Főkép

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

Krauka: Timinn tifar (CD)

 

Amikor a Womex egyik standjánál megkérdezték tőlem, hogy szeretem-e a viking zenét, gondolkodás nélkül igent mondtam, miközben a Tyr szélfútta metálja járt az eszemben. Amikor aztán elindítottam a dán Krauka együttes hatszámos EP-jét a lejátszómban, alaposan meglepődtem. A sajtófotón marcona autószerelőknek álcázott férfiak ugyanis tényleg viking zenét játszanak abban az értelemben, hogy részben olyan hangszereket használnak, amelyeket a régészek rekonstruáltak a korabeli sírleletek alapján. Mindezt kiegészítik basszusgitárral és modern dobfelszereléssel (ettől lesz rockos a produkció) – majd az egészet nyakon öntik a sagák és eddák hangulatával. Egy biztos: nincs élő ember, aki képes lenne megcáfolni zenéjük autentikusságát, az északi fjordokhoz idomuló dallamok egyszerűségének erejét.

 

A 2015 januárjában megjelent korong hallatán nem a viharos hullámokat hasító sárkányhajók, vagy a hasadó pajzsok, a roppanó dárdák és csonttörő bárdok jutottak az eszembe, hanem a fjordok, a gleccserek, a felhőlepte fenyőerdők, a földművesek, a halászok – egyszóval a hétköznapok pillanatai, melyek között ünnepi éppúgy előfordul, mint humoros vagy szomorú. A kétkezi munkában elfáradt férfiak este a tűz körül önfeledt zenéléssel múlatják az időt, és ez időnként saga-skandálásba torkollik – lásd a „Dreptu” című szerzemény videóját, ahol a megtermett énekes, Guðjón Guðmundsson érzésem szerint éneklés helyett időnként felolvas. Guðmundsson egyébként nem csak külsőre fura figura, a hangja időnként – kivált a pincemély regiszterekben – hátborzongatóan szólal meg, amit pedig a címadó nótában művel (Timinn tifar), az önmagához képest is bámulatos. A másik különlegességet a régi hangszerek okozzák zavarba ejtő hangzásukkal. Komolyan mondom, hogy gyakran emlékeztetnem kellett magam: nem rockzenekart, hanem folkegyüttest hallgatok. Egy biztos, a 15 éve létező Krauka viking folk-rockja bármely viking emléknapon vagy rockfesztiválon kötelező látványosság lehet.

 

Kinek ajánlom: A viking-, pagan, és rockzene kedvelőinek, valamint az északi (nordic) hangulatot előnyben részesítőknek

2015-ben megjelent hatszámos EP

Bővebben az együttes weboldalán: http://www.krauka.dk/

 

 

 

Soviet Suprem: L’Internationale (CD)

 

Bizonyára sokan vannak, akik szerint a Szovjetunió emlékével nem ildomos viccelődni – de vannak, akik ezt másként gondolják. Közéjük tartozik R.wan és Toma Feterman, akik azzal a gondolattal játszanak el, hogy mi lett volna, ha a rock’n’roll helyett szláv dallamok formálják Európa nyugati felének zenéjét. A közös ötletelés eredménye a Soviet Suprem, egy roppant fura zenét játszó együttes, ahol teljes mértékben felhasználják a korszak felidézésében rejlő lehetőségeket – kezdve a tagok neveivel (Sylvester Staline és John Lénine), folytatva a ruházatukkal, és befejezve a számcímekkel. Mindezek után kicsit meglepett, hogy nemcsak szláv népzenét játszanak, hanem a szovjet esztrádot keverik a francia sanzonokkal, a szláv melódiákat a balkáni ritmusokkal, a rézfúvósokat az elektronikával.

 

Az összhatás enyhén szólva is zavarba ejtő – ahogy a sokféle stílus keveredik –, de végül összeáll valami egyedivé – csak ehhez szerintem kell némi idő, mire az ember füle ráhangolódik a zenére. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy jóval „sűrűbb” muzsikáról van szó, mint amit mondjuk a Russkaja produkál. Minden kétkedésem dacára az orosz, szerb, görög és még ki tudja honnan származó dallamok meglepően jól összeférnek az elektronikus alapokkal, a helyenként felbukkanó rappeléssel. Nehéz helyzetben vagyok, amikor ki akarok emelni számokat a lemezről, mert az tényleg egyenletes színvonalú, de azért a „Rongrakatikatong” kezdése, vagy a „Ruiné comme Athènes” görög motívuma, és persze a „Rideau de fer” éri a pénzt. Igazából azt sajnálom csak, hogy élőben nem tudom megnézni ezt a franciásan szemtelen produkciót, így maradnak a videóklipek.

 

Kinek ajánlom: Az esztrád, az orosz és a balkáni dallamok kedvelőinek.

A L’Internationale című album az együttes első, 2014-ben megjelent nagylemeze

Bővebben az együttes weboldalán: http://www.sovietsuprem.com/

 

 

 

Note Lithuania: Folk / World 2015 (CD)

 

Újabb válogatáslemez, amely nem egyetlen kiadó kínálatából szemezget, hanem az adott ország – ebben az esetben Litvánia – teljes palettájából, s teszi mindezt egy állami intézmény, a Music Information Centre Lithuania égisze alatt. Úgy tűnik, más nemzetek fontosnak tartják saját zenei kultúrájuk ebben a formában történő népszerűsítését, kíváncsi vagyok, nálunk mikor lesz hasonló kiadvány.

 

A lemez címéből adódóan a felvételek többsége hagyományos népzene, annak is inkább a merengős/meditálós változatából.  Mindenképpen elismerést érdemel ez a fajta megközelítés, hiszen ily módon biztosítja a múlt és a jelen kapcsolatát, és a litvánok estében a múlt tényleg messzire nyúlik vissza az időben. Azért nem hiányoznak a modernebb megközelítések sem, mint például az ethnojazz vagy a fúziós zene, de említhetem a Rasa Rasa zavarba ejtő produkcióját, a női kórus és a rockegyüttes párosítását. Az érdekes kísérletek közé tartozik az In albedo trió ia, akik más egyebek mellett folk-jazz-dub ötvözettel szórakoztatják a hallgatókat.

 

Kedvenceim közé tartozik Solo Cissokho és Indrė Jurgelevičiūtė közösen előadott szerzeménye, aminek különlegessége a szenegáli kora és a litván kanklės hangszer együttes használata – a „Damma - Gervė” című szerzeményben egyszerre van ott Afrika és Európa. A kilenctagú Ritingo pedig a női énekesek ötletes megszólalásával lopta be magát a szívembe.

 

Kinek ajánlom: Akik kíváncsiak a kortárs litván nép- és világzenére.

16 számos válogatás, kifejezetten a 2015-ös Womexre összeállítva.

Bővebben az intézmény weboldalán: www.mic.lt