nagyon jó és nagyon rossz dolog is lehet a végeredmény. Ebben az esetben az egy pillanatig nem volt kérdés, hogy a Nana Vortex tagsága mennyire tapasztalt muzsikus, hiszen minden tagnak van zenei előélete, különböző formációkban már bizonyították tehetségüket. A 2016-ban alakult együttes első albuma számomra meglepő gyorsasággal jelent meg (még abban az évben), jelezve, hogy a világzenében nagyon erős Fonó kellő fantáziát látott bennük.

 

A lemez stílusosan, egyszál női énekkel kezdődik (Paár Julianna), melynek egyértelműen a népzenét idézi, de az első versszak után beszállnak a hangszerek, megváltozik az ének (Jéger Dorottya), és átmegy popos-jazzes-világzenébe (ez hallható a mellékelt videón). Végig úgy éreztem, hogy Kaszap Attila ezen a lemezen senkinek sem akar bebizonyítani semmit, csupán olyan dalokat ír, amelyek kedvére valóak, és amelyek visszatükrözik mindazon fontos hatásokat, amelyek eddig érték. Ettől az egész album lazává, nyugissá válik, mentessé minden erőlködéstől, marad a zene, a minőségi hallgatnivaló.

 

A kezdő szerzeményen kívül nekem legjobban a „Huszáros” tetszett, a benne lévő kontrasztok miatt. A szám egyik fele nagyon hasonlít a népzenére, Kaszap Attila szaxofonja tárogatóként szól, Szabó Dániel cimbalomjátéka és Paár Julianna éneke csak erősíti ezt az érzést, azonban amikor Bíró Szabolcs „Maszkura” abbahagyja a harmonikázást, és elkezd szövegelni (reppelni), akkor ennek megfelelően módosul a zene – ez így együtt érdekes világzenévé válik. A bonus track (Előre) pedig az LGT-t idézi meg (legalábbis ez jutott az eszembe), érdekes dal, és tényleg kilóg a többi közül, a cimbalom kifejezetten érdekesen szólt ebben a környezetben.

 

Kinek ajánlom: magyar népzenére épülő kortárs világzene – nem csak a tagok korábbi munkásságát kedvelőknek.

A 2016-os album (Fonó).

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/nanavortexofficial/