Főképwww.klasszikcd.hu

1778. vízválasztónak bizonyult Mozart életében. Ebben az évben ismerkedett meg korának egyik prominens zenekarával, a mannheimi udvar virtuóz muzsikusaival, kiknek zenei tapasztalata kétségtelenül alakította és színesítette a mozarti idiómát, ám a zeneszerző ugyanebben az esztendőben, június 3-án veszítette el az őt Párizsba kísérő édesanyját is. A fény és a sötétség esztendeje volt tehát e párizsi úttal fémjelzett tavaszi-nyári időszak, amely eredetileg egy művészi szabadságot megengedő állás reményével kecsegtetett.
 
Részben e bizakodásnak és a jó társaságnak betudható az eredetileg a Concerts Spirituels számára komponált művek féktelen vidámsága is, jóllehet egyértelműen ugyanily jótékonyan hatott a Mannheimben váratlanul Mozartra talált szerelem és mindenekelőtt a puszta tény, hogy végre megszabadulhatott Colloredo salzburgi hercegérsek művészileg fojtogató szolgálatának igájától. Korábban soha ennyire féktelenül áradó muzsikát nem írt még, és a tragédia árnyéka miatt soha nem is fog komponálni már az akkor húszas évei elején járó zseni.
 
Mozart megzabolázhatatlanságának ékes bizonyítéka, hogy a lemezen szereplő mindhárom kompozíció olaszos jellegű, miközben Párizsban a kor francia divatját követő, gáláns szerkesztési mód előnyösebb helyzetbe hozta volna a potenciális alkalmazók előtt. Az 1760-as és 70-es évek közönsége ugyanis hozzászokott, hogy például a sinfonia concertanték jellemzően kéttételesek, s ahogy a szórakoztató zenétől elvárható, mindkét tételük gyors és pátosztalan. Mozart ellenben andanték beiktatásával igyekezett még tovább gyönyörködtetni a közönséget – ami nem feltétlenül nyerte meg az impresszáriók tetszését.
 
A szólóhangszerek zenekartól kísért, finom és igéző társalgása jellemzi a sinfonia concertante műfaját, és ugyanez a könnyed és elragadó párbeszédesség jellemzi a rendelésre komponált fuvola és hárfa kettősversenyt, amely sokak szerint a zeneszerző egyik legszebb alkotása. E formailag ugyancsak sinfonia concertanténak mondható, bűbájos, rokokó darabból teljességgel hiányzik a komorság és a dagályosság, dallamai szárnyalnak, és még az andantino tételben is inkább vidáman csiripelő madarak vagy szerelmes pásztorok évődését idézik a melódiák megindító fájdalom vagy vágyódás helyett.
 
A „Párizsi” szimfónia ugyancsak háromtételes, tehát nélkülözi az akkoriban Mozart hasonló műveiben általánosnak számító menüett-tételt, és gyors–lassú–gyors szerkezetével az itáliai operanyitányokra emlékeztet, noha a tételeken belül azoknál szorosabban követi a preklasszika, főképp a mannheimi iskola „szabályait”. A fényes D-dúrban komponált mű, melynek nyilvános bemutatójára – szemben a végül elvetett sinfonia concertantéval – ténylegesen a Concerts Spirituels keretében került sor, méltán vált Mozart egyik legkedveltebb és legismertebb szimfóniájává, hiszen változatosságában és energikusságában Carl Philipp Emanuel Bach legkiválóbb szimfóniáinak jegyeit ötvözi a jellegzetesen mozarti elemekkel.
 
A Freiburger Barockorchester előadása minden szempontból hibátlan és tökéletes. Ugyan a szimfóniáknak jó ideje létezik etalonértékű interpretációja – melytől a jelen felvétel voltaképp semmiben sem marad el, hiszen a zenekar tényleg mindent tud Mozart muzsikájáról –, a K297b jegyzékszámú sinfonia concertantét és a fuvola–hárfa concertót ellenben még sosem hallottam szebb és értőbb előadásban. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy e viszonylag fiatal zenekar tagjai szólistaként és együttesen is tökéletesen érzik mind egymást, mind a zenét, emellett pedig nem óhajtják felülírni a korábbi régizene-elméleti munkák és előadói gyakorlat eredményeit sem.
 
Ha Mozarttól csak egy lemeznyi anyagot választhatnék ki, egészen biztosan ez lenne az, és jobb előadást sem kívánhatnék, mert a Freiburger Barockorchesteré – akárhogy is nézzük – egyszerűen felülmúlhatatlan.
 
Előadók:
Freiburger Barockorchester
Gottfried von der Goltz – koncertmester
 
Mara Galassi – hárfa
Susanne Kaiser – fuvola
Ann-Kathrin Brüggemann – oboa
Javier Zafra – fagott
Erwin Wieringa – kürt
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-3. Symphonie concertante Es-dur K297b
4-6. „Concertante alla harpa e flauto” C-dur K299
7-9. Symphonie n°31 „Paris” D-dur K297
10. Symphonie n°31 – Andante (Anhang)