Főkép

Kate McGarrigle kanadai folk zenész 2010-ben hunyt el – halála a vele anya-fia kapcsolatban álló, ünnepelt popsztárt, Rufus Wainwright-ot rázta meg a legjobban: Rufus még ugyanabban az évben kiadott egy nagyon meghitt szóló lemezt (All days are nights: songs for Lulu), amelyen egyetlen társként zongorája kíséri. A melankólia idővel ünnepélyessé vált az emlékekben rejlő képek és az emlékezés ereje által, és szinte természetszerűen tört felszínre három koncert formájában, amelyhez a család többi zenész tagja is csatlakozott: Rufus nővére, Martha Wainwright és édesanyjuk nővére, Anna McGarrigle, akivel Kate gyakran működött együtt élete során. Természetesen egykori kollégák és Kate tisztelőinek sora is fellépett – olyan zenészek vették ki részüket a visszatekintésből, mint Emmylou Harris, Antony, Teddy Thompson vagy éppen Norah Jones, túlnyomórészt Kate McGarrigle szerzeményeinek éneklésével. A Londonban, Torontóban és New Yorkban adott koncertek mindegyike felvételre került és a most megjelent dupla album ezekből ad egy válogatást igen hosszúra eresztett formában, amelyre feltehetően az egyes esték teljes programja mellett az összes extra is felkerült.

 

A koncerteket és lemezeket meghatározó elgondolás az énekes duókra-triókra vagy éppen kvartettekre épít és számtalanszor hozza össze a család egyes tagjait egymással vagy az „ünnepelttel”, természetesen csak felvételről (Proserpina), aki ebben a formában egyedül is megjelenik a koncertanyag zárásaként (I just want to make it last). A hangulat rendkívül derűsre sikeredett és még a balladák is inkább pozitív tartalmakat hordoznak, feltehetően az együtt muzsikálás örömének is köszönhetően. Rufus Antony-val nagyon jó párt alkot (I cried for us); Norah Jones duója Lily Lanken-el pedig leginkább a közös éneklés örömét hordozza magában, csakúgy, mint Emmylou Harris-al (As fast as my feet can carry me).

 

A szóló énekhanggal végigvitt témák közül talán a nyilvánvaló érzelmi kötődés miatt Rufus dalait érezzük a leginkább érzelemgazdagnak („Southern Boys”, „Oliver”), és persze Norah Jones hangja is ellenállhatatlan, mint mindig (Talk to me of Mendocino). De jól érezhető, hogy Joe Boyd, a koncertek kurátora és az album producere mindenkinek helyet kívánt adni és ennek köszönhetően egy nagyon vegyes hanganyag jött létre, amelyek közül, a duó együttműködések és a már említett gyöngyszemek mellett a Broken Social Scene szereplése magaslik ki (Mother Mother).

 

Egy fesztív hangulatú album, sok-sok közreműködővel, akik Kate McGarrigle-re emlékezve örültek egymásnak, amely öröm hangjaiba most teljes betekintést kaphatunk.

 

Előadók:

Rufus Wainwright, Anna McGarrigle, Martha Wainwright, Norah Jones, Emmylou Harris, Antony, Jimmy Fallon, Teddy Thompson, Krystle Warren, Broken Social Scene és még sokan mások.

 

Lemezen elhangzó szerzemények listája:

CD1

1. Kiss and Say Goodbye

2. Southern Boys

3. (Talk to Me of) Mendocino

4. Entre la jeunesse et la sagesse

5. Matapedia

6. I Eat Dinner

7. Swimming

8. Saratoga Summer Song

9. Tell My Sister

10. I Don`t Know

11. First Born

12. Heart Like a Wheel

13 Go Leave

14. As Fast as My Feet Can Carry Me

15. Walking Song

16. Proserpina

 

CD2

1. I Am a Diamond

2. Mother Mother

3. On My Way to Town

4. Over the Hill

5. I Cried for Us

6. The Work Song

7. Come Back Baby

8. Oliver

9. Dans le silence

10. Jacques et Gilles

1, All the Way to San Francisco

12. Tell My Sister

13. Travelling on for Jesus

14. Go Leave

15. Darlin’ Kate

16. Dink’s Song

17. Love Over and Over

18. I Just Want to Make It Last