Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 10.

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

 

The Gloaming: 2 (CD)

 

Jubileumhoz érkezett a rovat, amelyet a csillagok szerencsés együttállása miatt úgy vélem, sikerül méltón megünnepelni – emlékeim szerint első ízben fordul elő, hogy még a megjelenés előtt írjak egy világzenei albumról. Az ír The Gloaming második nagylemeze február 26-án jelenik meg, és az ötösfogat garantáltan azzal vonul majd be a krónikákba, hogy nagy léptekkel halad az ír hagyományos zene újraértelmezésének, továbbgondolásának útján.

 

Már első hallásra nyilvánvaló, hogy itt nem a kirobbanó életöröm kerül a középpontba, helyette a tradicionális ír zene egy, a megszokottnál sokkal lassúbb, melankolikusabb verziója uralkodik az albumon, függetlenül attól, hogy éppen instrumentális vagy Iarla Ó Lionáird énekes hangjával gazdagított számról beszélünk. De nem pusztán arról van szó, hogy a megszokottnál lassabban játszanák el a pergőbb nótákat, hanem eltérő megközelítésről, vagy ha úgy jobban tetszik, útkeresésről. Persze Martin Hayes hegedűs szülőhelyére, Clare megyére jellemző ez a szemlélődőbb típusú zenei felfogás, a hosszabb időtartamú kompozíciók pedig egyértelműen kellő teret engednek az elképzelések megvalósításának. Érzésem szerint a hagyományokon kívül hatott rájuk a jazz, egy csipetnyi klasszikus zene és mintha lenne ott még egy kevés kísérleti/alternatív beütés is.

 

Már rögtön a nyitó (The Pilgrim Song) tételnél teljes szépségében megcsodálhatjuk mindazt, amit az együttes elképzel a zenéről. A megfontolt zongorához csatlakozik az ének, majd a többiek is átveszik a dallamot, ami egyáltalán nem szomorú, elég csak a hegedűkre figyelni. Miközben hallgattam, olyan érzésem volt, mintha ülnék a folyóparton, szemlélném a víz lassú hömpölygésének szépségét (zongora és ének), majd valami váratlan mozgás vonná magára a figyelmet (hegedű), hogy az így keletkezett vízgyűrűk elültével újra a tájra koncentráljak (ismét zongora és ének). A lassú tempó és a melankólia ellenére szó sincs szomorúságról, csupán a mindennapok megélésének egy másféle, a megszokottnál ráérősebb formájának vagyunk tanúi – és ez a megközelítés gyakorlatilag végig uralja a lemezt. Mi több – bár ez lehet, hogy már tényleg csak belemagyarázás –, mintha a visszafogott sóvárgás is jelen lenne a zenében.

 

 

Azért mindezt nem is olyan könnyű megvalósítani, ehhez szükség van olyan képzett zenészekre, akik kellő egymásra figyeléssel tudnak közösen játszani. Martin Hayes, Dennis Cahill, Iarla Ó Lionáird, Caoimhin Ó Raghallaigh és Thomas Bartlett pontosan ilyen csapatot alkotnak. Bár ez a lemez mind hangzásilag, mint tartalmát tekintve kiváló, a jelek szerint élőben varázsolják el igazán a közönséget – erre bizonyság, hogy képesek öt, egymást követő estén megtölteni a dublini National Concert Hallt elővételes jegyeladással.

 

Véleményem szerint a második lemez színvonala egyenletes, vagyis nincsenek rajta gyenge vagy töltelék szerzemények. Személyes kedvencem a már korábban említett „The Pilgrim Song”, mert azonmód lelassítja a hallgatót, és figyelmes szemlélődésre készteti – nem véletlen, hogy erről készítették az első videót. A „Repeal the Union” pedig azért tetszik, mert itt azt mutatják meg, mit lehet kihozni egy ismertebb számból, és hogy ének nélkül is remekül elboldogulnak.

 

Kinek ajánlom: A modern ír világzene kedvelőinek.

2016-os lemez (Real World Records).

Bővebben az együttes weboldalán: http://thegloaming.net/

 

 

 

Fonó world music selection 2015 (CD)

 

Idén februárban már a második alkalommal szerepel a World Music Charts Europe húszas listáján a Buda Folk Band. Ez azért örvendetes, mert így muszáj lesz majd írnom a Saját gyűjtés című albumról, valamint a magyar kiadó, a Fonó sikerességét is jól mutatja. Az utóbbi években úgy gondolom, a budai műintézmény nemcsak a táncházaival és koncertjeivel, valamint a megrendezett fesztiválokkal alkotott maradandót, hanem a kiadott lemezekkel is, melyek között világ- és népzene egyaránt megtalálható.

