Főkép

Eberhard Weber (nagybőgő) – a jazz régi iskolájának nagymesterei közül – idén ünnepelte 75. születésnapját, amelynek alkalmából a művész egykori kollégái, gyakorlatilag az ECM legnagyobb egykori és még mindig a kiadónál lévő szupersztárjai adtak két este koncertet a tiszteletére: január 23-án és 24-én. Weber 2007-es szívinfarktusa óta már nem játszik hangszerén, ezért a hallgatók közé, de nem a soraikba kényszerült – némileg különös módon, a színpad sarkán foglalt helyet az előadásokon, ahol fogadta a laudációkat és élvezte a muzsikát. Ezeknek az estéknek a hanganyagából jelent meg most egy nagyon különleges válogatás.

 

Merthogy nem akármilyen koncertekről volt szó ugyanis: Jan Garbarek (szaxofon) Weber Résumé Variations kompozíciójának felvételére improvizált, amely darab egyben el is indítja az albumot. Elég bizarr dolog élőben az egykori kolléga hanganyagára játszani – már csak azért is, mert rengeteg felvételt készítettek együtt, amelyet koncertek füzérei követtek –, de ezt azért sikerült tovább fokozni az esték során. Az igazi csemegét és az előadások központi darabját ugyanis Pat Metheny, az SWR Big Band megbízásából készült, több mint 30 perces új kompozíciója jelentette, amely szintén korábbi Weber felvételeket integrál magába, mindazonáltal jóval szofisztikáltabb módon – Garbarek ebben nem szerepel, amit csak annak a lehetséges félreértésnek tisztázása végett jelzek, amelyet a borító sugall. Az eredetileg Inspired címet viselő, de a kiadásra Hommage-re keresztelt darab korábbi videofelvételeken rögzített Weber szóló improvizációkból indul ki – az egyik éppen az idei köszöntés helyszínén készült Stuttgartban, de még 1986-ban, a másik pedig egy 1988-as Jan Garbarek leverkuseni koncertjének közjátéka. Metheny egy teljesen új szerzeményt komponált nagyzenekarra, amelyben ezek a felvételek domináns szerephez jutnak. A koncerteken az SWR Big Band és olyan nagyformátumú muzsikusok, mint Gary Burton (vibrafon), Scott Coley (nagybőgő) és Danny Gottlieb (dobok) közreműködésével előadott darabban Weber egykori énjei a kivetítőn és természetesen felvételről, a hangszórókban jelentek meg. Nem játszik végig, de szinte minden nagyobb zenei váltásnál kulcspozícióban találja magát.

 

 

A kompozíció fantasztikusra sikerült: egyrészt teljesen lehengerlő, ahogyan Metheny mind a saját, mind Weber, mind pedig a hetvenes években többszöri együttműködéseiknek a jegyeit képes új minőségben és egy rendkívül organikus kompozícióban reprezentálni. Másrészt még olyan tereket is teremt, amelyekben Weber játékára Scott Coley improvizatívan felelgethet: nem egy nagybőgő párbajt, hanem egy amolyan Methenyhez igazán illő kérdés-felelet dinamikát hallunk, amelynek a hátterében Metheny akusztikus gitárján hasít. Nyilván az egykori közös partner, Burton is rengeteget hozzátesz jelenlétével, akinek bandájában együtt rögzítették még ’77-ben a Passangers című albumot, hogy még ugyanabban az évben Weber Metheny második lemezén is közreműködjön (Watercolors).

 

A kiadott korong hátralévő részében Weber kompozíciók hangzanak fel, de a Hommage intenzitását követően inkább amolyan levezető jelleggel, még Gary Burton, Paul McCandless (szaxofon), Ernst Hutter (alt szaxofon) és Klaus Graf (euphonium) nagyszerű játékának ellenére is. Az ECM óriásaival teletűzdelt, kihagyhatatlan album.

 

Előadók:

Pat Metheny – gitárok

Jan Garbarek – szaxofon

Gary Burton – vibrafon

Scott Colley – nagybőgő

Danny Gottlieb – dobok

Paul McCandless – angol külrt, szoprán szaxofon

Klaus Graf – alt szaxofon

Ernst Hutter – euphonium

 

Michael Gibbs – karmester

 

SWR Big Band, karmester: Helge Sunde

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Résumé Variations (Weber)

2. Hommage (Metheny)

3. Touch (Weber)

4. Maurizius (Weber)

5. Tübingen (Weber)

6. Notes After An Evening (Weber)