Főkép „Méghogy a jazz halott lenne?! Itt ez a gyönyörű felvétel a magyar jazz legkiválóbb zenészeitől, amely ékesszólóan tanúsítja: az eredendően amerikai művészeti forma mára az egész világra kiterjedt.” Lionel Loueke
 
Valóban egy ízig-vérig „amerikai művészeti formát” hallunk Bacsó Kristóf új, élő lemezén, amelyen ismét tanúságot tesz a kompozicionalitás iránti erős érzékéről, intellektusának harmonikus modulációiról. Az alapfelállás egy kísérő harmóniahangszer nélkül izgalmas, amit még érdekesebbé tesz, hogy a kortárs amerikai áramlatokban már szinte megszokottá váló szaxofon triót (szaxofon/nagybőgő/dobok) – Joshua Redman, Fly Trio, Joe Lovano – nem még egy szaxofon egészíti ki – mint például Antonio Sanchez eddigi szóló lemezein –, hanem egy trombita és szárnykürt játékos, Fekete-Kovács Kornél.
   
A kompozíciók, mindazonáltal, meglehetősen utánérzetesek, akár azért, mert hangképükben emlékeztetnek a fent említett amerikai kollégák munkáira, akár azért, mert a sokat ígérő, három témán vendégjátékot vállaló Oláh Kálmánnal (zongora) meg más elődökre reflektál a muzsika. Talán még ez sem lenne olyan nagy gond, hiszen a többszólamú, ellenpontokkal operáló szerkezetek érdekesek, a muzsikusok nagyon jó arányérzékkel, ízlésesen építik fel őket, csak belakni nem marad már erejük.
 
Persze ennek a muzsikusokon kívülálló okai is vannak: a magyar kulturális élet sokszínűsége attól függ, hogy mekkora életteret adunk neki. A művészeteknek a befogadás éppen úgy része, mint az alkotás. A kettő egymástól elválaszthatatlan szimbiózisban létezik a zenében, főként az olyan improvizatív zenében, mint a jazz, amit lényegesen befolyásol mind a zenészek, mind pedig a zenészek és a közönség között létrejövő interakció. Képtelenség úgy zseniális koncertfelvételt készíteni, hogy egy este anyagából kelljen kiválogatni a legjobban sikerült felvételeket, legyenek a körülmények még oly tökéletesek is, mint amilyeneket a Művészetek Palotája feltehetően biztosítani képes. Ha nincsen egy legalább több tucat koncertből álló turné, mert nincsen annyi ember, akit ez érdekelne, annak alapvetően két oka lehet: vagy nem elég színvonalas a produkció – ez Bacsóék esetében a legkisebb mértékben sem áll fenn –, vagy egyszerűen nincsen akkora értő és érdeklődő közönsége a produkciónak, amely viszont a társadalom gondolkodásának és nem utolsó sorban annak oktatási színvonalát minősíti. Ahogyan Kodály gondolta, a zene állapotától függően egy egész országot lehet fölépíteni vagy tönkretenni.
 
Ha egy koncertfelvétel nem több tucatnyi koncert anyagából készül, akkor nincsen kockázatvállalás, kockázatok nélkül pedig a jazz muzsika halott és nincsen ereje több lenni egy vitrinbe való, korábban már hallott hangképek gyűjteményénél. Legyen akármennyire is zseniális az építmény, mint a „Lunar Dance” végjátéka vagy Oláh Kálmán szóló része a „Too Many Questions Left” című darabban, az összhatás nem elég erőteljes, nem elég lehengerlő, nem elég vad ahhoz, hogy újabb és újabb hallgatásokra ingereljen.

Felvétel: Bukovics Zoltán, Művészetek Palotája, Fesztivál színház, Budapest, 2011. szeptember 25.
 
A lemezen közreműködő előadók:
Bacsó Kristóf – alt és szoprán szaxofon
Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt
Szandai Mátyás – nagybőgő
Németh Ferenc – dobok
 
Közreműködik:
Oláh Kálmán – zongora (4,5,6)
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Metamorphosis
2. The Visitor
3. Mantra in 5/4
4. Smiling Moon
5. Lunar Dance
6. Too Many Questions Left
7. Caffeine Express
 
Diszkográfia:Alteregos (2008)
Nocturne (2012)