Főkép

Anoushka Shankar (szitár) tematikus lemezeinek sorában idén az indiai klasszikus zenei hagyományra épülő albumot adott ki. A hangszerelés minimalista, a hangulat meditatív. Munkásságának egyre nagyobbra rajzolt ívén amolyan nyugodt pont ez az alkotás előző albumait követően: a Traces of You Nithin Shawney produceri tevékenysége által popos lett, a Traveller pedig a flamenco és indiai zene találkozásából született széles hangzásvilággal köszönt ránk.

 

Ezúttal a mindössze négy, klasszikus formában megvalósuló improvizáció első két darabja szóló szitár, hogy a következő két témában is csak ritmushangszerek egészítsék ki a hangzást. Ahogyan a lemez-kísérőfüzetben található, az indiai klasszikus zenéről írt 1965-ös Ravi Shankar tanulmányból kiderül, a műsorszámok valójában egy klasszikus forma egyes elemei, amelynek egészére Anoushka Shankar mint az édesapja által megteremtett ragára utal az album promotálásához kapcsolódó videó végén:

 

 

Az album Ravi Shankar, Anoushka guruja előtt tiszteleg. Ahogyan a mester megfogalmazza, az indiai klasszikus zene orális tradícióra épül: a guru közvetlenül tanítja meg növendékének a műfaj szívét, a raga melodikus formáját, amelyen belül az improvizáció történik. Egy szanszkrit mondás szerint a raga az, ami színessé teszi az elmét. Ez Ravai Shankar szerint úgy értendő, hogy a zene hatása nem pusztán a hangok és hangsúlyok sorrendjétől és megválasztásától függ, hanem az egyes ragák sajátos érzelmi vagy hangulati formáitól is. Ezáltal olyan gazdag dallamvilág keletkezik, hogy minden finom kis emberi és a természetben létrejövő érzelem kifejezhetővé és megtapasztalhatóvá válik a zenében. Ez a fajta érzelmi töltöttség a Nava Rasához vagyis a „kilenc érzelemhez” kapcsolódik, amelyek dominánsak minden egyes ragában és amelyek minden előadóművészetet – zene, tánc, dráma és költészet – áthatnak Indiában.

      

Anoushka új albuma is e hagyomány mentén építkezik: a recitálás alapja a magyarra alliteráló „Alaap”, amely a választott raga voltaképpeni expozíciója. Egy lassú, szabadritmusú, introspektív, szomorú improvizációfűzér, amelyet annyira áthat Anoushka energikus, hangsoraiban felismerhető szellemisége, hogy inkább megnyugszunk, semhogy búslakodnánk. A Ravi Shankar által jornak nevezett, de a címben jodként szereplő második tétel egy természetes és pulzáló folytatás, amely a jhala klimaxához vezet, hogy a harmadik formában, a gatban már megjelenjen a tabla kíséret is Tanmoy Bose személyében, illetve a tanpura Kenji Ota közreműködésével. A gat egy olyan ritmikus struktúrát jelöl, amely a 4 és a 16 ütemszámok közti lehetséges osztások bármelyikét variálhatja és mind a szitár-improvizáció, mind pedig az ezt követő megérkezés talajaként funkcionál. A kulminációs pont a negyedik tételre kerül, amelyben Anoushka szabadon gyorsít vagy lassít, de a fejezet ünnepi címéhez hűen igazi fesztív hangulatot teremt zenei partnereivel.

 

Az indiai klasszikus zene dallam és ritmusközpontú, szemben a harmóniákkal, ellenpontokkal, akkordokkal és modulációkkal, amelyek a nyugati klasszikus zene sajátosságai. Ami a két különböző tradícióban mégis közös, az vallásos gyökereik, spiriutális eredetük. Anoushka Shankar egy olyan szellemi hidat kínál számunkra most, amelyen keresztül biztonságosan pillanthatunk be egy természetes és párhuzamos univerzumba.

 

Előadók:

Anoushka Shankar – szitár

Tanmoy Bose – tabla

Kenji Ota – basszusgitár, tanpura

 

Előadott szerzemények:

I. Guru:

Raga Jogeshwari

1) Alaap

2) Jod, Jhala

3) Gat in Rupaktaal

 

II Celebration:

Raga Manj Khamaj

4) Aochar, Dadra, Teentaal, Coda