Főkép

Aki igazán komolyan elmerült már a zene bármely szegmensében, biztosan belefutott Miles Davis valamelyik munkájába. Minden idők leghíresebb – és sokak szerint legnagyobb –, kirívóan újító szellemű jazz zenésze 25 évvel ezelőtt távozott az élők sorából, ám kultusza azóta is óriási. Öröksége ápolása kapcsán legutóbb Don Cheadle színész-rendező alkotott kiemelkedőt: elkészítette a Miles Ahead című filmet, amely a legenda életét dolgozza fel. A film cselekménye mellett a másik legfontosabb dolog a filmzene, ezt a kétszeres Grammy-díjas Robert Glasper zongorista-zeneszerző vette gondozásába. Ez idő tájt a soundtracken kívül Glasper más irányból is hozzányúlt Miles életművéhez – ennek végeredménye az Everything’s Beautiful.

 

A végtelenül pozitív kicsengésű cím sejteti a hanganyag hangulatát: Davis drogokkal terhelten megkomponált, a korabeli keserédes atmoszférát magában hordozó nótái derűvel, felszabadultsággal telítődtek Glasper keze nyomán. Ennek folyományaként felhőtlen elégedettséggel lehetne közelíteni az anyaghoz, azonban nekem ez másképp sikerült. Robert Glasper bár jazz triójával is sokat dolgozik, másik fontos formációja egy kísérleti elektronikus csapat, akikkel számomra – egyelőre legalábbis egyértelműen – befogadhatatlan zenei képletekben gondolkodik, alkot, s amelyből sok jutott erre a korongra. Miért fogtam bele mégis a lemez kivesézésébe? Kíváncsiságból főként: hogyan közelít egy ilyen, elismert előadó az egyik legnagyobb modern zeneszerző munkásságához? Mindezzel mit tudok kezdeni én, aki a harsányabb műfajok felől jutottam el a jazzhez és Miles-hoz?

 

A legfontosabb kapaszkodóm a dalok rétegzettsége volt. Davis eleve izgalmasan, lebilincselően rakta össze a dalait, és ehhez illesztette Glasper a számomra esetenként egyenesen bizarr mintáit: elsősorban a gépiesített hangzású elemek jelentettek nehézséget, szerintem az ilyesmi nehezen tud érdemben hozzátenni egy eredetileg akusztikus zeneműhöz, viszont többnyire megfelelő hangsúllyal megmaradtak a tételek klasszikus motívumai is. A neo-soul, hip-hop és kortárs értelemben vett R&B stílusjegyekkel végül kibékültem valamennyire, köszönhetően az olyan világszínvonalúan alkotó vendégeknek, mint az igéző hangú Erykah Badu a „Maiysha (So Long)”-ban; Robert egyik legjelentősebb példaképe, Stevie Wonder („Right On Brotha”) vagy a jelenlétével különösen boldogító, korábbi Miles Davis-tanítvány John Scofield gitáros, aki a legtetszetősebbek közül való darabban, az „I’m Leaving You” átiratában bukkan fel.

 

Összességében komoly próbatételnek bizonyult számomra az eredeti Miles-beszédhang-felvételekkel még izgalmasabbá tett Everything’s Beautiful. Egy kicsit talán közelebb hozta hozzám Robert Glaspert és az eddig tőlem távol álló stílusokat; rávilágított, hogy ezernyi más lehetőség is rejlik a zenében, mint amiben otthonosan mozgok, ugyanakkor megerősítést nyert az a meglátásom, hogy az élőben megszólaltatott hangszerben van az igazán élvezetes és értékes tartalom. Különleges kiadvány született, amely azt a leírhatatlanul izgalmas kérdést hordozza magában, miszerint: Vajon mit szólna hozzá a Mester…?

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Talking Shit

2. Ghetto Walkin`

3. They Can`t Hold Me Down

4. Maiysha (So Long)

5. Violets

6. Little Church

7. Silence is the Way

8. Song for Selim

9. Milestones

10. I`m Leaving You

11. Right On Brotha

 

Diszkográfia:

Mood (2004)

Canvas (2005)

In My Element (2007)

Double-Booked (2009)

Black Radio (2012)

Black Radio Recovered: The Remix EP (2012)

Black Radio 2 (2013)

Covered (2015)

Everything`s Beautiful (with Miles Davis) (2016)

ArtScience (2016)