Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Judas Priest: Redeemer of Souls (CD)

A mai napig pontosan emlékszem, hogyan kezdődött a kapcsolatom a Judas Priesttel. Bő tíz évvel ezelőtt még nem annyira voltam képben az online hírforrásokkal, és a régi/új zenekarokat illetően az egyetlen uralkodó magyar metalzenei lap is csak nagy vonalakban nyújtott támogatást (finoman szólva is nem mindig egyezett az ízlésünk). Így hát maradt a külvárosi (telepi!) bevásárlóközpont műszaki áruházában való mászkálás, és a lemezek borító alapján való kiválasztása. Mivel akkoriban még a zsebpénzemet költöttem cd-kre, mindig alaposan meg kellett gondolnom, melyik számomra ismeretlen bandába fektetek be, de persze a legtöbbször így is lutri volt, és eléggé szépen félre is lehetett nyúlni (köszi Yes, Tales From Topographic Oceans). A Judas Priestben először is a neve fogott meg. Misztikus, titokzatos és nagyon megragadta a 17 éves önmagam fantáziáját. És amikor megláttam a Painkiller borítóját, egyből végem lett. A sárkányfejű repülő motoron lovagló krómangyalnál metalabb dolgot elég nehéz lenne elképzelni, a címadó szám videója pedig amúgy is halványan rémlett valamelyik éjfél utáni klipműsorból, úgyhogy vittem is haza rögtön az újdonsült szerzeményt. Amit aztán sorban követett az összes többi is, majd két koncert és örök elkötelezettség.

 

A fenti visszatekintés csak azért lényeges, hogy teljesen világos legyen, a klasszikus Hippikiller dal által feltett kérdésre, vagyis hogy „Iron Maiden vagy Judas Priest?”, én csípőből mindig rávágtam az utóbbit. Nem mintha ne szeretném a Maident, de a Judas Priest akkor is maga „A” heavy metal. És mindezt úgy, hogy lemezről lemezre képesek voltak megújulni és igazán rossz anyag soha nem került ki a kezük alól (nem, a Turbo sem rossz, csak más). Még úgy sem, hogy két lemez erejéig maga a Metal God, Rob Halford sem volt velük. A legutóbbi lemez óta pedig elvesztették alapító gitárosukat, K.K. Downingot, aki teljesen visszavonult a zenéléstől. Hogy mindez mennyire hallatszik a 2014-es lemezen? Az igazat megvallva nem nagyon. A Priest mostanra önjáró gépezetté vált, ami nem képes leállni (gondoljunk csak vissza a 2012-es „búcsúturnéra”), és egyedül a tétlenség lehetne a veszte.

 

Szerencsére arra azért a zenekar tisztességben megöregedett tagjai is rájöttek, hogy az, amit csinálnak, manapság már nem igazán lehet előremutató. Ezt erősíti a Redeemer of Souls borítója is, amin a Sad Wings of Destiny frontjáról már ismerős angyal látható ereje teljében, egyfajta keretbe foglalva a zenekar munkásságát (ami lássuk be, nem a Rocka Rollával kezdődött). A lemez tehát elsőre nem több nyíltan felvállalt múltidézésnél, amin a papi korú metalosok felveszik a gyerekeik (unokáik?) hangszereit, és szétkapják a garázst, ezzel bizonyítva, hogy még mindig nem hunyt ki bennük a tűz. Valami hasonló volt a helyzet a tavalyi Black Sabbath album esetében is, de amíg ott már a miatt a földhöz verdeste magát mindenki, hogy a lemez egyáltalán elkészült (sajnos nem volt biztos, hogy mindenki megéri a megjelenést…), addig a Priestnél rögtön jöttek a kutyázó kritikák, hogy Halford már nem a régi, meg öregesek a tempók, meg a többi. Hát persze, hogy Halford 63 évesen már nem a régi. Mint ahogy Ozzy sem, csak ő már jó tizenöt éve nem az. És igen, kicsit öregesek a tempók, de azon lepődne meg igazán csak mindenki, ha Scott Travis hirtelen elkezdene DragonForce-osdit játszani. Az viszont kétségkívül elvitathatatlan, hogy a legtöbb dal jó, és nem csak a múltidézés meg a nosztalgiafaktor miatt.

