Főkép

Amikor két fiatal francia zenész, Vincent Peirani (tangóharmonika) és Emile Parisien (szoprán szaxofon) a duó művészetét kívánja megjeleníteni Belle Époque című lemezükön, akkor eltűnődünk, hogy vajon egy elmúlt, a jelenben történő, vagy még egy eljövendő szép korszakról merengenek eltérő zenei tradíciókból táplálkozó korongjukon? Hogyan kapcsolódik valamelyik korszak – vagy kapcsolódnak ezek a korszakok – a duó művészetéhez és milyen (oksági) viszonyban állnak a zenészek, a művészet és ezen korszakok?

 

Amikor a tangóharmonika választásából fakadóan a sanzon szelleme és ritmusai annyira áthatják az eltérő zenei műfajokból táplálkozó albumot, hogy bár el nem mossák határaikat, de alaposan összekeverik, akkor az a benyomásunk támad, hogy egyes elmúlt korok azok, amelyek leginkább kijelölték az ifjú muzsikusok számára a duó művészetének kereteit. Ezeket a határokat csak meglehetősen minimalista módon feszegetik, mert a műfajok keveréke annyira kiegyensúlyozott porciókból áll össze, hogy voltaképpen eredeti hangzás benyomását keltő muzsika jön létre anélkül, hogy azt gondolnánk, ez a duó művészetének egyetlen vagy legkiválóbb megvalósítási lehetősége.

 

Mindkét muzsikus meglehetősen finoman és mesterien bánik a hangszerével, kiváltképpen Peirani. Az „Egyptian Fantasy” feldolgozásán akkordokat bontogat, hogy Parisien az így létrejövő harmóniaszőnyeg felett mutathassa be a témát és improvizálhasson. A stúdió lehetőségeiből fakadó előnyöket is igénybe vévén, Peirani díszítésekkel bővíti kettőjük játékának felvételét és két tangóharmonikát szólaltat meg egy bizonyos ponttól. A „Temptation Rag” során viszont már mint két szóló hangszer verseng egymással szaxofon és tangóharmonika, egészen feszessé tévén ezáltal a Henry Lodge által megkomponált dallamot, hogy a jazz improvizatív elemeivel kombinálva érjenek célba. Nem is lehet véletlen, hogy Peiranit a 2013-as év Jazz Művészévé választotta a prominens francia Jazz Magazine, az Académie du Jazz zsűrije pedig ‘Prix Django Reinhardt’ díjjal tüntette ki. Parisien is több díj nyertese – ‘Prix Frank Ténot’, ‘Jazz Primeur’, ‘Prix Django Reinhardt’ (egy évvel Peirani előtt, 2012-ben) –, de feltehetően ez azoknak az együttműködéseknek is a gyümölcse, amelyet olyan neves zenészek társaságának köszönhet, mint Wynton Marsalis vagy Christian McBride. De a francia jazz világában jártasak saját kvartettjét is ismerhetik, ahol Wagnertől a hip-hopig minden terítékre kerül az improvizáció asztalán.

 

Mindezzel összhangban szólal meg Peirani „Schubertauser” szerzeménye, mely amolyan didergő zenei eklekticizmus, fiatalosan. De a jazz egyik szép korszakának nagy óriása, Duke Ellington előtt is tisztelegnek a mester „Dancers in Love” című kompozíciójának feldolgozásával, aki egy évvel halála előtt, 1973-ban megkapta a francia Becsületrendet. Hogy Ellingtonnak tetszett volna-e zenéjének negédes megközelítése, nincs aki megmondja, de ezt a korongot elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a lágy dallamokat és harmóniákat – picit másként, mint ahogyan eddig megszokták.

 

Előadók:

Vincent Peirani – tangóharmonika

Emile Parisien – szoprán szaxofon

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Egyptian Fantasy (Bechet, Sidney)

2. Temptation Rag (Lodge, Henry)

3. Song Of Medina [Casbah] (Bechet, Sidney)

4. Hysm (Parisien, Emile)

5. Le Cirque des Mirages (Peirani, Vincent)

6. Place 75 (Parisien, Emile)

7. Schubertauster (Peirani, Vincent)

8. St. James Infimary (Irving, Mills)

9. Dancers In Love (Ellington, Duke)