Főkép

Mediterraneo. Már a cím is afféle tér- és időbeli zenei utazást sejtet, melyhez hasonlókkal Jordi Savall koncertjein és felvételein találkozhatunk. És nem is tévedünk sokat, ha effélét feltételezünk, mert amint az a lemez hátteréről bőséges információval szolgáló kísérőfüzetből kiderül, a Földközi-tenger tágabb térségének muzsikáját – és persze a kultúra más aspektusait – nem kis részben az olasz csizma sarkában és a mai Nápoly környékén megtelepedett görög bevándorlók alakították, határozták meg. Ez a hatás pedig egészen Portugáliáig kiterjedt. Nyilván nem szabad elfeledkezni az arab és török hódítások alakító erejéről sem, miként ugyancsak magától értetődő, hogy a folklórban megőrzött műzene az előbbi kovászától érlelődve egészen sajátos keverékké állt, vagy talán helyesebben: erjedt össze.

 

Mégis egészen szokatlant, kifejezetten egyedit hallhatunk ezen az albumon. Christina Pluhartól már régóta megszokhattunk, hogy a jazz és a világzene elemeivel elegyíti a bécsi klasszicizmus előtti dalszínházi és kamarazenét, ezúttal azonban megváltoztak az arányok, és itt többnyire a néphagyományban megőrzött dallamok adják az alapot – noha nevesített komponisták művei szintén hallhatók a számok között –, és ehhez teszik hozzá Pluhar együttesének muzsikusai, valamint a meghívott vendégművészek a saját egyéniségüket. Így sokszor nehéz eldönteni, valójában mit hallunk. A „Tres sirenas” lágyan hömpölygő melódiái jószerével bármely tengerparti nép hangulatát felidézhetik, a koncertszínpadokon megszokottnál valamivel természetesebb hangok azonban végig a finoman klasszikus és a kevésbé elmunkált, jazzes, etnopopos irányzatok között egyensúlyoznak. A hangszereket látva hallva pedig olyan egymástól távoli világok hangzásai olvadnak egybe, melyeknek harmonikus együttlétezéséről még csak sejtelmünk sem lehetett.

 

 

Voltaképp itt nagyjából abba is hagyhatnám a recenziót, hiszen olyasmiről, ami ennyire varázslatosan magával ragadó, alig pár szó elég, sőt túl sok is. Ugyanakkor nehéz nem szólni az olyan apró csodákról, mint amikor két török művész – mindkettő saját hangszerének páratlan mestere – a görög „Hasapikó”-ban remekel, vagy amikor görög hangszeres társaik Sultan Abdülaziz táncra invitáló, hétnyolcados ritmusú „Hicâz mandırá”-jában „kontráznak” a lélegzetelállítóan improvizáló virtuózoknak. Ugyanennyire döbbenetes hatást kelt, amikor a kifinomult műzenében ugyanazokat a vonásokat fedezhetjük fel, mint a szabadabb és könnyedebb népi dallamokban. És persze vannak saját kedvenceim is. Az imént dicsért „Hicâz mandıra” mellett mindenekelőtt a torkából férfiakra nem különösebben jellemző hangokat kicsalni képes Vincenzo Capezzuto salentói vitustánca, a „Pizzica di San Vito”. Hogyan is lehetne moccanatlanul végighallgatni valamit, ami ilyen megszállottan temperamentumos? Akár a legzúzósabb kemény rockzene vagy egy friss, esetleg csárdás valamelyik magyar muzsikás banda előadásában, ugyanakkor minden hajlításából kiérezni a napfény és a tenger dicséretét.

 

 

A kísérőfüzetben szó esik még a párizsi Béhague-palota bizánci termének ihlető atmoszférájáról, valamint a zene valóban nemzetek feletti, legmélyebben emberi nyelvéről, és ha a muzsika tényleg így képes összekötni távoli kultúrák képviselőit, legyen szó aktív részvételről vagy passzív hallgatásról – márpedig igencsak nehéz nem élvezni a lemezt és nem teljesen a hatása alá kerülni –, akkor még sok hasonló produkciót szeretnék hallani úgy Christina Pluhartól, a zenekarától és a meghívott vendégművészektől, mint voltaképp bárkitől, aki szét igyekszik törni a megcsontosodott kereteket.

 

Előadók:

Mísia – ének (Portugália)

Nuria Rial – szoprán (Katalónia)

Raquel Andueza – szoprán (Spanyolország)

Vincenzo Capezzuto – ének (Olaszország)

Katerina Papadopoulou – ének (Görögország)

 

Sandro Daniel Costa – portugál gitár (Portugália)

Daniel Pinto – fado brácsa (Portugália)

Sokratis Sinopoulos – lyra (Görögország)

Nikolas Mermigkas – lavta (Görögország)

Aytaç Doğan – qanun (Törökország)

Ismail Tunçbilek – saz (Törökország)

 

L’Arpeggiata

Christina Pluhar – művészeti vezető

 

A lemezen elhangzó művek listája:

1. Are mou rindineddha

2. Carlos Paredes: Sem saber

3. Hasapiko

4. Tres sirenas

5. Sultan Abdülaziz: Hicâz mandıra

6. Pizzica di San Vito

7. Amygdalaki tsakisa

8. La dama d’Aragó

9. Carlos Gonçalves: Amor de mel, amor de fel

10. Güneş & ay

11. De Santanyí vaig partir

12. Rosa negra no meu peito

13. Thalassa lypisou

14. Oriamu Pisulina

15. Alfredo Marceneiro: O Pajem

16. Sfessania

17. Agapimu fidela protini

18. Raul Portela: Cantigas de portugueses

19. Diego Pisador: Los delfines