Főkép

Bajban vagyok. Tudom, magánügy. De talán mégse. Most ugyanis nem én csináltam valamit, hanem Madonna. Már megint. Ahelyett, hogy nyugton maradna és élvezné az évek, évtizedek alatt összegyűjtött vagyonkáját, nevelné a gyerekeit, vagy csak úgy egyszerűen élvezné a semmittevést, csinált egy új lemezt. A tizenharmadikat. Legalábbis ami a sorlemezeket illeti.

 

A lemez a „Living for Love” című nótával indul, amit ismerhetünk már, hiszen ehhez készült az első klip is, amin – őszintén szólva – egyetlen percig sem csodálkozom. Nem rossz, sőt, határozottan emlékeztet a régi időkre, mégis modern, erős felütést ad a lemeznek. Ezzel a dallal talán még azoknak se lehet problémája, akik – hozzám hasonlóan – komoly fenntartásokkal és pofavágások közepette figyelték, ha figyelték egyáltalán Madonna munkásságát az utóbbi években. Olyan dal ez, amire oda kell figyelni, ami arra ingerli az embert gyerekét, hogy táncra perdüljön. És még a klip is egészen visszafogott, ami bevallom, üdítő változatosságot jelent számomra.

 

 

Nekem valamiért mégis a következő dal, a country beütésű „Devil Pray” ragadt bele a hallójárataimba, talán az előre kevert, csaknem tiszta ének, a taps és a szokatlanul visszafogottnak ható hangszerelés miatt. Igazi amerikai hangulat árad belőle, de nem ezért nem tudok betelni vele, hanem azért mert, a basszus éppen ott dübörög, ahol én szeretem. Remek átvezetést jelent egyébként ez a dal az első és a harmadik, a „Ghosttown” között, ami egy klasszikus Madonna ballada, nincs benne semmi igazán újszerű, viszont van benne erő, és még éppen a sziruposság határán belül marad, legalábbis nálam. Itt is jó az ének, megint csak a régi idők jutnak eszembe róla, ami az énekesnő pályafutását ismerve szerintem inkább dicséret, mint bármi más. Én legalábbis annak szánom.

 

Na és ami ez után jön, az aztán meglepett, de rendesen, az „Unapologetic Bitch” ugyanis ska beütésű nóta, ilyesmi pedig annyira nem rémlik az eddigi életműből, mondjuk, annyira nem is ismerem, mármint az életművet, szóval lehet, hogy csak engem lepett meg, engem viszont piszkosul. Mondjuk az elektromos torzítások nekem elrontják a kellemesen vidám lazulást, de ez legyen az én bajom. Viszont remekül felvezeti az „Illuminati”-t, ami viszont számomra határozottan nem kellemes darab, ezért inkább nem is foglalkoznék vele többet, nehogy olyat mondjak, amit később megbánok. Na jó, azt ezért még elmondom, hogy emlékeim szerint valamelyik Britney Spears lemezen hallottam ehhez hasonlót. Nagyjából ugyanezt a vonalat viszi tovább a Nicki Minaj közreműködésével elkövetett következő opusz, a „Bitch I’m Madonna”. Na jó, azért vannak fokozatok, mert amíg az előzőt akár többször is képes voltam végighallgatni, ezzel bizony kettőnél tovább nem jutottunk, még ha biztos is vagyok benne, hogy egyesek számára ez a lemez csúcspontja.

 

Szerencsére a „Hold Tight” enged a szorításon, legalábbis az én esetemben. Olyan érzés volt ezt a dalt hallgatni az előző után, mintha éppen az utolsó előtti pillanatban megérkezett volna a felmentő sereg. Hálás vagyok, hogy éppen ide került. Ennél jobban már csak a „Joan of Arc” esik, mintha nem is ugyanazon a lemezen lennénk, mint két számmal korábban. Kellemes, laza, már-már „tinglitangli”, talán bárki képes lenne elénekelni, mégis jól áll Madonnának. De lehet, hogy csak azért tetszik, mert a régi időket idézi fel bennem. Hiába na, nekem jobban tetszett a Music előtti időszak.

Az „Iconic” megint csak egy koprodukció eredménye, ezúttal Chance the Rapper és Mike Tyson a tettestársak. Bevallom, az előző duett után tartottam egy kicsit attól, hogy mi vár rám, de egészen kellemes meglepetést ért. Persze azért nem bántam, amikor felcsendültek a következő dal, a „HeartBreakCity” első ütemei. Nem annyira ballada, mint a lemez harmadik nótája, de azért itt is belassulunk egy kicsit, ami nekem határozottan jól esett, ennél jobban már csak a „Body Shop” visszafogottsága hiányzott a lelkemnek. Vessen bármi a mókusok elé, de nekem ez tetszik. Pedig olyan kis egyszerű, legalábbis elsőre, talán túlságosan is, de éppen ettől olyan kellemes. Mondjuk egyáltalán nem madonnás, de ez legyen a legnagyobb baja.

 

És amikor már azt hittem, hogy elérkezett a béke, jön a „Holy Water”, ami zakatoló elektronikájával, töredezett ütemeivel olyan, mintha valaki azt mondaná, figyu, nehogy azt hidd, hogy visszafordíthatod az idő kerekét. Ezt az érzést erősíti, még ha csak egy leheletnyit is az „Inside Out”. Nem mondom, elsőre felszalad a szemöldököm ettől a kettőtől, de aztán, ahogy többször meghallgattam őket, képes voltam meglátni bennük a szépséget, vagy legalábbis annak valamely árnyalatát. Aztán érkezik a „Wash All Over Me”, ami a többihez képest maga a megnyugvás, számomra legalábbis jó érzés, hogy ezzel ér véget a lemez, de biztosan lesznek olyanok, akik máshogy gondolják.

 

Először ugyan nem tűnt fel, de aztán rájöttem, hogy valami nagyon hiányzik az alap kiadásról, mégpedig a címadó „Rebel Heart”. Nekem ez fura, mások szerint nincs ezzel semmi baj. Nem tudom, kinek van igaza, de azért kíváncsi lettem volna rá. Talán majd egyszer. Addig is igyekszem megbarátkozni azzal a hullámvasút-érzéssel, amit a lemez kiváltott belőlem.

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Living for Love

2. Devil Pray

3. Ghosttown

4. Unapologetic Bitch

5. Illuminati

6. Bitch I’m Madonna (featuring Nicki Minaj)

7. Hold Tight

8. Joan of Arc

9. Iconic (featuring Chance the Rapper and Mike Tyson)

10. HeartBreakCity

11. Body Shop

12. Holy Water

13. Inside Out

14. Wash All Over Me

 

Diszkográfia:

Madonna (1983)

Like a Virgin (1984)

True Blue (1986)

You Can Dance (1987) – válogatás

Like a Prayer (1989)

The Immaculate Collection (1990) – válogatás

Erotica (1992)

Bedtime Stories (1994)

Something to Remember (1995) – válogatás

Ray of Light (1998)

Music (2000)

GHV2 (2001) – válogatás

American Life (2003)

Remixed & Revisited (2003) – válogatás

Confessions on a Dance Floor (2005)

I`m Going to Tell You a Secret (2006) – koncert

The Confessions Tour (2007) – koncert

Hard Candy (2008)

Celebration (2009) – válogatás

Sticky & Sweet Tour (2010) – koncert

MDNA (2012)

MDNA World Tour (2013) – koncert

Rebel Heart (2015)