Főkép

Régóta gyűjtöm a régizenei felvételeket, és járok el a barokk komponisták műveit bemutató koncertekre, aminek következtében viszonylag sok ritka művel és szerzővel találkoztam már, de az észak-német származású Johann Adolph Hassétól korábban mindössze egyetlen darabot sikerült megismernem. Ez elsősorban azért mondható meglepőnek, mivel Hasse egyike volt azoknak az elődöknek és kortársaknak, akik valamelyes hatást gyakoroltak Johann Sebastian Bach művészetére, ráadásul George Frideric Handel mellett korának egyik meghatározó német operaszerzőjeként tartották számon. Ám Handellel ellentétben, akinek magasztos és utolérhetetlen oratóriumai végül biztosították számára a halhatatlanságot, a tizennyolcadik századi olasz opera eltűnésével – amely értékállóság tekintetében nagyjából a mai tömegtermelésben készült filmekhez hasonlítható – Hasse neve, pontosabban életműve is feledésbe merült. És gyakorlatilag felfedezetlen maradt egészen mostanáig, amikor a Siroe, Perzsia királya legfrissebb felújítása végre megjelenik a világ színpadain, és nem csupán valamely helyi régizenei esemény keretében adják elő, mi több az opera a 2015-ös Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában szintén helyet kapott.

 

Tipikus olasz opera lévén a Siroe szerkezetileg nem tartogat meglepetéseket. A háromtételes, többek között Antonio Vivaldi hasonló műveiből jól ismert sinfoniát, amely nyitányként funkcionál, a cselekményt továbbvivő, érzelmekkel teli recitativók és a történetet megakasztó, igen gyakran hihetetlenül virtuóz áriák váltakozása jellemzi, az egész végére pedig a hagyományos kórus, avagy tutti teszi fel a koronát. Ma már nehéz lenne újdonságot felfedezni a bravúros áriákban, a recitativók tényleges átélése pedig majdhogynem lehetetlen feladat, ezért kissé úgy viszonyulunk az olasz barokk operastílushoz, mint valami műemlékhez, amely hatalmas érzéki élvezetet okoz, alapvetően mégis idegen marad a mai befogadó számára. A gyönyörűség forrása így egyértelműen a melódiagazdagság és az a fajta természetesség, amely a klasszika kiégésével és a romantika térhódításával vagy sekélyessé vált, vagy zenei kísérletek áldozata lett, vagy egészen egyszerűen eltűnt.

 

Mai füllel, kellő zenetörténeti előképzettség nélkül voltaképp azt sem könnyű megállapítanunk, miben múlta felül Hasse a kortársait, például Vivaldit, Handelt vagy Nicola Porporát. Ez már csak azért is komoly kérdés, mivel a CD-n hallható változatot Handel egy kíséretes recitativójával és Karl Heinrich Graun egy sziporkázó áriájával egészítették ki, és első hallásra nehéz jól felismerhető eltéréseket felfedezni a három alkotó stílusában. Emellett az is nehezíti még az ítéletalkotást, hogy az eredetileg 1733-ban bemutatott dalszínházi darabot Hasse harminc évvel később jelentős részben átdolgozta vagy teljesen újrakomponálta, aminek köszönhetően a Hasse művészetében dominánsnak mondott hajlamra, nevezetesen arra, hogy a barokk felfogás helyett inkább a klasszika irányába való eltolódás jellemzi a stílusát, magától értődően nem csodálkozhatunk rá, hiszen 1763 már nem a késő barokk, sokkal inkább a tényleges pre-klasszika érája. Tartini és a Bach fiúk pályájának érett vagy épp kísérletező korszaka. E hangfelvétel pedig az 1763-as verziót mutatja be.

 

A régi korok zenéjének kedvelői mégis rengeteg örömüket lelhetik a közel háromórás dalműben, amihez magától értetődően hozzájárul az előadók hozzáértése és lelkesedése. A jót és rosszat ütköztető tündérmese ugyanis mérhetetlenül megihlette a címszerepet alakító és a színpadra vitelért felelős Max Emanuel Cencicet, valamint az Armonia Atenea dirigensét, George Petrou-t. Hosszúsága ellenére mindvégig élvezetes marad a színpadon kétségkívül rendkívül látványos előadás puszta hanganyaga, és ha eléggé odafigyelünk, megérezhetünk-megérthetünk valamit abból, miért magasztalták annak idején olyannyira Hasse operaszerzői képességeit. Ezenkívül megtapasztalhatjuk, mennyire embert próbáló feladat egy barokkosan virtuóz szólistáé, miközben mégsem annyira a nehézségekre, mint a szépségre összpontosíthatunk.

 

Már csak ritkaságértéke miatt is érdemes megismerkedni a felvétellel, a barokk és a pre-klasszika szerelmeseinek pedig valóságos revelációt jelenthet Hasse most kiadott operája, a Siroe.

 

Előadók:

Juan Sancho – tenor (Cosroe)

Max Emanuel Cencic – kontratenor (Max Emanuel Cencic)

Franco Fagioli –kontratenor (Medarse)

Mary-Ellen Nesi – alt (Emira)

Julia Lezhneva – szoprán (Laodice)

Lauren Snouffer – szoprán (Arasse)

 

Armonia Atenea

George Petrou – karmester

 

A lemezen elhangzó művek listája:

Siroe re di Persia – Dramma per musica da rappresentarsi nel reggio teatro di Dresda per il gloriosissimo giorno di nome di sua maestà Augusto III., re di Polonia, elettore di Sassonia

Libretto: Pietro Metastasio

 

CD 1

1-3. Sinfonia

4-15 Atto Primo

16-23. Atto secondo

 

CD 2

1-8. Atto secondo

9-27. Atto terzo