Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 26.

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. A hatékony helykihasználás miatt egy cikkben általában három albumról esik szó – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. A nagy fesztiválokon kívül a komolyabb szóló turnék is hiányoznak – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

 

 

La Yegros: Magnetismo (CD)

 

Úgy tűnik, az idei esős nyárkezdet cumbia lemezeket sodor elém, szóval ismét latin zenével kezdődik a rovat. Az argentin Mariana Yegros, művésznevén La Yegros már első albumával felhívta magára a figyelmet, de szerintem a második dalgyűjteményének köszönhetően idén még többen megismerik majd a nevét. Esetében maximálisan igaznak érzem az állítást, hogy egyáltalán nem foglalkozik a stílushatárokkal, az általa elképzelt végeredmény érdekében gátlástalanul felhasznál minden használhatónak tűnő muzsikát, legyen az folk vagy bármi más. Majd miután saját képére formálta mindezt, a legkülönfélébb formában nyújtja át nekünk: előadás közben hol énekel, hol szövegel, zenéje időnként popos, elvétve punkos, játszik cumbiát és afrikára visszavezethető bluest, de a tételes lista összeállítását meghagyom a zenekutatókra. A végeredmény egy csodálatos, folyton változó, hangulatokban gazdag korong, amely, szójátékkal élve mágnesként vonzza magához a hallgatót.

 

Gyakorlatilag nincs két egyforma karakterű szerzemény, az egyik véglet az elektronikába burkolózó „Fragil”, mintha egy klub buliban lennénk, ahol a női DJ kedvenc remixével készteti táncra a vendégeket, miközben a különféle effekteket hol énekkel, hol beszéddel egészíti ki. Ettől teljesen eltérő az „Arde”, itt érezhető talán legjobban a cumbia hatása, amit a vendégként felbukkanó Sabina Sciubba énekesnő érzésem szerint némi alternatív ízzel fűszerez. A pálmát egyértelműen a címadó szerzemény érdemli, mert ebben megtestesül az album minden erénye. La Yegros lazán évődik velünk miközben a ritmus és a dallam táncra késztet, semmi túlzás, semmi cicoma, egyszerű az egész, de roppant hatásos, ezt is gond nélkül megállja a helyét bármely dance klubban, vagy akár a rádiós slágerlisták élén. A pörgés mellett jut idő a nyugisabb pillanatokra, a „Hoy” selymesen körbeöleli a hallgatót, akár egy éjszakai csónakázás holdfényben, meghitt és érzéki, s miközben vezetőnk fülünkbe duruzsol, hátradőlve álmodozhatunk.

 

Ez a lemez friss, életteli, keresi a cumbia, az elektro-cumbia mai formáját, amely modern népzeneként mindennapjaink része lehet – ott lesz velünk a hétvégi táncos mulatságokon, szobánk magányában, vagy vezetés közben az autósztrádán. La Yegros remélem még sokáig aktív marad, és továbbra is a Magnetismohoz mérhető muzsikával szórakoztat bennünket, hogy csillogó szemmel hallgassuk és élvezzük zenéjét.

 

Kinek ajánlom: a latin zene, azon belül pedig a cumbia kedvelőinek.

2016-ben megjelent lemez (Soundway Records).

Bővebben az énekesnő weboldalán: http://www.layegros.com/

 

 

 

La Banda Morisca: Algarabya (CD)

 

Az összes fellépő számához viszonyítva elenyésző a világzenét képviselők aránya az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, ezért akiknek megadatik a lehetőség, hogy az SXSW valamelyik színpadán – legyen az bármekkora méretű – bemutatkozzanak, az a társaság megérdemli a figyelmet, mert valamit tudnak. Vagy már meglévő stílusban alkotnak maradandót, vagy új hangzással lepték meg a világot, vagy egyszerűen ott van bennük a jövő ígérete. Az Andalúzia déli részéből származó La Banda Morisca együttest idén meghívták az SXSW zenei fesztiválra.

 

Ennek pontos okát illetően biztosat nem tudok, ellenben az idei lemezüket volt szerencsém meghallgatni (többször), és ez alapján vannak tippjeim. A héttagú formáció nem ma kezdte a szakmát, különféle stílusokban játszó együttesekben bizonyítottak korábban, majd összeálltak, és a korábbiaktól eltérő zenét játszanak. Stúdiózáskor első nekifutásra a félig elkészült anyagot kidobták, mert nem tartották megfelelőnek, és ezért amikor legközelebb arra jártak, más felfogásban ültek le a mikrofonok közé, és pár nap alatt, mondhatni élőben felvették mindazt, ami végül megjelent.

