Főkép

Quentin Tarantino legutóbbi filmjéről már lelkendeztem korábban (mindenki rohanjon megnézni, ha még nem tette volna meg!), azonban nem mehetek el szó nélkül a filmzene mellett sem, hiszen a rendező korábbi alkotásaihoz hasonlóan itt is nagyon hangsúlyosak a jelenetek alatt hallható dallamok. Tarantino szokásához híven nagyon vegyes műfajú a felhozatal: akad itt klasszikus téma, igazi western-ritmus, kemény hip hop, üdítően friss pop, de még folk rock is. Mindenki megtalálhatja a kedvencét rajta, ráadásul hiába teltek el hetek a film megtekintése óta, újra és újra beugranak a produkció adott pillanatai, ami azt hiszem nem kizárólag az emlékezetes forgatókönyvnek, de a remek zeneválasztásnak is köszönhető.
 
Már rögtön a kezdő dialógus (és vele együtt a fegyver kakasának hangja) megalapozza a hangulatot – ugyanis a korongon található hét párbeszéd-részlet is, amelyek velőssége és ereje mindenképpen hozzájárul az ütős atmoszféra kialakításához. A remek szöveg egyébként is erőssége a Django elszabadulnak, ez még a lemezen is érződik. Kedvencem talán az „– I count six shots, nigger… – I count two guns, nigga’” (kb. „– Hat lövést számoltam, nigger. – Én meg két fegyvert, nigger”) beszólás, aki már látta az adott jelenetet, azt hiszem, tudja, hogy miért is olyan maradandó élmény.
 
De túl a színészek hangján, akadnak igazi tisztelgések is számok között. Ennio Morricone neve azonnal eszünkbe jut, ha bármiféle westernről beszélünk, természetesen örökbecsű darabjai nem maradhattak ki most sem. A Két öszvér Sára nővérnek (főszerepben Clint Eastwood), illetve A kegyetlenek (Sergio Corbucci rendezte) filmből kölcsönzött dallamok kerültek a 2012-es évben is a középpontba, de Morricone mellett az eredeti, ’66-os Django is két számmal van jelen. Mégis, a legkiemelkedőbb Az ördög jobb és bal keze főcímdala, mely egészen szokatlan pillanatban bukkan elő, új jelentéssel töltve fel a jellegzetes Bud Spencer-Terence Hill spagetti westernt – a „Trinity” azóta inkább a Django elszabadult jelenti, mint az egyébként szintén remek Spencer-Hill párost.
 

Akadnak beválogatott dalok is a korongon, élükön a 2Pac („Untouchable”) és James Brown („The Payback”) számokból összeállított „Unchained”-del. A mash-up funky-hiphop hangzása keveredik filmbéli mondatokkal, valami egészen különlegest alkotva (persze, hogy önmagában mennyire élvezetes, az már egyéni megítélés kérdése). Jim Croce folk rock előadó már jobban a kedvemre volt, az „I Got a Name” a ’70-es évekből került elő, kellemes hangulata nagyszerűen kiegészítette a modernebb társait. Ugyanez igaz Brother Dege „Too Old to Die Young”-jára is, a kissé régies stílusú rock kényelmesen megfér az albumon.
 
Maradtak végül az eredeti, külön a filmhez írt dalok, amelyeknél ugyan fennállna az esélye, hogy önmagukban nem állnak meg igazán, mégsem kell félni ettől. Ahogy fentebb is említettem, nagyon vegyes a műfajválaszték, de talán pont ezért többeknek is fog tetszeni. Az R&B és jazz zenész Anthony Hamilton, valamint Elayna Boynton előadásában hangzik el a „Freedom”, mely nagyon erős hangulatával ragadja meg igazán a közönséget, leginkább a művészek remek hangjának köszönhetően. Hasonlóan kellemes légkört teremt a pop-R&B énekes John Legend dala, a „Who Did That To You?” is. Ugyan leginkább a filmbéli megjelenésével válik teljessé, mégis jó hallgatni képi hatások nélkül is, ha nem is lesz minden idők legnagyobb soul-pop dala.
 

Morricone a zeneszerzésből sem hiányozhatott, gyönyörű gitárra írt balladáját az olasz Elisa Toffoli énekli csodás hangon, s egyébként eredeti nyelven. Egyszerre idézi meg a vadnyugat végtelenségét és mély magányát, szomorú, melodramatikus hangvétele még sokáig a fülünkben fog visszhangozni. Szinte tökéletes a kontraszt Rick Ross dühös rapjével, aki kiválóan ragadja meg a film jellegét, a rabszolgaság börtönéből szabadulni képtelen négerek haragját használva. De hát mit is várunk egy tipikus hip hop számtól, mely már címében is száz fekete koporsóról („100 Black Coffins”) beszél?
 
A filmhez képest akadnak kimaradók (főleg Morricone és Luis Bacalov western-kompozíciói), s talán nem volt olyan karakteres és egységes hatású, mint vártam volna, de a profi alkotóknak köszönhetően részleteiben kiválóan működik a Django elszabadul zenéje. Emlékezetes jelenetekhez emlékezetes dalok passzolnak, azt hiszem még sokáig fogunk rájuk hivatkozni – engem legalábbis maradéktalanul megnyert ez a 23 szám, gyakori vendégek lesznek a lejátszómon.
 
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. James Russo – Winged (párbeszéd)
2. Rocky Roberts & Luis Bacalov – Django
3. Ennio Morricone – The Braying Mule
4. Christoph Waltz & Jamie Foxx – In that Case Django, After You... (párbeszéd)
5. Luis Bacalov – His Name Was King
6. Anthony Hamilton & Elayna Boynton – Freedom
7. Don Johnson & Christoph Waltz – Five-Thousand-Dollar Nigga`s and Gummy Mouth Bitches (párbeszéd)
8. Luis Bacalov – La Corsa (2nd Version)
9. Don Stroud – Sneaky Schultz and the Demise of Sharp (párbeszéd)
10. Jim Croce – I Got a Name
11. Riz Ortolani – I Giorni Dell`ira (Days of Anger)
12. Rick Ross – 100 Black Coffins
13. Jerry Goldsmith featuring Pat Metheny – Nicaragua
14. Samuel L. Jackson & Leonardo DiCaprio – Hildi`s Hot Box (párbeszéd)
15. Ennio Morricone – Sister Sara`s Theme
16. Ennio Morricone & Elisa Toffoli – Ancora Qui
17. James Brown & 2Pac – Unchained (The Payback/Untouchable)
18. John Legend – Who Did That To You?
19. Brother Dege – Too Old to Die Young
20. Samuel L. Jackson – Stephen the Poker Player (párbeszéd)
21. Ennio Morricone – Un Monumento
22. Samuel L. Jackson & Jamie Foxx – Six Shots Two Guns (párbeszéd)
23. Franco Micalizzi & Annibale with I Cantori Moderni di Alessandroni – Trinity (Titoli)