 

Az októberi Womexre színes-szagos katalógus helyett egy tizenhat számos válogatáslemezzel készült a Fonó, és ezzel nemcsak azt dokumentálták, hogy milyen sok előadó/együttes dolgozik velük, hanem azt is, mennyire sokszínű a kortárs magyar világzene/népzene. Bár van stílus, amelyik nem nyerte el a tetszésemet, az album mind a hangzás, mind a színvonal tekintetében egységes, ezzel a minőséggel már tényleg ki lehet lépni a nemzetközi piacra – mondjuk az továbbra is kérdéses, hogy mennyire kifizetődő lemezt készíteni manapság.

 

A legfontosabb kérdés ezúttal nem az volt számomra, hogy a korábban megismert és megkedvelt előadók mennyire tetszenek, hanem az, hogy rajtuk kívül ki tundak elvarázsolni. Ilyennek bizonyult rögtön az első fellépő, a Cimbaliband, mert zenéjük legalább annyira vérpezsdítő, mint a kispénzű nyugdíjas számára egy rendkívüli árleszállítás a nagyáruházban. Miközben az alapok jól felismerhetően magyar dallamokra épülnek, a felvonultatott hangszerek összetétele – például harmonika, dob – egy, a megszokottnál izgalmasabb megszólalást eredményez. De legalább ilyen energikusnak bizonyult Lajkó Félix szerzeménye is, amelyben újra megvillantotta citeravirtuóz mivoltát. A Zűrös Banda nem csinált mást, csak eljátszotta ezt a hagyományosnak tűnő, de trükkösen modernizált magyar-balkán nótát, ami legalább olyan energialöketnek bizonyult, mintha elfogyasztottam volna Fülig Jimmy kedvenc grog-gin keverékét.

 

Az album meghallgatása után két dologban vagyok teljesen biztos: az egyik, hogy a kortárs magyar világzenének nagyon jó éve volt a 2015-ös, a másik pedig az, hogy a Fonó jó munkát végez.

 

Kinek ajánlom: Gyakorlatilag mindenki talál rajta szerethető zenét.

2015-ben, direkt a Womexre összeállított válogatás.

A kiadó honlapja: fono.hu

 

 

 

Dulsori: Well-Wishing BINARI (CD)

 

Bár épeszű magyarázatom nincs rá, előzetesen valamiféle taiko dobolást vártam koreai előadásban. Ennél nagyobbat csak akkor tévedhettem volna, ha grúz férfikórust sejdítek a név mögött. Az 1984-ben alapított együttes mindkét zenei világtól messze helyezkedik el, hiszen eredetileg a régi fesztiválokat kívánták megidézni, ahol a zenészek és a közönség közösen ünnepelnek, és ez utóbbi csoport feladata nem csupán a passzív befogadás, hanem az aktív részvétel. Közben persze eltelt pár év, és manapság már sokfelé látták a Dulsori fellépéseit, melyeket nemcsak a változatos dobok jellemeznek, hanem a különféle koreai hangszerek, és nem utolsó sorban az egyedi, de mégis jellegzetes ének. Alkalmanként mindez kiegészül tánccal is, amitől az egész kicsit hasonlít a 2015-ös Womexen látott másik koreai társaságra (Baraji), de azért egyértelmű, hogy ez a Dulsori teljesen más irányból érkezik.

 

Egyébként nem teljesen megalapozatlan a taiko doboláshoz való hasonlítás (főként, ha valaki hozzám hasonlóan évente csak egy-két alkalommal hallgat effélét), mert például a második (Opening Drum) szerzemény akár egy taiko együttes repertoárjában is szerepelhetne. Az ütős hangszerek ilyen formában történő használata persze nemcsak az egzotikum élményével jár együtt, hanem óhatatlanul megidézi azt a lelkiállapotot, amikor bensőnk együtt vibrál a világgal, gyomrunkban érezzük a viharok erejét, a földrengés zabolátlanságát – persze csak megfelelő hangerő mellett.

 

Nem tudom, másra miként hat ez a zene, de nekem olyan volt, mintha meginvitáltak volna egy régimódi falusi fesztiválra, ahol nemcsak a kisebb-nagyobb dobok kapnak figyelmet, hanem gyakorlatilag minden hangszerforgató produkálhatja magát – a végeredmény egyszerre tradicionális és egzotikus. És nem azért, mert a helyi citeraféleséget kajagumnak, a nádsípszerűséget meg taepyeongsonak, hanem mert annyira más ez az egész, mint a mi zenénk. Egyik-másik szám olyan, mintha templomi ima vagy fohász lenne, mások pedig a zenehallgatás egy egészen más dimenzióját tárják fel előttünk. Nem táncra késztetnek, nem igénylik az együtténeklést, de az osztatlan figyelmet alapban elvárják. Őket is szívesen megnézném élőben.

 

Kinek ajánlom: A tradicionális koreai zene iránt érdeklődőknek.

2010-ben kiadott promóciós album.

Bővebben a Dulisori weboldalán: http://www.dulsori.com/

 


Galgóczi Tamás - 2016. február 14.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (The Gloaming)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Dulsori)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!