Főkép

Kétségtelen, hogy művei közül zongoradarabjaival érte el már saját korában is a legnagyobb sikereket az a Liszt Ferenc, aki harmóniai, ritmikai és hangnemi újításaival új utakat nyitott a huszadik század és a modernizmus felé. Leggyakrabban játszott darabjai, melyeket a nevével együtt legtöbbször emlegetett hangszerre írt, az élete delével egybeeső weimari korszakából valók, míg a legmerészebben kísérletező művek többsége élete utolsó éveiben születtek meg, és ugyan részben megőrizték a korábbi kompozíciók karakterét, néha egészen meghökkentő megoldásokkal különböznek mind a mester ifjabb kori darabjaitól, mind a kortársak törekvéseitől.
 
Cyprien Katsaris parádés Liszt-albuma elsősorban az elmélkedő, valamint a metafizikai dimenziókkal kibővített művek rejtelmeit tárja elénk. Az első kompozíciót, az Harmonies poétiques et religieuses című gyűjtemény harmadik darabját elnevezéséhez híven a költőiség és a vallásos áhítat hatja át. A szinte mindvégig impresszionisztikus, elsősorban a hangulatokat megragadó műben a hárfaszerűen felbontott akkordok egyszerre sugallnak nyugalmat és zaklatottságot, amiképp az erdő mélyén csörgedező csermely hullámain megvillanó napsugarak is magukban hordozzák a megkapó szépség és az időnként földöntúlivá dagadó magasztosság kettős jellegét.
 
Az album gerincét adó Mefisztó-keringők közül az elsőt és a másodikat eredetileg nagyzenekari mű formájában ismerhette meg a közönség, ám Liszt később több változatban is feldolgozta azokat, és az egyzongorás No. 1 a mai napig a koncertek kedvelt darabja maradt. A „Tánc a falusi fogadóban” jellegzetes programzene, ami szilaj, robusztus nyitó akkordjaival rögtön démoni atmoszférát sugall, ám a csábítás – amit Katsaris kifejező zongorajátéka csodálatosan kidomborít – sokkal inkább a tényleges keringő eleinte könnyed, ám egyre gyorsabb, egyre erőteljesebb örvényként magával ragadó hangjaiban jelenik meg a maga félelmetes valójában.
 
A második Mefisztó-keringőtől fogva a darabok már a nyolcvanas éveiben járó, idős kora ellenére alkotóerejének még mindig teljében lévő művész kompozíciói. A kromatika és a disszonanciák bőséges használata, a hangnemi elbizonytalanítással való kísérletezgetés furcsamód mégis egy talán mellékesen odavetett rövid kompozícióban, a Hangnem nélküli bagatellben csúcsosodik ki, melyben Katsaris mintha valóban hárfán szólaltatná meg az arpeggio akkordfelbontásokat. E művek már érezhetően szikárabbak, lecsupaszítottabbak, megírásukkor Liszt már egyértelműen nem törekedett kritikusnak vagy közönségnek tetszeni, és talán épp ezért sikerült olyannyira előremutató darabokat megalkotnia.
 
A Változatok Johann Sebastian Bach Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című kantátája témájára Liszt tisztelgése elődje, a német komponista-óriás előtt, aki az érett barokk hagyományainak összegzőjeként ugyanúgy szinte egyenrangúként kezelte a skála tizenkét hangját, mint ahogy több mint száz esztendővel később a romantika legnagyobb kísérletezője. A bachi disszonanciák és a tökélyig fejlesztett polifónia ihlető hatása Liszt több művében kimutatható, e variációkba pedig közvetve és közvetlenül is egyértelműen beépült.
 
Cyprien Katsaris hamisítatlan romantikus hévvel, szinte rögtönzésszerű, értelmező és kiemelő gyorsításokkal és lassításokkal, fráziskiemelésekkel adja elő a műveket, billentése pedig a súlyos, tömbös akkordleütésektől a leheletfinom, fényes és fájdalmas futamokig a lehetőségek teljes skáláját kihasználja. Ha bármikor Liszt e nagyszerű műveinek értő, hibátlan előadását vágynánk meghallgatni, nyugodtan vegyük csak elő ezt a teljességgel lenyűgöző, végtelenül hitelesnek tetsző albumot.
 
Előadók:
Cyprien Katsaris – zongora
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Benedictio de Dieu dans la Solitude – Harmonies poétiques et religieuses, S173 no. 3 (c. 1847)
2. Mephisto Waltz No. 1 (Danse a l’auberge de village), S514 (1859–62)
3. Mephisto Waltz No. 2, S515 (1881)
4. Mephisto Waltz No. 3, S216 (1883)
5. Bagatelle sans tonalité, S216a (1885)
6. Mephisto Waltz No.4, S216b (1885)
7. Mephisto Polka, S217 (1883)
8. Variations on „Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen”, S180 (1862)