 

 

Sőt, nemcsak, hogy jó, hanem a Judas Priest több mint negyvenéves katalógusában is megállja a helyét. A zenekar mindig erős volt nyitódalokban, de a „Dragonaut” még így is kiemelkedik király gitártémáival és szólóival (őszintén, ki mondaná meg, hogy nem K.K. játszik a lemezen?), valamint minden izében Priest énekdallamával és szövegével. A címadót már régóta ismerhettük, de Halford mélyebb témáitól eltekintve ez is egy tökéletes régisulis metal dal, ami bármelyik klasszikus albumon elfért volna. A „Halls of Valhalla” ezzel szemben némi új ízt hoz, mert a Priest eddig még nem írt ehhez hasonló vikinges témájú dalt, és ez a fajta hősi epikusság sem volt jellemző rájuk. Az ikergitáros szólók ismét fantasztikusak és középtájon Halford is bedob egy kis parasztvakítást a még mindig tisztes hangterjedelmének áténeklésével (bár élőben nem hiszem, hogy ez pont így szól). A „Sword of Damocles” lassabb, de nagyon húzós és nem kevésbé magával ragadó, mint az előző szerzemények. Tényleg nem értem, miért sír a szája egyeseknek, ezek a dalok 100 százalékig Judas Priest dalok, amikben minden megvan, amiért szeretni lehet őket. Ráadásul a lemez nagyjából feléig tényleg egyetlen gyengébb dal sem hangzik el. A „March of the Damned” hard rockos témái nagyon ülnek, a „Down in Flames” és a „Hell & Back” is elmegy szódával, utána pedig megint visszatér a vigyor a „Cold Blooded” misztikus hangulatú félballadájával, ami a „A Touch of Evil” és a „Night Comes Down” hangulatában íródott (meg jó kis klasszikus visszhang effekttel az éneken).

 

 

Ezt követi a Redeemer of Souls talán egyetlen felesleges dala a „Metalizer”, ami egy keménykedős durvulat akar lenni, de sajnos egy kicsit vérszegény és erőltetett. Ezt azonban hamar sikerül feledtetni a bluesos „Crossfire”-rel, és a sejtelmes „Secrets of the Dead”-del, ami egészen olyan, mintha (az amúgy szerintem szintén remek) Nostradamusról maradt volna le. A végére még begyorsulnak Halfordék a „Battle Cry”-ban, ami nem lenne rossz, ha Rob nem erőltetné ezt a picit kínos és hamiskás visítozást. Amúgy ezen az egy dalon kívül a Metal Godnak semmiféle szégyenkezésre nincs oka: a hangja ugyanolyan jellegzetes és erős, mint korábban, és nincs is agyonkompresszálva, mint Ozzy-é a 13-en. A lemezt a szintén bluesos „Beginning of the End” zárja, ami nyugodtan odatehető a legszebb balladáik mellé (pedig azokból is akad jó pár kedvenc). Ha ez lenne az utolsó Priest lemez utolsó Priest dala, amit valaha is hallhatok tőlük, akkor is bőven elégedett lennék. Egyébként a deluxe kiadáson szerepel még öt további nóta, de azok bár mind hallgathatóak, tényleg csak mennyiségben jelentenek pluszt. Talán egyedül a „Bring It On” emelkedik ki közülük a ’80-as évekbeli hangulat és fogós énektéma miatt.

 

Ahogy már írtam, ha ez lenne az a lemez, amivel az egyik kedvenc zenekarom befejezné a pályafutását, semmiféle hiányérzet nem maradna bennem, mert amikor hallgatom, ugyanazt a borzongást érzem, mint amikor először betettem a csak a krómangyalos borító miatt megvett Painkillert. Hogy ebben mekkora szerepe van a nosztalgiának, azt nem tudom, mert bennem ezek a dolgok már nem válnak szét, de úgy gondolom, hogy Priest-szűz füllel is érdemes megpróbálkozni a Redeemer of Soulssal, aztán hátha.

 

A zenekar tagjai:

Ian Hill – basszusgitár

Rob Halford – ének

Glenn Tipton – gitár, billentyűk, szintetizátor

Scott Travis – dobok, ütős hangszerek

Richie Faulkner – gitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Dragonaut

2. Redeemer of Souls

3. Halls of Valhalla

4. Sword of Damocles

5. March of the Damned

6. Down in Flames

7. Hell & Back

8. Cold Blooded

9. Metalizer

10. Crossfire

11. Secrets of the Dead

12. Battle Cry

13. Beginning of the End

 

Diszkográfia:

Rocka Rolla (1974)

Sad Wings of Destiny (1976)

Sin After Sin (1977)

Stained Class (1978)

Killing Machine (1979)

British Steel (1980)

Point of Entry (1981)

Screaming for Vengeance (1982)

Defenders of the Faith (1984)

Turbo (1986)

Ram It Down (1988)

Painkiller (1990)

Jugulator (1997)

Demolition (2001)

Angel of Retribution (2005)

Nostradamus (2008)

Redeemer of Souls (2014)


Kökény Pali - 2014. szeptember 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!