Solaris: Marsbéli krónikák II (CD)

Harminc évnek, egy bő emberöltőnek kellett eltelnie, hogy megérkezzen a Marsbéli krónikák folytatása, de megérte a várakozás. Az idő megszépítheti az emlékeket vagy más távlatokba helyezheti mindazt, ami megmaradt, ám ami friss, ami most született, azt még nem fedheti a nosztalgia patinája, következésképp önmagában lehet értékelni. A Marsbéli krónikák II. pedig szerintem a legszigorúbb kritikai próbát is kiállja. Persze miért ronthatott volna rajta a tapasztalat, a rutin, a tagok más műfajokba tett kirándulásainak sora? A meghatározó elképzelés végtére is ugyanaz maradt: tudományos fantasztikum ihlette, kissé barokkos beütésű progresszív rockzene létrehozása maradt a cél. Ami, bármennyire elcsépelt a kifejezés, önmagában az igényesség biztosítéka.

 

Óhatatlanul adja magát a párhuzam Mike Oldfield Tubular Bellsével és annak közel két évtizeddel későbbi újragondolásával. Mindkét esetben megőrződtek valamilyen formában az alapok, a megvalósítás viszont határozottan korszerűbb, parányit trendkövetőbb. Ez a Solaris esetében a világzenés irányultságot jelenti, és érzésem szerint az újszerű motívumok határozottan használtak a zenének, színesítették a stílust. A hangszerek és a stúdiótechnika fejlődése pedig ugyancsak sokat hozzátett a produkcióhoz, amely a vendégművészek közreműködésének köszönhetően korábban nem hallott elemeket úgyszintén tartalmaz, ugyanakkor lévén, hogy meghatározóan instrumentális, időtlen és kultúrák feletti tudott maradni.

 

Érdekes persze, hogy rögtön a „Marsbéli Krónikák II. szvit” indításakor a hetvenes-nyolcvanas éveket idéző hangzással találkozhatunk, mégis teljesen korszerűnek tűnik az egész. És ugyan szövegtelenül, de énekhang is megszólal a kompozícióban. Rögtön kettő is, noha nem egyszerre. A szaxofon pedig, amely némileg stílusidegennek hatott a koncerten, itt tökéletesen illeszkedik az összképbe. Az epikus ívű első tételben a szépséges fuvolatémát használó szakaszok között egymástól veszik át a szót a szólóhangszerek, majd a második tétel határozottan aláhúzza az oldfieldi párhuzamot. Ezúttal ugyanis hasonlóan ősi, szinte sámánista ráolvasást, varázsigét hallhatunk, amilyeneket például a Tubular Bells II-n alkalmazott a progresszív rock hetvenes évekbeli megújítója. A gitárok és hegedűk ezután a klasszika, a népzene és a kemény rock között ingadoznak, izgalmas feszültséggel töltve meg a teljes számot, mi több, ha eddig nem lettünk volna biztosak magunkban, még csőharangok is megszólalnak. És hogy a pszichedélia se maradjon el, a 7. tételben Pink Floydot idéző – természetesen szövegtelen – éneket hallhatunk, bódító gitárkísérettel. A szakadatlanul változó, lüktető témafeldolgozások persze leírhatatlanok maradnak. Ezt a zenét mindenképp hallgatni kell.

 

A hagyományos nagylemezek B oldalának megfelelő szakasz első száma, a leginkább Jean-Michel Jarre-t idéző intróval nyitó „Hangok a múltból” ténylegesen múltidézés egy el nem feledett téma korszerű feldolgozásával, beleadva mindazt a kísérleti tudást, amit maga a Solaris és a progresszív rock más kiemelkedő képviselői időközben felhalmoztak. „A világ nélkülünk” a klasszikus zenéhez talán legközelebb álló, néhol himnusszerű magasságokba emelkedő kompozíció, melyet sziporkázó átvezetés tesz még izgalmasabbá. „Az emberbogarak büszkesége” ismételten a népies elemeknek köszönheti bizsergető feszültségét, míg a „Lehetetlen” fantáziaszerű indítása után elképesztő erővel lendül bele, és az elektromos orgona, a fuvola, a finoman torzított gitár, meg a kemény ritmusalap a klasszikus fúziós zenék tökéletességével idéz számos elődöt a Deep Purple-től egészen Chick Coreáig, miközben végig Solaris marad. Egyelőre ez az albumról a személyes kedvencem, de úgy érzem, még sokáig az marad. Az „Alien Song” ezzel szemben amolyan kellemes kis zenei tréfa, hozzátoldás, mint az Abbey Road „Her Majesty”-je, épp csak jóval hosszabb annál.

 

Elmúltak már azok az idők, amikor sorra jelentek meg a progresszív albumok, de ha tucatjával árasztanák is el a piacot az experimentális csapatok, a Marsbéli krónikák II. akkor is az élen lenne köztük, hiszen más ennél jobbal semmiképp, legfeljebb ugyanilyen magas színvonalú lemezzel jelentkezhetne.

 

A zenekar tagjai:

Kollár Attila – fuvola, blockflöte, csörgő, fütty

Erdész Róbert – billentyűs hangszerek

Bogdán Csaba – gitárok

Gömör László – dobok

Seres Attila – basszusgitár

Raus Ferenc – dobok (5, 7)

 

Közreműködők:

Szirtes Edina „Mókus” – ének, hegedű, vokál

Krasznai Tünde – ének

Ullmann Zsuzsa – ének, vokál

Szendrőfi Balázs – basszusgitár

Gerendás Péter – akusztikus gitár

Muck Ferenc – szaxofon

Erdész Tamás – gitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1-3. Marsbéli Krónikák II. szvit

4. Hangok a múltból

5. A világ nélkülünk

6. az emberbogarak büszkesége

7. Lehetetlen

8. Alien song

 

Diszkográfia:

Marsbéli krónikák (1984)

Solaris ’90 (1990)

Live in Los Angeles (1996) – koncert

Nostradamus – A próféciák könyve (2000)

Back to the Roots Solaris archív 1. – az első idők (2000) – koncert

NOAB Solaris archív 2. (2005) – koncert

Nostradamus – Live in Mexico (2007)

Live Chronicles (2014) – koncert

Marsbéli krónikák II. (2014)