Főkép

A rockzenében a nyolcvanas években három nagy nyelvújító tűnt fel: Yngwie J. Malmsteen, Joe Satriani és Steve Vai. Mindhárman a tisztán instrumentális gitárzenét forradalmasították: Malmsteen a Rising Star (1984) klasszikus zenei arpeggiókra és futamokra felépített gitározásával, Satriani a Not of This Earth (1986) valóban földönkívüli, erősen legatókkal operáló játékával, míg Vai Frank Zappa zenekarából kitekintve a Flex-Able (1984), majd igazán a Passion and Warfare (1990) korongjával, amelyen mindenféle hangzást, hanghatást kihozott a gitárjából, nemcsak amiket lehet, de azokat is amiket nem. Most pedig, hogy mindennek már huszonhat éve, egy év csúszással megjelent a Passion and Warfare egy amolyan szuper delux, 25. évfordulós kiadása is, amire egy egész turnét is rászerveztek Steve Vainak és zenekarának – a budapesti koncertről itt olvashatnak.

 

A kiadott dupla album szerkezete meglehetősen komplex, ezért ezt a bekezdést azok ne olvassák, akik szeretnék a felfedezés izgalmait maguknak megtartani. Az eredeti, 1/2" Ampex 456 30lps analóg master kazettákról újrakevert album egyrészt még négy bonus témával egészül ki az első korongon. A második lemez nagyrésze pedig az első két szólólemez között írt és részben fel is vett anyagból került ki, azaz ahogyan Vai magyarázza a kísérőfüzetben, a 23-26 éves Steve-et halljuk elsősorban, amelyet a most már 55 éves Steve itt-ott kiegészít, esetenként egészen radikálisan, új szólók, riffek vagy akár hangszerek beillesztésével. De hogy pontosan mit, mikor, hogyan és mivel csinál, azt bogarásszák ki Önök – annyit azért elárulhatok, hogy roppant változatos és szórakoztató játék lesz.

 

Azoknak akik most veszik fel újra a fonalat, rövidebben: a Passion and Warfare hangzásában felújított delux változata mellé ebben a csodálatos összeállításban kapunk egy új korongot Modern Primitive címmel, ami egy albumszerű válogatás, túlnyomórészt már 87-89 között felvételre került témákból.

 

Az eredmény? Egészen lehengerlő. Egyrészt talán sosem szóltak még ennyire dinamikusan gyerekkori kedvenceink: amikor a The Audience is Listening” témában a képzeletbeli iskolaterembe belép a kis Stevie, aki egy kis kedves zenét készül elgitározni osztálytársainak – legalábbis ahogyan a képzelt tanárnő gondolja, aki valóban végig beszéli a témát –, de aztán  Stevie mégis az őrületbe kergeti valami egészen kemény riffel. Másrészt a Modern Primitive ismét egy újabb arcát, a jazzes Vait tartja felénk mind a nyitó „Bop!” kompozícióban, mind pedig a záró „Pink and Blows Over: Part I-III” témáiban, ahol a kezdeti negédes női éneket követően fokozatosan egy rockoperában találjuk magunkat, amelybe némi jazz-éneklés is belefér, ezt követően pedig dzsesszes alapokra játszik a saját stílusában Vai. Egészen őrületes, az 55 éves Steve-től – jaj, csak nehogy eláruljak valamit azoknak, akik nem mindent olvastak eddig.

 

De legalább ekkora kedvencem a blues-os „Dark Matter”, amelynek riffjét régi kazetták között kutakodva találta a mester – azaz ez is egy amolyan új felvétel. Ami közös és amitől élettől duzzadnak a régi és új felvételek egyaránt, hogy szemben sok más gitáristennel, Vai ritmusszekciója kellően változatos ritmikai alapokkal operál, így nem egyszerű 4/4-ekben gondolkodó, unalomig játszott kíséreteket hallunk. E tekintetben a megalkotása során kifejezetten nem konzervatívnak készülő Passion and Warfare talán egy picit közelebb áll a mainstreamhez, de a törzsanyagon Steve annyi féle és fajta hangzással és hanghatással dolgozott, hogy még mindig kapkodjuk a fejünket. Az „Erotic Nightmares” például egy egyszerű, de „cool” riffre épülő hangorgia, ahogyan erről az évfordulóra készült videósorozat egyik részében is mesél:

 

 

Egyébként azért is érdemes végignézni ezt a videósorozatot, mert egy olyan emberről alkothatnak képet, aki még mindig gyerekes lelkesedéssel vonzódik a zene iránt: egészen felfrissítő, akárcsak a szinte gitárján zongorázó Steve Vai a Passion and Warfare eredeti programjában („Ballerina 12/24”).

 

A Passion and Warfare a Modern Primitive albummal kiegészülve remek évfordulós kiadvány: rengeteg színes fotó, minden egyes témát bőven kísérő szöveg és persze maga a rendkívül izgalmas muzsika teszi igazi ünnepé egy kreatív géniusz meghatározó munkájának újrakiadását.

 

A lemezeken elhangzó számok listája:

 

Passion and Warfare:

1. Liberty

2. Erotic Nightmares

3. The Animal

4. Answers

5. The Riddle

6. Ballerina 12/24

7. For the Love of God

8. The Audience is Listening

9. I would Love to

10. Blue Powder

11. Greasy Kid’s Stuff

12. Alien Water Kiss

13. Sisters

14. Love Secrets

Bonus Tracks:

15. Lovely Elixir

16. And We are One (Solo "2)

17. As Above

18. So Below

 

Modern Primitive:

1. Bop!

2. Dark Matter

3. Mighty Messengers

4. The Lost Chord

5. Upanishads

6. Fast Note People

7. And We are One

8. Never Forever

9. Lights are On

10. No Pockets

PINK AND BLOWS OVER:

11. Part I

12. Part II

13. Part III