Főkép

Ha Wagner életművében az első, meghatározó fordulópontot próbálnánk beazonosítani, egyértelműen A bolygó Hollandi lenne az. A Heine „Memorien des Herrn Schnabelewopski” című kedélyes elbeszéléséből megismert történet zenei feldolgozása minden kritikus és zenetörténész szerint átmenet a hagyományosnak mondható romantikus opera és az akkoriban, az 1840-es évek elején még csupán kibontakozó zenedráma között. Főként a kórusokban, de meg valamelyest az áriákban – mindenekelőtt Daland számaiban – is, érezni még az olasz hatásokat; a deklamáció, a mondanivaló hangulatát szorosan követő zenei aláfestésben pedig a Rameau munkássága által fémjelezett francia opera tradíciói élednek fel, mégis teljesen wagneri már ez a libretto és ez a muzsika.
 
A történet eleve mondai-mitológiai erejű. Egy hollandi hajós egy fok viszontagságos megkerülésekor megesküszik, hogy mindörökre ragaszkodik szándékához, az ördög pedig, úgymond, szaván fogja, és innentől a tengerésznek a halál kegyelmétől megfosztva, az idők végezetéig bolyongania kell. Ám hétévente partra szállhat, hogy asszonyt válasszon magának, és ha esetleg olyasvalakire akad, aki hajlandó áldozatot hozni érte, mégis megszabadulhat az átoktól. A Hollandi végül saját lemondásával (azzal, hogy újra tengerre száll, nehogy saját sorsára kárhoztassa a leányt) érdemesül Senta, a szerelmes nő áldozatára, és nyeri el a feloldozást. Noha a varázslat és a gonosz szintén sokszor felbukkan még az életműben, a meghatározó elem a megváltás motívuma, amely lényegében a Parsifalig foglalkoztatja a szerző képzeletét.
 
A mű méltatói mindenekelőtt a dráma lélektani mélységeit emelik ki, melyek ugyan itt még a belcanto tradícióiba ágyazódnak, messze túlmutatnak a Wagnert megelőző operai törekvéseken. Különösen a második felvonás démonikus, a végkifejletet egy félelmetes balladával és álomlátással előrevetítő alaphangulatát és drámai erejét dicséri például Thomas Mann is a Richard Wagner szenvedése és nagysága című tanulmányában. A párhuzam a romantikus irodalom, főképpen a szintén az 1840-es évektől egyre elterjedtebb lélektani regénnyel voltaképp tálcán kínálja magát, és ezzel a Zeitgeist, a korszellem művészetbe való egyik fő átültetőjévé teszi A bolygó Hollandi operai alakjainak megteremtőjét.
 
És míg az operában találhatunk önmagában is megálló, zárt áriákat, az egész művet átszövi a két alapmotívum, jelesül a Hollandi és a megváltás témája, melyek már a wagneri vezérmotívumok előfutárai. Emellett a szerző az egész darabot szünet nélküli előadásra szánta, még ha a mű három felvonásra is tagolható. Alapjaiban inkább szimfonikus jellegű alkotás tehát A bolygó Hollandi, nem recitativókkal összekötött áriák sorából összeálló, tényleges opera, ami egyrészt Beethoven és Liszt hatását mutatja, valamint Shakespeare-nek a tragikumot a komédiával zseniális módon egyszerre oldó és erősítő szerkesztési megoldásait idézi, másrészt a modernizmus időfelfogása felé mutat. Hogy láthassuk, az itt még csupán csírájában megmutatkozó wagneri zenedráma a maga végtelen, egymásba fonódó dallamaival és motívumaival mennyire korszerű felfogást tükröz és testesít meg, elég felidézni, mit mondott Virginia Woolf lényegében három nemzedékkel később a megélt időről: „Az élet nem szimmetrikusan elhelyezett lámpák sora; az élet sugárzó fénygyűrű, áttetsző burok, mely a tudat kezdetétől a végéig körülvesz bennünket.” („A modern próza” – Vajda Tünde fordítása)
 
Mindezek után nem meglepő, hogy a – voltaképp félrevezetően – romantikus operának mondott mű előadásában a legfontosabb szerep a végső áldozatot meghozó Sentáé, és vele szemben az egoizmust és a megváltottságot megtestesítő Hollandié. Jane Eaglen maximálisan felnő szerepéhez, hangjával és drámai jellemformálásával kétségtelenül uralja a második és harmadik felvonást. A hollandus tengerész alakját megelevenítő Falk Struckmann kiváló partner, aki ugyanakkor sosem igyekszik feleslegesen az előtérbe helyezni magát. És még Daland kormányosának viszonylag jelentéktelen szerepében is olyan, akkoriban épp feltörekvő nagyságot hallhatunk, mint Rolando Villazón, Daniel Barenboim értő, minden részletet gondosan kidolgozó Wagner-interpretációinál pedig jobbakat elképzelni sem tudok.
 
Épp ezért ajánlhatom jó szívvel ezt a felvételt mindenkinek, aki a modernizmus felé utat nyitó nagyromantikát a maga teljességében, a lehető legtökéletesebb értelmezésben szeretné élvezni.
 
Előadók:
Robert Holl – basszus (Daland)
Jane Eaglen – szoprán (Senta)
Peter Seiffert – tenor (Erik)
Felicity Palmer – mezzoszoprán (Mary)
Rolando Villazón – tenor (Der Steuermann Dalands)
Falk Struckmann – basszusbariton (Der Holländer)
 
Chor der deutschen Staatsoper Berlin
Staatskapelle Berlin
Daniel Barenboim – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Der Fliegende Holländer – Romantische Oper in drei Aufzügen
CD 1
1. Overtüre
2-8. Erster Aufzug
9-11. Zweiter Aufzug
 
CD 2
1-6. Zweiter Aufzug (concl.)
7-11. Dritter Aufzug

A szerző életrajza