Főkép

Amikor Európa bölcsőjében, Athénban 2010 novemberében találkoznak a zene különböző mezsgyéin mozgó muzsikusok, és egyetlen koncert alatt képesek együtt mélyen megindító muzsikát létrehozni, akkor elkerülhetetlenül úgy érezzük, hogy a közös produkció a 2008 óta fel-fellángoló és szabálytalan periódusokban vissza-visszatérő, olykor erőszakba hajló, athéni és páneurópai tüntetésekre is reflektál. Egy ilyen koncert ezen a helyszínen akkor is kitüntetett fénybe kerül a CD kiadás kapcsán, ha az eredetileg a válságban lévő Európát egyáltalán nem kívánta megidézni. A korong megjelenése felhívja a figyelmet egy olyan zenei eseményre, amely annak idején csak kevesek számára volt ismert és a helyszín elkerülhetetlenül kontextualizálja a koncertet, azt a pozitív üzenetet hordozván, hogy a morális értékek válságán alapuló krízisben is képesek vagyunk, mi, nagyon sokféle emberek, együtt, valódi értékeket teremteni.
 
E sokféleséget az egészen más háttérrel és mégis hasonló kulturális gyökerekkel rendelkező zenészek reprezentálják. Eleni Karaindrou (zongora) a második világháború Görögországába született, hogy az azt követő görög katonai junta éveit Párizsra cserélje, ahol népzenét és hangszerelést tanul, de a jazz és a populáris zene is hatással van rá. 1976 óta tartó kapcsolata az ECM-el viszi el a színház és a film világához komponált zene irányába, ez a hatás egészen erőteljes módon határozza meg a kiadott koncert hanganyagát is, hiszen az voltaképpen átfogó képet rajzol Karaindrou eddigi munkásságáról.
 
A rövidebb témaválasztások szélesebb repertoárt tesznek lehetővé, amely mint megannyi egymásból nyíló kis ajtó a szellem hatalmas kastélyában vezeti körbe a hallgatót a sokszor irodalmi háttérből táplálkozó darabok zenei tereiben. Arthur Miller, Az ügynök halála drámájához írt szerzemény két variációja keretbe foglalja a korongot, és a sétánk így mintegy a könyvtárszobából indul és oda is érkezik, hogy közben a modern amerikai drámairodalom más alakjaira is ráismerjünk: a The Glass Menagerie-hez komponált darabokon („Tom’s Theme”; „Laura’s Waltz”) keresztül Tennessee Williams-re és a Who is afraid of Virginia Woolf-hoz szerzett „Invocation” által Edward Albee-ra. Jöjjön bár az irodalmi ihletettség a tengerentúlról, a létrejövő muzsika ennél jobban nem is idézhetné meg Európa hangulatát, annak épületeit és tereit. Karaindrou az Alexandros Myrat által vezényelt Camerata Orchestrával teremti meg azokat a ritmikai és harmónia szőnyegeket, vagy ha éppen kell, akkor parketteket – „Laura’s Waltz”, „Waltz of the Rain” –, amelyeken a témánként váltakozó szóló hangszerek lépkedhetnek.
 
Kim Kashkashian örmény-amerikai brácsaművész játéka, aki a szintén az ECM gondozásában megjelent Kurtág/Ligeti - Music for viola albumáért éppen most kapott Grammy díjat az instrumentális szólista kategóriában, központi szerepet kap a „Closed Roads” szerzeményben.  Ez a kompozíció talán a legdramatikusabb hangképet hozza létre a korongon, a szomorúság végtelen asszociációinak lehetőségeivel. A már-már síró hangszer csak egy ajtó a még mélyebb melankóliát szinte vizualizáló Camerata Orchestra játékához, amelyet a szólisták sorban értelmeznek át: Karaindrou a következő „Waiting” szerzeményen, Vangelis Christopoulos egészen szuggesztív oboa játéka a „Voyage”-on, hogy aztán Jan Garbarek (szaxofon) változtassa még komorabbra és feszítse tovább a hangulatot. Az ezt követő tangóharmonika (Tango of Love) ismét a szabadba visz minket, és a szűk kis sikátorok között barangolunk spalettás házak és a magasban száradó ruhák között.
 
Némi késéssel, de megérkezünk a klasszicizmus fővárosába is, hogy „Laura`s Waltz” alatt Kashkashian és Garbarek táncát csodálhassuk meg. Bár első hallásra elég bizarrnak tűnik, hogy Garbarek keringőt játszik, a hangszerelés kimeríthetetlen képzelőerejének köszönhetően, a mandolinnal és tangóharmonikával kiegészülő páros roppant elegánsan oldja meg a feladatot.
 
A korong egyik fénypontja mégis Kashkashian, Christopoulos és Garbarek triója. Az  „After Memory” barokk zenei hagyományaiba hajló szólamokat Kashkashian játssza, Christopoulos csak díszítő szerepet vállal, Garbarek pedig improvizál, létrehozván egy olyan minőséget a klasszikus zene és a jazz Karaindrou szerzeményén keresztüli találkozása által, amely egyszerre nagyon dekoratív és letisztult. 
 
A korong vége felé még Odüsszeusz is visszatekint a Theodoros „Theo” Angelopoulos filmjéhez komponált szerzeményen, hogy a megtett útján merengjen és abból újra erőt merítsen, mint ahogyan azt mi is tehetjük ennek a leginkább meditatív hangulatú albumnak a meghallgatása során.
 
A lemezen közreműködő előadók:
Kim Kashkashian - brácsa
Jan Garbarek - tenor szaxofon
Vangelis Christopoulos - oboa
Eleni Karaindrou - zongora
 
Camerata Orchestra, vezényel: Alexandros Myrat
Sergiu Nastasa - hegedű
Renato Ripo - cselló
Stella Gadedi - fuvola
Marie-Cécile Boulard - klarinét
Sonia Pisk - fagott
Vangelis Skouras - francia kürt
Socratis Anthis - trombita
Maria Bildea - hárfa
Dinos Hadjiiordanou - harmonika
Aris Dimitriades - mandolin
 
A lemezen elhangzó szerzemények:
1. Requiem for Willy Loman - Death of a Salesman
2. Eternity Theme - Eternity and a Day
3. Closed Roads
4. Waiting - Number Ten
5. Voyage - Voyage to Cythera
6. Invocation - Who’s Afraid of Virginia Woolf
7. Tango of Love - Number Ten
8. Tom’s Theme - The Glass Menagerie
9. Laura’s Waltz - The Glass Menagerie
10. Adagio - Landscape in the Mist
11. After Memory
12. Farewell Theme - The Beekeeper
13. Seeking Theme - Dust of Time
14. Nostalgia Song - Number Ten
15. Waltz of the Rain - Number Ten
16. Adagio for Saxophone
17. Dance - Ulysses’ Gaze
18. Requiem for Willy Loman, var. - Death of a Salesman