Főkép

Aki nem üvegbúra alatt tengeti mindennapjait, egészen bizonyosan hallotta már Dave Grohl nevét, és nagy eséllyel találkozott már a Foo Fighters zenéjével. A legendás grunge együttes Nirvana a kultikus ikonná emelkedett Kurt Cobain zenekarvezető tragikus öngyilkossága után feloszlott, majd az egykori dobos Grohl megalakította a Foo Fighters-t, amelyben gitárt és mikrofont ragadott.

 

Az azóta eltelt bő két évtized alatt a dinamikus hard rock brigád kilenc nagylemezt készített, és óriási népszerűségre tett szert, amely elsősorban a pazar daloknak és Dave kiemelkedően szimpatikus, hiteles személyiségének – s persze kifinomult, egyben korrekt üzleti érzékének – köszönhető. A Saint Cecilia ingyenesen letölthető formában még 2015-ben jelent meg, azóta pedig, 2016 elején vinylen is beszerezhető. A kislemezt a tavaly novemberben történt, párizsi terrorcselekmények áldozatainak ajánlották.

 

Az albumcím nagyon találó, ugyanis a benne szereplő személy a zenészek védőszentje. A lemezen helyet kapott öt szerzemény bő negyed órája egy rövid betekintést ad a banda pillanatnyi zenei hozzáállásáról. Alapvetően direkt megszólalású témák sorakoznak itt, dalfelépítésben némileg felidézve az első három nagylemez világát, a zenei mintákat tekintve pedig jól beilleszthetőek az eddigi munkák mögé.

 

 

Az anyagot nyitó címadó a legkerekebb és legerősebb tétel, színes zenei megoldásokkal, jól eltalált melódiákkal. A kettes „Sean” egy rövid és pörgős tétel, megint jó dallamokkal, ügyes pörgetésekkel, brit punkos attitűddel. Ezt követi a hardcore punkot közelítő alapú „Savior Breath” – mondd csak ki –, de itt is fogós, tipikus grohlos megszólalást kapunk. Az „Iron Rooster” visszakacsintás a Skin & Bones-ra, kellemes rhodes zongorával és némi Alice In Chains áthallással – nem csak a címe miatt. A záró „The Neverending Sigh” a leghosszabb, egyben az ötletekkel leginkább spóroló darab, azonban különösebben hibát ebben sem találni.

 

Az egész anyagra a könnyed, görcsmentes komponálás érzete jellemző, csupa karakteres, lendületes, helyenként ragadós – de nem műanyagszagú – ötletek sora. A saját készítésű televíziós sorozattal megegyező című, néhány telitalálat daltól eltekintve kifejezetten gyérre sikeredett Sonic Highways után igazán üdítő dobás ez a Foo Fighters-től, s bár nem mutat semmi újat, segít leszögezni, hogy Dave és társai a jól bevált recept alapján továbbra is képesek remek nóták megírására; nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy az ötös a stílusos humorból sem fogyott ki…

 

 

Az együttes tagjai: 

Dave Grohl – gitár/ének 

Taylor Hawkins – dobok/ének 

Nate Mendel – basszusgitár 

Chris Shiflett – gitár 

Pat Smear – gitár

 

A lemezen elhagzó számok listája:

1. Saint Cecilia

2. Sean

3. Savior Breath

4. Iron Rooster

5. The Neverending Sigh

 

Diszkográfia:

Foo Fighters (1995)

The Colour And The Shape (1997)

There Is Nothing Left To Lose (1999)

One by One (2002) 

In Your Honor (2005) 

Skin & Bones (2006) 

Echoes, Silence, Patience & Grace (2007) 

Greatest Hits (2009) 

Wasting Light (2011)

Sonic Highways (2014)

Saint Cecilia EP (2015)