Főkép

Nem hittem volna, hogy egy thrash metal csapat kellemesen meg tud még lepni. Azt persze tudtam, hogy a legjobbak csalódást sem okoznak soha, de a műfaj szűkre szabott keretei, úgy érzem, oly mértékben behatárolják a lehetőségeket, hogy a valódi újítás majdhogynem lehetetlen. Legújabb albumával a Sepultura alaposan rácáfolt e kételyeimre és prekoncepcióimra, mert amit a szokatlanul hosszú című The Mediator Between Head And Hands Must Be The Hearton nyújtanak, az a thrash legfényesebb, legharcosabb, legötlettelibb korszakait – a brazil banda esetében a legendás Chaos A. D.-hez köthető éveket – idézi fel.

 

Amint azt a megjelenéssel kapcsolatos nyilatkozatokból megtudhattuk, az új nagylemez valójában laza asszociációkkal a Fritz Lang Metropolisában felvetett kérdésekkel, vagyis azok megfordításával foglalkozik, mégsem nevezhető konceptalbumnak. Az ember elrobotosodása, amit Andreas Kisser a nagy világvárosokban, például az agglomerációval együtt 20 millió lakosú São Paolóban tapasztal, aggasztó jövőképet tár elénk, még akkor is, ha a magam részéről a 21. század globalizált kultúrájának másik rákfenéjét, a fundamentalizmust összehasonlíthatatlanul veszélyesebbnek tartom. Az üzenet azonban, amit a csapat közvetíteni igyekszik, mindenképp megélt és hiteles, és talán épp ezért érezhetni úgy, hogy a korábbi pár korongénál erősebb anyagot hallgatunk.

 

Ugyanakkor az sem azonnal elvetendő magyarázat, hogy Eloy Casagrande, az új dobos csatlakozása töltötte fel új alkotóenergiával a zenekart. Végtére is a Sepultura kezdettől fogva próbálta ötvözni az Amazonas őserdeinek ritmusait a legzúzósabb metallal. Akár az „Obsessed”-del is indíthatnánk az ismerkedést, ahol Casagrande az ex-Slayeres Dave Lombardóval együtt adja az alapot, és az egész számot olyasféle, nem mindennapi összhang tölti meg, amit csak igazán nagyoknál tapasztalhatunk. A ritmusképletek pedig, amiket ketten együtt kivernek, egy cunami erejével döntenek le, ha kicsit is odafigyelünk. És ha már szóba került, a „Tsunami” úgyszintén az album kivételesen jól eltalált szerzeményei közé tartozik (persze itt melyik nóta nem az?), amelyben az embertelen zakatolást időnként törzsi szertartások felsejlő visszhangjai oldják.

 

 

Általában véve egy réges-régi Sepultura-koncert emlékei tolulnak az agyamba az új számok hallatán, amikor a színpadot beborító ködből nem a súlyos riffek, hanem a dzsungel rítusainak ritmusára villódzó fények derengtek fel először, hogy egy csapásra egy hihetetlenül misztikus világba és hangulatba varázsoljanak minket. Voltaképp nem is értem, miért nem folk metalként kategorizálják a Sepultura zenéjét, hiszen ha az említett számokon kívül belehallgatunk még, mondjuk a „The Bliss Of Ignorants”-ba vagy a „The Age Of The Atheist”-be, sokkal inkább a sötétség egy másik, nem afrikai mélye jut az eszünkbe, mint a közönséges cséphadarás. És a néha csaknem követhetetlen tempók ellenére végtelenül letisztult ez a zene, valójában éppúgy az olyan, tiszta források egyike, mint amilyenekhez egykor a modernség apostolai visszatalálni igyekeztek. És mondom mindezt annak ellenére, hogy a számokban lépten-nyomon feltűnnek elektronikus-indusztriális elemek, de hát másképp hogyan érzékelhetnénk a kontrasztot ősi és humánus, valamint túlcivilizált és elembertelenedett között?

 

Engem tüstént, rögtön az első meghallgatáskor meggyőzött a lemez, azóta pedig valahányszor újra felteszem, még inkább szeretem, még több inspirációt találok benne, és oly módon érzem utánozhatatlanul egyedinek, hogy utalások révén ezernyi szállal kötődik a műfaj más kiemelkedő képviselőinek életművéhez. Közben pedig muzsikájuk oly mélyen gyökerezik saját, brazil tradícióikban, hogy mintegy a népzenékéhez fogható „eredetmegjelölést” visel magán. A thrash kedvelőinek kihagyhatatlan, Sepultura-rajongók számára pedig egyértelműen kötelező – az együttes hosszú évek óta legkiemelkedőbb produkciója.

 

A zenekar tagjai:

Derrick Green – ének, ütőhangszerek

Andreas Kisser – gitár, vokál, ének

Paulo Xisto Pinto Jr. – basszusgitár

Eloy Casagrande – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Trauma Of War

2. The Vatican

3. Impending Doom

4. Manipulation Of Tragedy

5. Tsunami

6. The Bliss Of Ignorants

7. Grief

8. The Age Of The Atheist

9. Obsessed (feat. Dave Lombardo)

10. Da Lama Ao Caos

 

Diszkográfia:

Morbid Visions (1986)

Schizophrenia (1987)

Beneath The Remains (1989)

Arise (1991)

Chaos A. D. (1993)

Roots (1996)

Against (1998)

Nation (2001)

Roorback (2003)

Dante XXI (2006)

A-Lex (2009)

Kairos (2011)

The Mediator Between Head And Hands Must Be The Heart (2013)