Főkép A 19–20. század zeneszerzői jelentős mennyiségű szimfonikus művel érlelték és finomították a műkedvelő és vájt fülű közönség ízlését. Nem is tudták, hogy milyen forradalmi fejlődés vár erre a műfajra. Az új zene hívei Liszt és Wagner zenéjét tűzték zászlajukra, míg mások Brahms és Schumann mellett tettek esküt. Már ezek az állásfoglalások is voltak olyan viharosak, mint később a Párizsban sorra kerülő Sztravinszkij ősbemutatók.
 
Liszt Ferenc a kultúra egyik fellegváraként emlegetett Weimarban eltöltött évei alatt saját művein kísérletezhetett a jelentősen megnövelt zenekari összeállítás által megszólaltatható hangzással. A romantika alapvetően a fantáziának és teremtő elmének nyitott szabad teret. Johann Wolfgang Goethe titkos udvari tanácsos – aki szintén Weimarhoz köthető – a zenéről is megfogalmazta gondolatait, s színeket, árnyalatokat említ, mint a zene meghatározó jellemzőit. Lisztben megvolt az a zenei intelligencia, mely teljesen átlátta, elismerte a korábbi zeneszerzők életműveit, játszotta Bach, Mozart, Beethoven mellett Schubert műveit, és készített számtalan zongora-átiratot is más zeneszerzők alkotásaiból. Az ő idejében a vonós hangszerek mellett már a rézfúvósok (trombita, harsona, kürtök, tuba stb.) képezték teljes erejükben a szimfonikus zenekar gerincét. Liszt mellett Berlioz és Wagner – bár egyik a francia, másik a német zene két különböző irányának kiemelkedő képviselője – tették le azokat az alapköveket szimfonikus és drámai műveikkel, melyekre később Gustav Mahler és Richard Strauss is alapozta a saját zenéjét.
 
S itt kell megemlítenünk egy másik kiemelkedő zeneszerző, a cseh származású Antonín Dvořák (1841–1904) nevét, aki a prágai orgonaiskolában orgonát és más zenei tanulmányokat folytatott. A fő zenei áramlatokkal, így Liszt, Wagner és Schumann zenéjével Prágában – már zenekari brácsásként – szoros kapcsolatba került, s ezek mélyen hatottak rá. Később Angliában és Amerikában is fellépett több alkalommal. Három éven keresztül pedig a New York National Conservatory of Music igazgatójaként dolgozott.
 
1885 áprilisában angliai útján a londoni St. James Hallban mutatták be Dvořák vezényletével a lemezen szereplő Op 70. jegyzékszámú d-moll szimfóniát, amely a már kiérlelt zenei tartalommal és biztosan kezelt hangszereléssel is a legnagyobbak mellé állítja őt. A kezdő Allegro tétel komor d-moll vonós hangzása hamar megváltozik: megszólalnak a fafúvósok is, a vonósok pontozott ritmusaival pedig kinyílik az egész zenekar a főtémával, melyet az üstdob is megtámaszt. Dvořák rendkívül színesen, ötletesen, s művészien fonja a zenei dallamokat; hangszerről hangszerre árad a zene. A következő tétel lehet akár klarinét és fagott kamara-zene is, de ez csak egy érzet, egy indítás. Piccolók és hegedűk válaszolnak. Ezekben a művekben valójában nem a bachi szólamokat kell keresnünk, hanem az ezernyi dallamot, melyek egyszer itt, máskor ott szólalnak meg. S mindezeket a dinamika kelti igazán életre felfelé és lefelé tartó íveivel, melyeket gyakran a fortissimo vág el, és fordítja a zenét egy pillanat alatt egészen más irányba.
 
Az In Nature’s realm Op. 91 egytételes mű igazi természetfestés, amelyben szent és profán, egy kisebb keringő-téma és a nemes szépségű kürtdallam egyaránt megférnek. Bár a mű egy hosszú folyam, mégis részekre bontható zeneileg, de az már kulisszatitok, hogyan s miből építkezik a zeneszerző. Lehet mahleri, brahmsi, schumanni érzetünk, de ez itt Dvořák, a rejtelmes, sötét és pasztell erdők színeit leíró zenéjével. Igen, ezek keletkezésükkor és most is leíró zenék. Aki hallotta már Richard Strauss Alpesi szimfóniáját, vagy Sypmhonia Domestica című művét, az képet nyerhet ezekről a térélmény-zenékről, s a stereo és quadro hangzásról, amit nyújtani tud egy óriási zenekar. A végleteket hallhatjuk a pianissimótól a fortissimóig. Ezek szintén elmondhatók a Scherzo Capriccioso Op. 66 tréfás, ötletes, álmodozó 3-es keringőtémájáról. Akár egy-egy kürt és basszusklarinét megszólalása is üdítőleg hat, változatossá teszi a zene áramlását. A záró részben Dvořák cintányér és üstdob pergőtűzzel koronázza a vonósok tutti akkordjait. Egyszerűen bombasztikus hatású.
 
A zeneszerző a századfordulón éledő cseh nemzeti zene egyik képviselője is volt, aki szláv táncaival és igazi fülbemászó, slágeres műveivel is népszerűvé vált. A Slavonic Dance, Op 46., No. 8 G minorszláv tánca is ezek közé tartozik. Az előadás hibátlan, nem hiányolunk semmit. Minden megvan benne, zene és művészi megvalósítás szervesen együtt.
 
A Warner Classics lemezén szereplő Dvořák művek a Bournemouth Symphony Orchestra közreműködésével, José Serebrier karmester vezényletével szólalnak meg egy rendkívül színvonalas felvételen, amely hallhatóan a zenei elképzelések széles skáláját nyújtja a zeneszeretőknek. Dicséret illeti az egész zenekart, de külön kiemelendő a vonósok rendkívül egynemű, bravúros játéka. Sokan azt hiszik, hogy a zenekarban könnyebb a játék az egyéni hangszeresnek, mivel ha hibázik, nem tűnik fel. De ezt – aki napi koncertlátogató – könnyen megcáfolhatja; megbillenő, hamis, rosszul intonált hangokkal találkozhatunk szimfonikus koncerteken. Természetesnek vesszük a tiszta hangszeres játékot, pedig ez mind a szólistának, mind a zenekarnak több éves kitartó gyakorlásba kerül. Serebrier Dvořák művészi ötleteivel, elgondolásaival pazarul dirigálja ezt a szimfonikus zenét. Figyelemre méltó anyagot foghatunk a kezünkbe, Antonín Dvořák említett szimfonikus műveinek hangfelvételeit. Zene. Zene. Zene. Ízig-vérig.
 
Előadók:
Bournemouth Symphony Orchestra
José Serebrier – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Slavonic Dance, Op. 46, No. 8 in G minor
2-5. Symphony No. 7. in D minor, Op. 70
6. In Nature’2 Realm, Op. 91
7. Scherzo capriccioso Op. 66