 

Szerintem az SXSW szervezőinek az tetszett, hogy a La Banda Morisca produkcióját ugyanaz a sokszínűség, jellemzi mint otthonukat, Andalúziát. Náluk jól megfér egymás mellett az arab, a spanyol, a cigány, a zsidó zene, a flamenco, ésatöbbi, de mindezeken felül nyomokban rock és jazz hatásokat vélek még felfedezni. Az abszolút kedvencem egyértelműen az első szám (En Toíto Te Encuentro), mert ebben érvényesül a legjobban a mór (arab) örökség. Mintha a homokdűnék tövében felvert sátor árnyékában ülnénk, hét vándormuzsikust hallgatva – már csak a hastáncosok hiányoznak. A „Ziryab y la Gacela” azért tetszik, mert talán itt keveredik legjobban a spanyol hagyomány (flamenco) a jelennel (jazz). Az Algarabya album úgy képes újat mutatni, hogy erősen támaszkodik a múltra, miközben jellegzetesen spanyol egyéni hangzással bír. Őket szeretném egyszer megnézni élőben, hogy akkor mire képesek.

 

Kinek ajánlom: spanyol, arab és flamenco zene barátainak – aki a három közül bármelyiket szereti, az nyugodtan ismerkedjen meg az együttessel, nem éri csalódás.

2016-ban megjelent album (Fol Música).

Az együttes weboldala: https://labandamorisca.org/

 

 

 

Every Song Has Its End (CD)

 

A Bamakóban élő Paul Chandler arra a feladatra vállalkozott, hogy megörökítse Mali változatos népzenéjét. Éveken át járta az országot, barátkozott muzsikusokkal, kereste az eldugott falvakban vagy a városokban fellelhető hagyományos népzenét játszó együtteseket, énekeseket, aztán felvételeket készített velük, hogy ily módon megőrizze az utókornak művészetüket. Véleményem szerint a célt sikerült teljesíteni, és a lemezen hallható tucatnyi szerzemény nemcsak Mali sokszínűségére bizonyság, hanem arra is, hogy errefelé az európaitól teljesen eltérő felfogással közelít mindenki a zenéhez. Mármint azokon a területeken, ahol még nem érvényesül a globalizáció hatása.

 

Hallgatás közben gyakran a munkadal jutott az eszembe, mint ebben a formában nálunk nagyjából ismeretlen fogalom. A fonókban, vagy kukoricahántás közben volt éneklés, de azokat annyi értelme van ehhez a dalgyűjteményhez hasonlítani, mint egy Wagner operát bármely egynyári popdalocskához (és itt nem a minőségbeli eltérésre, hanem a másságra kívánok utlani). Nemcsak arra a látszólag végtelen ismétlődésre gondolok, amelyek megadják a monoton munkavégzés ritmusát akár órákon át, hanem az egyszerűségre, ami mind a szöveg, mind az ének, mind a felhasznált hangszerek terén érvényesül. Hamar beláttam, hogy a helyi közösségek, vagy a tágabban vett társadalom ismerete nélkül esélyem sincs a teljes értelmezésre, így be kell érjem az egzotikum élményével, és azzal a tudattal, hogy a zene jóval fontosabb lehetett eleinknek, mint ahogyan azt eddig gondoltam.

 

Ezek után mondanom sem kell, az Every Song Has Its End című album tele van érdekességekkel. Kezdve a tuareg nőkből álló Group Ekanzam csoporttal, akik ének-taps felállásban gondolkodnak, és zárva a sort Ibrahim Traoréval, aki a mandinka bolon hangszerrel kíséri énekét. Mindegyik előadó különleges, egyedi – és amennyire sikerült a világhálón utána olvasnom, nincsenek tanítványaik, követőik. Ezért aztán ez a lemez egyfajta pillanatfelvétel az eltűnő jelenről, csoportkép Mali színes zenei kultúrájáról, ami a régi életformával együtt tűnik majd el.

 

Kinek ajánlom: afrikai népzene, sivatagi és fekete, falusi és nomád, különleges hangszerek, különleges előadók – azoknak ajánlom elsősorban, akik globalizációmentes zenére vágynak.

2016-ban megjelent album (Glitterbeat)

Bővebben a kiadó weboldalán: Gilletbeat

 


Galgóczi Tamás - 2016. június 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (La Yegros)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (La Banda Morisca)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!